Közelebb a természethez - Interjú Főző Miklós képzőművésszel

Nyomtatás
Főző Miklós
 
– Hol született?
1961-ben születtem Stockholmban, magyar szülők gyermekeként. Ők 1956-ban jöttek ki Svédországba.
 
– Hogyan dőlt el, hogy a képzőművészet lesz a hivatása?
Azt mondhatnám, hogy egész életemben magamban hordtam a művészet iránt érzett szeretetet, és mindig is imádtam a dolgokat a saját kezemmel létrehozni, annak ellenére, hogy az iskolában érdekelt a matematika és a történelem is.
Tizenéves koromban, amikor nagyon sokat foglalkoztam az élettel és annak értelmével, arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudtam elképzelni az életet a napi 8-tól 5-ig tartó munkával, és féltem a monotóniától, vagy hogy csak egy pályát kövessek.
 
 
– Voltak-e gyermekkori példaképei?
Nagyapám, Főző Géza valamilyenfajta festőművész volt és pomológus, gyümölcsfákkal foglalkozott. Halála előtt írt és rajzolt egy könyvet, tele különböző alma, cseresznye és egyéb fákkal. Nagyon szépen megrajzolta a fákat és a gyümölcsöket. Ez a könyv ma is családunk birtokában van.
 
 
– Kik segítették az indulásnál, honnan kapott segítséget? Hol végezte tanulmányait, és fontosnak tartja-e azokat?
Találkoztam valakivel, aki egy jó Népfőiskolára járt Dániában, ezért én is felvételiztem oda, és miután a fegyver nélküli katonai szolgálatomat befejeztem, fel is vettek.
Ez volt a kezdete az én „művészi” utamnak, néhány évvel később pedig már a HDK művészeti egyetemre is bekerültem Göteborgba (Högskolan för design och konsthantverk- Formatervező és Művészeti Főiskola). Itt 1986 és 1992 között tanultam. Az elméleti és művészeti alapokat az egyetemen kaptam, a kovács szakmát pedig a Steneby művészeti iskolában tanultam egy év leforgása alatt. Ma már egy ez a két intézmény.
Ezen kívül önszorgalomból kőfaragást tanultam Olaszországban, Pietra Santa-ban, a híres Cararra közelében. Kettő, vagy három hónapot töltöttem ott. Volt ott egy mester, aki saját magának dolgozott. Mellette megismertem a követ, annak tulajdonságait. Valamennyire persze már előzőleg is ismertem, mivel az apám geológus volt.
 
 
– Miért éppen a szobrászat és a kovácsolás vonzotta?
Megpróbáltam a fazekasságot, később pedig, mivel a fém valami új volt a számomra, de mégis valami, amivel három dimenzióban tudtam kifejezni magamat, úgy döntöttem, kovács leszek. Merthogy mindig is azt akartam! Mindig is jobban szerettem a kerek lágy formákat, mint a kemény és szigorú egyeneseket. A szobrászatot szerettem jobban, nem a festést. Vasból lehet mindent csinálni. A kerámia is érdekel.
 
– Mi a célja az alkotással?
„Szép” dolgokat szeretnék létrehozni. Inkább klasszikus módon, mint újan és semmitmondóan.
 
 
– Mik a fő törekvései?
Volt talán korábban más célom is, manapság iparművészeti tárgyakat, pl. gyertyatartókat készítek, nem csak szobrokat. Lépcsőket, korlátokat, vasajtókat, egyedi formatervezéssel. Göteborgban, Eriksberg-ben, az egyik háznál van egy vaskerítés, amit én alkottam. Ebben a környezetben elég sok szobor és műalkotás van, pl. Paul Svenson szobrai.
Művészi törekvéseimre talán a humor jellemző. Szobraim vasból, és gyakran márványból készülnek. Sokszor állatokat és embereket ábrázolok, vékonyabban, mint Giacometti. Például sportolókat, akik úsznak, vagy más mozgást végeznek. Szeretem a szobrászatot, soká tart, ameddig rájövök, hogy hogyan is, mégis a szobrokat szeretem.
Többek között Brancusit és Giacomettit kedvelem. A móka kedvéért, „ezt nem lehet eléggé komolyan venni”!
 
– Honnan merít inspirációt?
A természet formái megihletnek, talán más formákat szeretek, mint a svéd művésztársaim. Ők inkább absztrakt formákkal dolgoznak, míg én organikusan fejezem ki magam, inkább közelebb a természethez.
 
– Létrehozott-e valami sajátosat?
Nagyon nehéz azt mondani, hogy olyat csinálok, amilyet még nem láttam. Nem én találtam fel a spanyolviaszt. Viszont a természetes kő, (tehát a talált, meg nem formált kő) és a vas kombinációja szobraimban talán sajátos.
 
 
– Milyenek a hétköznapjai, környezete mennyire van a segítségére?
20 éve a Dalsland-ban élek, és a műtermem egy korábbi papírgyárban van Fengersfors-ban. Itt vagyunk most mintegy húszan, művészek és kézművesek, „Not quite” néven. Azt jelenti angolul, hogy „nem egészen”. Ez a hely most már elég ismert a svéd művészek között. Speciális, hogy egy pici helyen ennyien összegyűltünk. Egyetlen hely a környéken, ahol nő a lakosok száma.
 
– Milyen egyesületek tagságát nyerte el?
Semminek, vagyis a BUS- nek igen, a többit lustaságból nem kértem. (BUS=Bildkonst Upphovsrätt Sverige. Vizuális Művészek Szerzői Jogi Társasága Svédországban.)
 
– Mi az alkotói hitvallása, filozófiája?
Én néha érzékeny, filozofikus, szakrális dolgokat alkotok, de meg vagyok győződve arról, hogy Istent találta ki az ember, és nem fordítva. Talán nem is kell ezt feszegetni. Azért mondom csak ezt, mivel néhány dolgot templomokhoz is csináltam, és esetleg olykor úgy nézhet ki, mintha vallásos lennék.
 
Kérdezett: Csikós Tibor képzőművész