A Nagy Pofakönyv,

Nyomtatás

 

azaz a Facebook

 

Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki nem hallott volna még a Facebookról, és ne tudná, mi az.  Még apukám is hallott róla, pedig ő aztán még azt sem tudja, hogy mi a különbség az e-mailezés és a skype-olás között. Abban is biztos vagyok, hogy mindenkinek van véleménye róla. Tapasztalataim szerint ezek a vélemények eléggé megoszlanak: vagy szereti valaki a Facebookot, vagy utálja.

 

Mi is a Facebook? Egy olyan közösségi oldal, ahova bárki regisztrálhat, és saját magáról közölhet fényképeket, élete eseményeit teheti fel, és beszélgethet másokkal.A szolgáltatás eredetileg csak angol nyelven volt elérhető, de az oldal sikerére való tekintettel elkezdték lefordítani, így ma már körülbelül 75 nyelven használható, köztük magyarul is.

 

Lájkolsz, posztolsz, appolsz. A fiatalok, akik sok időt töltenek „facebookolással”, több szót is átvettek a mindennapi beszédbe. Sokszor van megfelelő magyar kifejezés is az adott szóra, mégis az angol verziót használják. A “lájkolás” a legfontosabb funkciója a Facebooknak. Az oldalon szinte mindent lehet kedvelni, ami másokkal történik. Egy kattintással kifejezhetjük tetszésünket ismerősünk fényképei, családi állapota vagy egy sikerrel vett vizsga iránt. Itt szerezhetünk információt arról, hogy mi történik azokkal a barátainkkal, akikkel nem találkozunk nap mint nap, itt tudjuk meg, hogy valakinek kistesója vagy netalántán gyermeke született. A házi feladatról is innen szerzünk tudomást, és a hétvégi buli képeit is itt nézegetjük. Üzenetet váltunk, ismerősöket jelölünk be, képeket közlünk. Továbbá kapcsolatba kerülhetünk hozzánk hasonló gondolkodású és ízlésű emberekkel, csoportokkal. El tudjuk juttatni az általunk képviselt értékeket, magasabb célokat több millió emberhez. Sokan úgy gondolják, ha nem vagy a Facebookon, nem létezel. Bizonyos szempontból ez igaz is lehetne, ha a mai társadalmat nézzük.

 

Akik ezzel szemben utálják a Facebookot, azzal érvelnek, hogy ha igazi barátaid vannak, akkor azokat felhívod és megkérdezed tőlük, hogy vannak, ha valakinek gyermeke születik, akkor személyesen gratulálsz, és a házit az iskolában, jó tanuló módjára, feljegyzed. Sőt, mi több, problémának tartják, hogy az ember könnyen függővé válik,ami lássuk be nem ritka. Az oldal megannyi színes és izgalmas opciót kínál. Ez azzal jár, hogy egy egész napot el lehet a Facebookon tölteni. Sokan fel sem fogják, mennyi információt közölnek csak azzal, hogy leírják, milyen kedvük van. A véleményüket és képeiket felhasználhatják ellenük, szavaikat idézhetik. Ennek elkerülése végett jó használni az olyan beállításokat, hogy csak ismerőseink, valódi barátaink láthassák bejegyzéseinket. Fontos, hogy tudjuk, hol a határ, és aszerint cselekedjünk, nem kell kiírni, hogy “Elmentem a budira” és nem kell minden kemény bulizós képet kirakni.

Mindent összevetve, én pozitívnak látom a Facebookot. Úgy képzelem el, mint egy hatalmas bulit, ahol minden haverod ott van. Egyesek beszélgetnek, mások csak elvegyülnek a tömegben és hallgatják, hol, melyik csoportban mi a téma. Ha érdekesnek találják a témát, bólogatva jelzik tetszésüket, vagy ha az felkelti érdeklődésüket, akár be is szállnak a beszélgetésbe. Vannak olyan csoportok, akik társasjátékoznak, vagy épp a nyaralási képeiket mutogatják egymásnak. Közben egy-egy parti arc mindig tesz be valami jó zenét, és ha laposodni kezd a hangulat, valaki feldobja egy Chuck Norris viccel, amin végül mindenki jót röhög.

Eddig rendben is lennénk.  A probléma ott kezdődik, mikor az ember fia/lánya függővé válik.