Élet statisztikán innen és túl

Nyomtatás

Kedves Olvasó! Engedd meg, hogy egy gondolat erejéig egy párhuzamos világba kalauzoljalak el, egy fiktív valóságba, ahol nem a számadatok, a mennyiség a fokmérő, hanem a minőség, az élmény, a közös együttlét öröme. Ebben az alternatív világban az egyesületi élet szervezésének kihívása nem az, hogy hány tagot tud „becsalogatni”, hanem hogy olyan élményeket nyújtson tagjainak, mely által a tagsága igazi közösséggé szerveződhet, teret adva sokak kívánságának, érdeklődésének.

Sajnos e meseszerű világból hamar vissza kell térjünk a mi kis valóságunkba, és gyorsan le kell szögezzük, hogy megfelelő taglétszám hiányában anyagilag működésképtelenné válunk, hiszen svéd felettes szervünk jól meghatározott statisztikai számadatok alapján nyújtja a támogatást. Azonban ha az előbb felvázolt fiktív világ túl álomszerű is, egy annyit talán megengedhetünk magunknak, hogy pár pillanatra szemléletmódot váltsunk, és a statisztika bűvös kényszervilágától eltekintve, megvizsgáljuk, megtettünk-e minden tőlünk telhetőt azért, hogy különböző érdeklődési köröknek megfelelően változatos, élményt nyújtó programot kínáljunk azoknak is, akik évek óta hűséges tagjaink, illetve próbáltunk-e új gondolatokkal, kezdeményezéssel új célközönséget is megcélozni.

Sajnos az egyesületi élet élményalapú mérése a statisztikában feldolgozhatatlan adatokat eredményez, legalábbis rövidtávon, viszont olyan tartós, hosszú távú kötődést szül, melyet, biztos vagyok benne, hogy egyre többen és többen szeretnének átélni, így hosszú távon talán mutatóinkat is pozitívan befolyásolhatja.

Ha a számadatoktól nem is tudunk eltekinteni, de talán megfelelőbb szemléletmódot sugallna, ha például a közgyűlések alkalmával elhangzott beszámolókban több szó esne arról, hogy milyen hangulatban telt, milyen sikernek örvendett egy-egy szervezett program. Legtöbbször megelégszünk azzal, hogy felsoroljuk hány eseményen „van túl” az adott vezetőség, vagy hány résztvevővel zajlott egy-egy előadás, hány gyerek jár a foglalkozásokra, mit sem tudva meg arról, hogy milyen élményt nyújtott annak a tíz, vagy éppen száz jelenlevőnek. Lehet-e rájuk máskor, máshol is számítani, vagy soha többet nem látjuk őket? Nehéz a jól kézzelfogható számoktól elrugaszkodni, pedig napjainkban, főként a fiatalok, egyre inkább az élményt, a kapcsolatot, a társaságot keresik, és ha ezzel nem tudunk szolgálni, egyre nehezebb lesz a célként meghatározott bűvös számokat hosszú távon tartani.

Élmény lehet egy nívós előadás, mely ha gazdaságilag nem is volt kielégítő, a jelenlevőknek (még ha csekély is volt a létszám) olyan élményt nyújtott, melyet szívesen átélnének következő alkalommal is. De élmény lehet a svéd mindennapokban, hogy magyarokkal művelhetem együtt kedvenc hobbimat, legyen szó sportról, horgászatról, fotózásról stb.

Nem kis munka az alapokat letenni, de ha sikerül folyamatos élményt nyújtani célközösségünknek, egy ponton túl a belefektetett energia önmagától kezd működni, bizalmat szül a tagság körében. A tagság tudja, érdemes eljönni a következő programra is, hiszen mindig nagyon jól szórakozik ebben a közösségben, az egyesület vezetősége pedig tudja, hogy hány jelenlevőre számíthat biztosan egy-egy esemény alkalmával. A bizalom kialakítása nem egy gyors folyamat, de ha egyszer elértük, hosszú ideig élvezhetjük gyümölcsét.

Kívánok minden kedves olvasónak pihentető nyaralást, hogy ősszel újult erővel élvezhessük egymás társaságát!

Bitay Erzsébet