Áder: a magyarok cselekvő összefogására van szükség

Nyomtatás

 

A magyarok cselekvő összefogására van szük­ség - jelentette ki Áder János köztársasági elnök október 9-én a Sándor-palotában, ahol a Magyar Állandó Értekezlet,  XI. ülésének résztvevőit fogadta. Az államfő kijelentette: a MÁÉRT rendkívül fontos eszköz a magyarság kezében, a testület „a világ magyarságának tervezőasztala, eszköz, amely képessé tehet minket arra, hogy összetartsunk egy történelmi okokból földrajzilag osztott nemzetet. Olyan eszköz, amely képes meg­építeni az egyetértés útját”.
 
Ha nemzetről, magyarságról van szó, az érzelmi kötődés éppúgy szükséges, mint a józan, gyakorlatias hozzáállás - hangsúlyoz­ta a köztársasági elnök. Áder János az egyszerűsített honosítást értékelve elmondta: akik ennek révén már megkapták a magyar állampolgárságot, „immár nemcsak lélekben, hanem a jog által is szentesítve” lettek a magyar nemzeti közösség tagjai. 
 
Ennek kapcsán hangsúlyozta: a magyarokat sem mentheti meg önmagában az összetartozásba vetett hit. „Az érzés, hogy számíthatunk egymásra, különleges védőháló. Ahhoz azonban, hogy így is maradjon, cselekvő összefogásra van szükség. Annak felismerése, hogy minden magyar sorsa egyformán fontos, minden magyar közösség egyformán érték, minden teljesítmény elismerésre méltó” - hangsú­lyozta Áder. „A világban ezer törésvonal mentén repedeznek a biztosnak hitt alapok. Ebben a folytonos változásban minden korábbinál nagyobb szükségünk van egymásra”
 
Forrás: MTI