Csíksomlyói Pünkösdi Lovas Zarándoklat – A világ magyarságának imaüzenetei

Nyomtatás

Csíksomlyói lovas zarándoklat / Forrás: Facebook

A Nemzetpolitikai Államtitkárság felhívást intézett a világ magyarságához, miszerint Potápi Árpád János államtitkár úr ebben az évben is részt vesz a Csíksomlyóra igyekvő Pünkösdi Lovas Zarándoklaton, ahova idén is magával szeretné vinni a világ magyarságának imaüzeneteit. A felhívás azt kérte, hogy valamennyi ország küldje el a saját imaüzenetét, s ezáltal minden magyar közösség képviseltesse magát ezen a zarándoklaton. Az imaüzenet egy-egy mondatból álló hálát, köszönetet vagy kérést kifejező közösségi üzenet.

A svédországi magyarság imaüzenetét Dr. Pőcze István evangélikus lelkész fogalmazta meg.
Fotó: Antal József

Íme az imamondat:

Hálát adunk Örökkévaló Urunk, hogy mindezideig megtartottad svédországi magyarságunkat, táplálva és őrizve bennünk a hit áldását és erejét, mely reménységet adott a jövőbe tekintéshez, szeretetet annak munkálásához, a Te dicsőségedre és nemzetünk javára kérjük, hogy őrizd és erősítsd mindezt továbbra is bennünk!