Kedves Olvasó!

Nyomtatás

 

A nyár, a pihenőszabadságok után nemcsak az ősz köszöntött  ránk, hanem szervezeteinkben is országszerte újraindult a magyar egyesületi élet. Új feladatok, új kihívások várnak tehát mindenütt mind a vezetőségekre, mind a tagságra, hogy közös erővel, egymás iránti kölcsönös odafigyeléssel és türelemmel kezdjenek az év hátralevő rendezvényeinek a megszervezéséhez.


Amint azt a Híradó legutóbbi, júniusi számában olvashattátok, az idei tavasz nem csupán a természet várva-várt megújulását varázsolta körénk, hanem változásokat hozott a lapunk szerkesztésében is. Újvári Tünde, aki Lázár Oszkár után éveken át végezte a lap szerkesztését, formába öntését, júniustól visszavonult. A SMOSz vezetősége ezért két alkalommal is olyan személyeket hívott össze megbeszélésre, akik – reménye szerint - átvállalhatnák a lapkiadás szerteágazó, sokrétû, időt emésztő feladatát, mégpedig a felelős kiadó elvárásai szerint. Így alakult ki lassan-lassan az a közös gondolat, hogy a Híradót ezentúl egy munkacsoport -szerkesztőbizottság - próbálja összeállítani, elosztva ezzel a terheket. A megbeszéléseken körvonalazódott az a gondolat is, hogy a lap tartalmában és megjelenésében egyaránt jobban érvényesüljön a rovatokra építkező szerkesztői szándék. Ebből pedig magától adódott, hogy az új munkacsoport tagjai egyben jól meghatározott témakörökkel – rovatokkal – foglalkozzanak, ily módon hatékonyabbá téve a lapszerkesztést, könnyebbé az olvasókkal való kapcsolattartást.

Ötletünket márciusban bemutattuk a SMOSz éppen ülésező vezetőségének. Felvázoltuk azokat a főbb szempontokat, illetve érdeklődési területeket, amelyeknek szerintünk – az országos szövetség programját is tükrözve – a Híradó szerkesztésében továbbra is meg kell jelenniük.  

 

Fontosnak tartjuk, hogy a lap megmaradjon itteni közösségünk belső és külső tükrének, tájékoztatást nyújtva a bennünket érintő eseményekről, eredményekről, gondokról. Célunk, hogy a lehetőségek szerint elsősorban itteni szerzőket vonjunk be a cikkek megírásába, hiszen itteni szellemi erőtartalékaink kihasználása és bemutatása szerves része svédországi értékteremtő munkáknak. Ezen kívül a jövőben is felkérünk olyan Kárpát-medencei szakembereket, akik egy-egy minket is fokozottan érdeklő témakörben fogják ismereteiket velünk megosztani.


Az egyesületi tevékenységről, valamint az országos szövetség vezetőségének a munkájáról szóló beszámolók természetesen továbbra is a tartalom egyik súlypontját képezik majd, mert az együtt végzett munka a legjobb biztosítéka mindenkori sikereinknek, eredményeinknek. Ezek mellett persze szívesen tudósítunk kiemelkedő egyéni teljesítményekről is, amelyek színvonalukkal példakép értékûek lehetnek mindannyiunk számára.

Szeretnénk továbbá, ha ezentúl is sikerülne közvetítenünk a svéd olvasók felé, hiszen éppen a sajtó lehet az egyik legeredményesebb eszköz egymást bemutatására és megismerésére. Több teret kívánunk az ifjúságnak biztosítani, gyermekoldalak beindítását is tervezzük, hogy lehetőségeink szerint a legkisebbeket is megszólítsuk.


Nem marad el az olvasmányosabb rész sem, időről-időre pedig elmélyültebb elemzéseket igyekszünk nyújtani olyan esemémyekről, jelenségekről amelyek itteni közösségünket, sőt – esetenként – a Kárpát-medencei magyar közösségek sorsát is érintik.


A tavaszi megbeszéléseinken tovább körvonalaztuk a beindítandó online-újságunk összetételét is. Közelebbről ez lenne nem csupán a nyomtatott Híradó elektronikus változata, hanem a gyorsabb technikai adottságoknak köszönhetően az időszerû, friss hírek gyorsabb terjesztésének csatornája is.


A lapszerkesztés vázolása után meghallgattuk azokat a szempontokat is, amelyeket az országos szövetség, mint felelős kiadó elvárásként fogalmazott meg. Eszerint a tartalmi összeállítás sokféleségében vezérfonalként kell érvényesülnie a közösségépítő szándéknak, hiszen eddigi jó eredményeink mindannyiunk áldozatos, értéktermtő munkájának köszönhetően születtek. Ennek a gyakorlatnak pedig szerves része, feltétele a közöttünk meglévő egyetértés és összetartás erősítése.


A Híradó szerkesztésére a következő személyek vállalkoztak és kaptak megbízást: Kádár Dóri (egyesületi élet, sorozat, sport), Kecskés Andrea (aktuális események, nagykövetségi hírek, tördelőszerkesztő), Sántha Judit (portré, mûvelődés), Szurkos Enikő (tördelőszerkesztő), Sántha Ferenc (felelős szerkesztő, felhívások/hírdetések), illetve az ”őrszavak-Custos” Nyelvápolók Egyesülete (anyanyelvápolás, gyermekoldalak). A lapunk online változatát (http://hirado.smosz.org) Bitay Zsolt készítette el, és a Kormos László által mûködtetett honlapunkon található.


Ötleteink megvalósításában természetesen mindannyiatok részvételére számítunk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a lapkészítés közös feladat, ezért mindannyiunk szívügye és érdeke kell legyen. Azzal a kéréssel zárom tehát soraimat, hogy maradjatok meg nem csupán a Híradó hûséges olvasóinak, hanem aktív, ötletgazdag szerzőinek is!

 

Sántha Ferenc