Egy festészeti kiállítás a göteborgi Művészeti Múzeumban

Nyomtatás

Emil Nolde: SZÍNVIHAROK

2015. október 3-tól 2016. január 17-ig

Színei miatt megkapó festészeti világ: ez a csalogató üzenet jön le az eseményt meghirdető, a múzeum homlokzatán elhelyezett óriásplakátról. Nolde vízfestményén a pipacsok szirmain keresztül hatoló fény izzik át, narancs piros - fekete-zöld éteri hangulatot teremtve. Valóban, a kiállítás első termébe lépve nem mindennapi művészeti szabadságról és képzelőerőről tanúskodó, amúgy kisméretű akvarellek fogadnak bennünket. Ez a találkozás döntő fontossággal bírhat a nézőnek a művész további munkáihoz való viszonyulásához. Gyorsan összeszámolom, kb. tíz kisméretű remekmű egy csoportban. Egy személyiség autentikus megnyilvánulásai. Elegendő, hogy a világ emlékezetébe vésse, ugyanis ezek a kis képek nagyon szépek. Bűbájos csodák. Ki mondhatja ezt még el magáról a mesterek közül? Talán csakis Watteau, vagy a hozzá hasonló nagy rajzművészek. Spontán játék a színekkel, a „valami lesz ebből” hozzáállás, ugyanakkor egyensúlymérlegelés, a rajz és kompozíció szabályainak ismerete, a mozdító-alakító erőknek a vizualitás törvényeinek való alárendelése. Végül a színharmóniák feszültségbe hozása a képzelőerő által, az „ez így jó nekem” - summázás. Tiszta költészet. Magával ragadó. Feltűnő, hogy ezeknek a kis akvarellpapírra festett munkáknak a széleit feltehetőleg maga a művész ollóval körbevágta, annyira szabálytalanok, hullámosak. Talán egy mesterségbeli fogás rejlik e mögött? Nem érek rá ilyen csekélységekkel törődni. További színes izgalmak kerülnek a látómezőmbe. A kiállítás rendezői a nagy és széles terem közepében áttetsző ruhaanyagot függesztettek ki, erre vetíttek egy korabeli filmrészletet, mozgásművészeti alkotást. Ezen a végtelenített szalagon egy hölgy arca és sálja tűnik fel, körkörös ovális mozgást ismételve. Valahogy hasonló módon, mint ahogy azt a kiállított képeken is felfedezhetjük. Marie Loise Fillers mozgásművész-táncosnő volt egykoron a festő egyik múzsája. Nolde Dániában látta meg a napvilágot Emil Hansen néven (1867-1958), Nolde helyiségben, amely annyira közel esik a német határhoz (Schleswig), hogy arra a nagyobb ország, bizonyos történelmi helyzetekben területi igényt is tartott fenn, olvasom a falakra kiírt svéd nyelvű ismertetőben.Emil szülői otthonában dánul beszéltek, de ő ennek ellenére németnek érezte magát. Nolde életét körülveszi egy olyan időszak, amikor Európa forradalmi módon megváltozott. Életében megalakult a Német Császárság, a Weimari Köztársaság és a nemzeti szocializmus, lezajlott két világháború. 1957-ben Nyugat-Németországban halt meg, a hidegháború kellős közepén. Annak ellenére, hogy politikailag viharos időben élt, ez aligha látható képein.

 

Emil Nolde, Vörös pipacsok (dátum nélkül) © Nolde Stiftung Seebüll

 

Ebben a teremben még virágos akvarelljei és mintegy tíz nagyméretű, kb.100x120 cm-es olajfestménye látható. Az olajfestmények tulajdonképpen a kis vízfestmények tudatos nagyításai, feldolgozásai. Az akvarellek úgynevezett „belső képek”, amelyek később a festővásznon felnagyítva, tudatos durvasággal, keresetlenséggel kerülnek megfogalmazásra. Talán ebből a frissességből is ered nem mindennapi kifejezőerejük. Művészünkről mostanában már megírják, hogy annak idején nemzetiszocialista törekvésekkel rokonszenvezett. Ennek ellenére Németországban elsőként tiltották be, „elfajzottnak” titulált festészetét. Ezért a harmincas évek végén, negyvenes évek elején kis belső képeket produkált csak, és nem állíthatta ki műveit. Belső száműzetésbe kényszerítették.

 

 

A kiállítás néhány műve

 Az egyenruhás múzeumőr figyelő tekintetétől követve átsétálhatunk az elsővel párhuzamos, szintén ugyanolyan nagyságú terembe. Itt szerzőnk bizonyos érett expresszionista, kifejezetten kolorista olajfestményei fogadnak.  Érdemes megemlíteni itt a helyi, göteborgi festőcsoportot, az úgynevezett „göteborgi koloristákat”. Ez egy közös elnevezés számos művészre, akik Svédország nyugati partjainál telepedtek meg. Többségük diák volt a göteborgi Valand művészeti iskolában az 1920-as években. Tor Bjurström volt a tanáruk. A kritikusok az 1930-as években felhívták a művészetkedvelők figyelmét, egy csoport festőre, akiketszínes lírai vonások különböztetnek meg a többi kortárs festőtől. Majd egy könyvet jelentettek meg róluk 1948-ban. Az intenzív, érzéki és néha szenvedélyes szín használata volt a közös, gyakran nyújtott formákkal párosítva.Nagyon eltérő művészek, és soha nem jelentek meg egy csoportban.„A festészet elsősorban költészet és színekben való fogalmazás. Amennyiben nem a színé az első szerep, akkor az lehet művészet, de festészet semmiképpen." – vallotta Ivan Ivarson festőművész. A legismertebb képviselői a következők: Ake Göransson, Ivan Ivarson, Nils Nilssson, Ragnar Sandberg, Inge Schiöler. Csendesen nyugtázhatjuk, hogy az Emil Nolde kiállítást valószínűleg múzeumpolitikai megfontolás hozhatta városunkba, ugyanis itt helyben van ezeknek a festőknek a legnagyobb gyűjteményük.

 

A Nolde kiállítás részlete 2015, Göteborg

 

Néhány mesés csengésű színkompozíció után Nolde figurális vásznai fogadnak bennünket.Ebben a teremben képernyőről élvezhetünk egy újabb mozgásművészeti produkciót.

A művész múzsája ezúttal Mary Wigman táncművész, korabeli fekete-fehér filmen. Ez a hölgy az expresszionizmus és modern tánc úttörő alkotója volt.

Emil Nolde pályafutása hosszú volt. Művészként csak az ötvenes éveiben történt meg számára az áttörés. Kezdetben a bútoriparban tanult, ahol fafaragóként és rajzolóként dolgozott, de illusztrátor is volt. A 1890-es vége felé, nagy volt a kereskedelmi sikere egy sor képeslapnak, melynek motívumai az Alpok csúcsait formázó emberi alakok. Ez a siker adta meg neki a lehetőséget, hogy folytassa a művészi pályafutását.

Emil Nolde, nyílt tengeren - viharfelhők, 1948 Olaj, vászon © Nolde Stiftung Seebüll

 

Emil Nolde ahhoz a művész generációhoz tartozott, akik szakítottak a 1800-as évekbeli európai művészeti hagyománnyal, és egy rövid ideig tagja volt a Die Brücke művészeti csoportnak. Ihlették a tengerentúli kultúrák, melyeket primitíveknek fogtak fel abban az időben. Érezhető, hogy primitív képeket akartak létrehozni, hogy a tudattalan mély rétegei felszínre kerülhessenek. A művészi kivitelezés inkább arról szólt, hogy kifejezi valami „mélyen jelentőset”, mintsem ábrázolni valami „ideiglenes külsőt”. A „primitív” művészetben látta Nolde  az élet és az erő kifejezését legelemibb formáiban, ahogy azt szándékozta közvetíteni saját művészetében is.

Ezen a kiállításon a művész mintegy kilencven legkifejezőbb festménye, akvarellek és grafikai nyomatok kaptak helyet. Közöttük új tájábrázolások, a berlini éjszakai élet, kerti motívumok, valamint egy válogatás a kis akvarellekből, az úgynevezett „Fiatal Máltai Képekből” (festetlen kép), melyeket titokban hozott létre a második világháború alatt, amikor Noldenak, annak ellenére, hogy a náci érzelmű volt, tilos volt bemutatni és eladni a művészetét.

 

 

 A kiállítás a Seebülli Emil Nolde Alapítvány és a Stockholmi Prince Eugen Waldemarsudde Művészeti Múzeum együttműködése által jött létre.

 

Csikós Tibor,

képzőművész