A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

1712-39

Interjú Palotai Gábor tervező grafikussal

- Ezelőtt 7 évvel jelent meg veled interjú a svédországi magyar Híradóban Bergmanul kell beszélni címmel. Bizonyára sok minden történt munkásságodban azóta. A Réger Zsófia nevével fémjelzett cikkből megtudtuk, hogy kitelepülésed szükségszerű, tudatos döntés volt 1980-ban. A Budapesten elvégzett egyetem után Svédországban is tanuló lettél, majd pedig fokozatosan törtél fel, magas művészi és szakmai színvonalra törekedve. Több designnal összefüggő díjat is kaptál. Azóta hogyan alakult pályád íve?

- A legutóbbi beszélgetésünk óta a pályám tulajdonképpen töretlenül haladt abba az irányba, amerre előtte is. A különbség csak annyi, hogy több tapasztalatot szereztem szakmailag és emberileg is, de a világ is változik közben. Tehát ez már önmagában is nagy változás. Nagyon sok új munka és feladat volt az elmúlt években, és a szakmai díjak is - túlzás nélkül mondhatom -, záporoztak. Idén megint négy új Red Dot Design Awardot ítélt meg a nemzetközi zsűri. De talán ami a legjobban esett idén, hogy a magyar grafikus szakma Arany Rajszög Díjat adott tervezői munkásságomra. Két éve a MOME címzetes egyetemi tanárnak nevezett ki, ami azért érdekes, mert abban a teremben történt a kinevezés, ahol 35 éve kettest adtak a diplomamunkámra.

Palotai Gábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Palotai Gábor (született 1956. november 29-én) svéd-magyar tervező, művész, grafikus és tipográfus. 1981-től Stockholmban él és dolgozik .

 Palotai Gábor 1956-ban született Budapesten, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (Magyar Iparművészeti Főiskola) 1980-ban diplomázott. 1981-ben Stockholmba költözött, ahol a Királyi Képzömüvészeti Egyetemen (Royal Institute of Art) (1981-1983) és a Beckmans College of Design (1983-1984) tanulmányait folytatta. Palotai Gábor 2002 óta tagja az Alliance Graphique Internationale (AGI)-nak. Az AGI egyesíti a világ vezető grafikai designerjeit. Tagja a Konstnärernas Riksorganisation-nak (Művészek Svédországi Szervezete) és a Svédországi Nemzeti Archívum Állami Heraldikai Testületének. 2015-ben Palotai Gábort a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanárának nevezték ki.
Palotai Gábor műfajokat átívelő módon dolgozik mind a művészetben, mind a formatervezésben. Stúdiója, a Gábor Palotai Design, Stockholmban müködik. Az évek során a vizuális művészeti világát különböző médiumokban valósította meg. Palotai Gábor a vizuális kommunikáció területén széles körbe tevékenykedik, mint például a vállalati vizuális identitás, a csomagolásterv, logók, piktogramok, kiállítási tervezés, webdesign (honlaptervezés), animáció, illusztráció, fotózás, plakáttervezés, albumborítók, tipográfia, könyvtervezés és textiltervezés.

Csikós Tibor festőművész visszaemlékezése

1972-ben vettek fel az újvidéki Bogdan Suput Művészeti Szakközépiskolába. A felvételi vizsgán görög gipszfejet kellett élethűen lerajzolni. Egy filozófus, talán Szókratész, vagy Arisztotelész felnagyított gipszportréja volt.

1709-2

Egy pódiumra helyezték. Már nem emlékszem rajzolópadon dolgoztunk-e, vagy háromlábú festőállványokon voltak-e a rajztáblák. Szénnel rajzoltunk csomagolópapírra, az biztos. Megszólítottam egy karakteres, délies kinézetű társamat. Mondtam neki, hogy nem jól rajzolja Szókratész szakállát. A fejet elég szépen lekövette, de a szakállat minden gondosság nélkül csak úgy odakente neki. „Az nem fontos”–válaszolta. Én úgy éreztem, ilyet nem engedhet meg magának egy hitelességre törekvő művész-jelölt. Térképszerű pontossággal rajzoltam meg a gipszfej minden részletét. Délután egy kockára fektetett kúpot kellett agyagból megmintázni, valósághű pontosságra törekedve.

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME