 |
Kedves Ibolya! A göteborgi műértő közönség 2001 óta ismer téged, illetve műveidet; Stockholmban tavaly jártál egyéni kiállítással a Magyar Házban. Magyar és svéd közönségnek egyszerre legutóbb Göteborgban mutatkoztál be a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör szervezésében immáron ötödször megrendezett magyar héten ez év tavaszán. Festesz, rajzolsz, szobrászkodsz. Miért mottója egy régebbi honlapodnak Barbara Sher azon mondása, hogy ”vágyaink be nem teljesülése (vagy teljesítése?) veszteség a világ számára, hiszen a világnak mindnyájunk ajándékára szüksége van”?
Én úgy érzem felelősek vagyunk azért,hogy miként használjuk fel és fejlesztjük ki adott (kapott?) tehetségeinket. Szerintem vétek, ha csak hagyjuk elhalni, elkallódni és nem használjuk ki és fel ezeket. Pazarlás! (Nekem majdnem sikerült eldobni magamtól a tálentumot…) Igen, a világnak szüksége van ezekre az ajándékokra, tehetségekre. Ha mindenki azt adná, amiben a legjobb, a legügyesebb, ha tele erővel dolgozna minden nap, hisz szeretné, amit csinál... Merne hinni álmaiban! Merne tenni értük valamit, illetve nem csak valamit, hanem a maximumot! Micsoda világ lenne... Mindenki imádná a hétfőt!
 |
Úgy tudom , Magyarországon születtél és 26 évesen kerültél Svédországba férjeddel és kislányoddal. Ezután még 16 évnek kellett eltelnie (és be kellett járnod/laknod még egy-két világrészt) ahhoz, hogy festeni kezdj. Hogyan is történt ez az átalakulás, változás, érés, megbizonyosodás?
1953-ban születtem Budakeszin. Mindig szerettem rajzolni, festeni. A járdát telerajzoltam a házunk előtt, mikor gyerek voltam. Szinte minden nap- haha. A választ nem tudom, miért nem mertem fejleszteni magam ezen a téren, a művészet terén, mikor fiatalabb voltam... Férjhez mentem, gyereket szültem, dolgoztam, aztán 1994-ben Virginiába költöztem a családommal, férjem munkáján keresztül. Ott egyszer egy érdekes mondatra akadtam: "Never too late to be what you might have been" "Soha sem késő azzá lenni, ami lehettél volna." WOW! Ez engem szinte fejbe ütött ... Mi? Ó, talán festeni? Talán festő lenni? Persze rögtön jöttek a negatív gondolatok: de hiszen nem vagyok már fiatal! De a pénz! Á, nem! De mi van ha még is? Ó, Istenem, Istenem! Piciny, bizonytalan betűkkel beleírtam az idézet mellé: talán kepzőművészeti főiskola? Rögtön meg is ijedtem ettől! De a bogár már benne volt a fejemben ... hahaha! OK, pár hét múlva jelentkeztem egy festőtanfolyamra, aztán még egyre, aztán szobrászatra és amikor visszaköltöztünk Svédországba, 45 évesen, bekerültem a Domen Konstskolába Göteborgban, szobrászatra, később festészetre. Hát így kezdődött...
FELELőSEK VAGYUNK A TEHETSÉGÜNKÉRT, ÁLMAINKÈRT. És ugyanolyan fontos MERNI! MERNI! MERNI! NEM FELADNI!
 |
Tehát 1995-től kezdesz beletanulni a szakmába. Áruld el, hogyan alakult ki benned a képzőművész? Mi az, amit az ember magával hoz; mennyit és kik kell, hogy pallérozzák; hogy lel rá aztán a saját egyéniségére és műfajára?
Nehéz erre válaszolni. Nem tudok pontosan rámutatni, mit hoztam magammal (pedig nagy adag!); valószínűleg elég mélyen van bennem... Az azonban biztos: kezdettől tudtam, hogy így akarok dolgozni, így akarok festeni - klasszikus, időtlen képeket, időtlen témákat.
 |
Képeid technikája a klasszikusokat idézi (hogy is hívják ezt a ”réteges” festést magyar szakszóval?), Rembrandtot, Vermeert. A téma időtlen és örök: szép női arcok és testek, fénnyel és árnyékkal, tökéletes anatómiaismerettel, néha Dalís háttérrel és környezetben. Felsejlik egy különös testtartás, madár ül boszorkányra emlékeztetően a vállon, a valós és az álomszerű ötvöződik szervesen képeidben. Mi az, amit magadból adsz, magadról és a világról mondani akarsz ezeken?
SEJTELEM... Oly keveset tudunk ... Azt hisszük, mindent tudunk. Hm ... De mit? Amit meg tudunk fogni? Amit hallunk? Amit látunk? Amit a testünkkel érzünk? És azt hisszük más nincs?! Keresés, találás, tudata annak, hogy nem mindent látunk... Nem vagyunk tökéletesek és mégis büszkeség, hogy emberek lehetünk. Tudom, ellentmondásos ez ... Talán szerénységben büszkeség...
 |
A fent említett honlapon egy nagyon személyes vallomást teszel: képeidben és azok által a fentről jövő (isteni?) kegyelmet keresed, alkotásaid egyszerre tartalmazzák kérdéseid és az ezekre érkező feleleteket. És azt reméled, hogy a nézőknek is segítenek a keresésben és megtalálásban. Mi tehát az alkotó és mi a közönség része, feldata ebben a szép és komplex találkozásban?
Hm ... volt egy periódus életemben, ami nem kezdődött könnyen és mégis, vagy talán azért, abból tanultam a legtöbbet . Azok a régebbi képek ebből a periódusból voltak. Azt hittem, hogy a képekben bemutatott, leleplezett, őszinte érzések valahogy segíteni fognak másoknak; ráismernek azokra az érzésekre azok az emberek, akiknek szükségük van a vigaszra, pont arra, amit én kaptam. Reméltem, hogy segítek... Azt hiszem, segítettem ... Azt hiszem, sikerült ...
 |
Milyen fogadtatásban részesültél magyarként itt Svédországban és egyebütt a nagyvilágban? MIt jelentenek a gyökereid?
Gyökereim sokat jelentenek, így vagyok teljes ... Sok szeretetet kaptam, bármerre jártam, sok kedvességet, köszönet ezért Istennek! Persze nem mindig volt úgy, ahogy én azt elképzeltem, de tanultam abból is. Legalábbis remélem ...
 |
Yeats azt mondta, hogy a felelősség az álmokban kezdődik. Ibolya, mik a további álmaid?
Igaza volt Yeats-nek, és semmi sem lehetetlen ha igazán akarjuk, és a legfontosabb: semmi sem lehetetlen, mikot ő, a jó Isten velünk van ...
Köszönöm a beszélgetést!
Ónodi Erika
Csanádi Ibolya munkái az alábbi honlapokon tekinthetők meg:
http://www.facebook.com/notifications.php#/pages/Ibolya-Csanadi/87132399460?ref=ts