Számunk képzőművésze: Csanádi Ibolya festő, szobrász

 

 

Kedves Ibolya! A göteborgi műértő közönség 2001 óta ismer téged, illetve műveidet; Stockholmban tavaly jártál egyéni kiállítással a Magyar Házban. Magyar és svéd közönségnek egyszerre legutóbb Göteborgban mutatkoztál be a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör szervezésében immáron ötödször megrendezett magyar héten ez év tavaszán. Festesz, rajzolsz, szobrászkodsz. Miért mottója egy régebbi honlapodnak Barbara Sher azon mondása, hogy ”vágyaink be nem teljesülése (vagy teljesítése?) veszteség a világ számára, hiszen a világnak mindnyájunk ajándékára szüksége van”?


 
Én úgy érzem felelősek vagyunk azért,hogy miként használjuk fel és fejlesztjük ki adott (kapott?) tehetségeinket. Szerintem vétek, ha csak hagyjuk elhalni, elkallódni és nem használjuk ki és fel ezeket. Pazarlás! (Nekem majdnem sikerült eldobni magamtól a tálentumot…) Igen, a világnak szüksége van ezekre az ajándékokra, tehetségekre. Ha mindenki azt adná, amiben a legjobb, a legügyesebb, ha tele erővel dolgozna minden nap, hisz szeretné, amit csinál... Merne hinni álmaiban! Merne tenni értük valamit, illetve nem csak valamit, hanem a maximumot! Micsoda világ lenne... Mindenki imádná a hétfőt!

 

 

Úgy tudom , Magyarországon születtél és 26 évesen kerültél Svédországba férjeddel és kislányoddal. Ezután még 16 évnek kellett eltelnie (és be kellett járnod/laknod még egy-két világrészt) ahhoz, hogy festeni kezdj. Hogyan is történt ez az átalakulás, változás, érés, megbizonyosodás?


 
1953-ban születtem Budakeszin. Mindig szerettem rajzolni, festeni. A járdát telerajzoltam a házunk előtt, mikor gyerek voltam. Szinte minden nap- haha. A választ nem tudom, miért nem mertem fejleszteni magam ezen a téren, a művészet terén, mikor fiatalabb voltam... Férjhez mentem, gyereket szültem, dolgoztam, aztán 1994-ben Virginiába költöztem a családommal, férjem munkáján keresztül. Ott egyszer egy érdekes mondatra akadtam: "Never too late to be what you might have been" "Soha sem késő azzá lenni, ami lehettél volna." WOW! Ez engem szinte fejbe ütött ... Mi? Ó, talán festeni? Talán festő lenni? Persze rögtön jöttek a negatív gondolatok: de hiszen nem vagyok már fiatal! De a pénz! Á, nem! De mi van ha még is? Ó, Istenem, Istenem! Piciny, bizonytalan betűkkel beleírtam az idézet mellé: talán kepzőművészeti főiskola? Rögtön meg is ijedtem ettől! De a bogár már benne volt a fejemben ... hahaha! OK, pár hét múlva jelentkeztem egy festőtanfolyamra, aztán még egyre, aztán szobrászatra és amikor visszaköltöztünk Svédországba, 45 évesen, bekerültem a Domen Konstskolába Göteborgban, szobrászatra, később festészetre. Hát így kezdődött...
FELELőSEK VAGYUNK A TEHETSÉGÜNKÉRT, ÁLMAINKÈRT. És ugyanolyan fontos MERNI! MERNI! MERNI! NEM FELADNI!

 

 


 
Tehát 1995-től kezdesz beletanulni a szakmába. Áruld el, hogyan alakult ki benned a képzőművész? Mi az, amit az ember magával hoz; mennyit és kik kell, hogy pallérozzák; hogy lel rá aztán a saját egyéniségére és műfajára?

 

Nehéz erre válaszolni. Nem tudok pontosan rámutatni, mit hoztam magammal (pedig nagy adag!); valószínűleg elég mélyen van bennem... Az azonban biztos: kezdettől tudtam, hogy így akarok dolgozni, így akarok festeni - klasszikus, időtlen képeket, időtlen témákat.

 

 

Képeid technikája a klasszikusokat idézi (hogy is hívják ezt a ”réteges” festést magyar szakszóval?), Rembrandtot, Vermeert. A téma időtlen és örök: szép női arcok és testek, fénnyel és árnyékkal, tökéletes anatómiaismerettel, néha Dalís háttérrel és környezetben. Felsejlik egy különös testtartás, madár ül boszorkányra emlékeztetően a vállon, a valós és az álomszerű ötvöződik szervesen képeidben. Mi az, amit magadból adsz, magadról és a világról mondani akarsz ezeken?


 
SEJTELEM... Oly keveset tudunk ... Azt hisszük, mindent tudunk. Hm ... De mit? Amit meg tudunk fogni? Amit hallunk? Amit látunk? Amit a testünkkel érzünk? És azt hisszük más nincs?! Keresés, találás, tudata annak, hogy nem mindent látunk... Nem vagyunk tökéletesek és mégis büszkeség, hogy emberek lehetünk. Tudom, ellentmondásos ez ... Talán szerénységben büszkeség...

 

 

A fent említett honlapon egy nagyon személyes vallomást teszel: képeidben és azok által a fentről jövő (isteni?) kegyelmet keresed, alkotásaid egyszerre tartalmazzák kérdéseid és az ezekre érkező feleleteket. És azt reméled, hogy a nézőknek is segítenek a keresésben és megtalálásban. Mi tehát az alkotó és mi a közönség része, feldata ebben a szép és komplex találkozásban?


 
Hm ... volt egy periódus életemben, ami nem kezdődött könnyen és mégis, vagy talán azért, abból tanultam a legtöbbet . Azok a régebbi képek ebből a periódusból voltak. Azt hittem, hogy a képekben bemutatott, leleplezett, őszinte érzések valahogy segíteni fognak másoknak; ráismernek azokra az érzésekre azok az emberek, akiknek szükségük van a vigaszra, pont arra, amit én kaptam. Reméltem, hogy segítek... Azt hiszem, segítettem ... Azt hiszem, sikerült ...

 

 

Milyen fogadtatásban részesültél magyarként itt Svédországban és egyebütt a nagyvilágban? MIt jelentenek a gyökereid?


 
Gyökereim sokat jelentenek, így vagyok teljes ... Sok szeretetet kaptam, bármerre jártam, sok kedvességet, köszönet ezért Istennek! Persze nem mindig volt úgy, ahogy én azt elképzeltem, de tanultam abból is. Legalábbis remélem ...

 

 

Yeats azt mondta, hogy a felelősség az álmokban kezdődik. Ibolya, mik a további álmaid?

 

Igaza volt Yeats-nek, és semmi sem lehetetlen ha igazán akarjuk, és a legfontosabb: semmi sem lehetetlen, mikot ő, a jó Isten velünk van ...

 

Köszönöm a beszélgetést!


    Ónodi Erika


 
Csanádi Ibolya munkái az alábbi honlapokon tekinthetők meg:
http://www.facebook.com/notifications.php#/pages/Ibolya-Csanadi/87132399460?ref=ts

http://sites.google.com/site/ibolyacsanadi/home

Beszélgetés Wladimir Katalina festőművésszel - Stockholm

 

Wladimir Katalina festőművész


Kedves Katalina! A stockholmi Magyar Házban láthattuk akvarelleidet, április 17-én, a Katolikus Körben rendezett tárlatodon. Mielőtt képeidről mesélnél, mondd el, hogy honnan és mikor kerültél Svédországba?

 

1943-ban születtem Kassán. Édesapám honvéd főtörzsőrmester és fegyvermester volt a háború alatt. Mi a bátyámmal és édesanyámmal a 96 éves dédnagyapámhoz kerültünk Borsod megyébe, Mucsonyba. Én tulajdonképpen onnan származom!


1964-ben jöttem Svédországba bátyámhoz, Péterhez, aki 15 évesen, 56-os menekültként került ide. Mivel ”reakciós”, osztályidegennek tartott család voltunk, és édesapám azzal eresztett útnak, hogy ”Kati, ne gyere haza, itt nincs jövőd!”, hát itt maradtam. Otthon a disszidálás miatt két év börtönbüntetésre ítéltek; 1976-ban mehettem haza először, miután amnesztiát kaptam.

 

Kéknefelejcs

 

 

Ismerkedésünkkor elárultad, hogy már gyermekkorodban elkezdtél festeni. Kisebb-nagyobb megszakításokkal sikerült megmaradnod az akvarellfestészet közelében; voltak-e valaha kételyeid ezt illetően, vagy töretlenül hittél művészetedben?

 

Festeni 12 évesen kezdtem édesanyám frissen meszelt, fehér falára. Piros rózsákat ábrázolt ez az első munkám, aszimmetrikusan szétszórva a falon. Édesanyám – nem kis meglepetésemre! - nem szídott meg. Álmélkodva csapta össze a kezét, majd Miskolcról olajfestéket, ecsetet és vásznat kerített nekem.A festékhígítót a traktorosoktól szereztem be. A diesel jobb volt, mint a velencei terpentin. Az ecset, a festék és a Jóisten voltak az én bíztatóim, hű gondviselőim, ma is azok.

 

Íriszek

 

 

Festményeiden majdnem minden téma felbukkan: tájkép, virágcsendélet, városképek, de láthatunk álomszerű kompozíciókat is. Előre kigondolt szándék vagy pillanatnyi hangulat dönti el, hogy éppen mit fogsz festeni?

 

A témák a lelkemből fakadnak, a képeim én magam vagyok.

 

Hajlott fa

 

 

Milyen szempontok szerint válgattad össze a mostani tárlatod anyagát?

 

A tárlatom anyagát tavaszi kavalkádnak szánom, és alkalomnak, hogy találkozzunk magyar-svéd barátainkkal, mert ők a mi általunk választott családunk. Sajnos, az emberek elfoglaltak, az élet rövid és úgy szalad: szinte csak esküvökőn és temetéseken találkozunk.

 

 

 

 

A megnyitódat zongorajáték is kiegészítette; milyen a kapcsolatod a zenével: hátteret, hangulatot ad a festéshez, vagy pedig tudatosan keresed benne az ihletet?

 

Kedves barátom, Karl Otto Hagen Olsen játékát csodálom! Én a festményeimben, ő a zenével fejezi ki érzelmeit. A zene  leköt és fogva tart. Ugyanilyen a festészet. Hasonlít a szerelemhez: bilincsben tart, ugyanakkor felszabadít. Magamból kitekintve alkotok és a lelkemet állandóan építem.

 

 

 

Vannak-e visszatérő témáid, amelyeket időről-időre újra szívesen bemutatsz a festményeiden?

 

Visszatérő témám a virág, mivel gyászban és boldogságban is nélkülözhetetlen.

 

Csendélet rózsákkal

 

 

Említetted, hogy sokfele bemutattad már a festményeidet, és azt is, hogy munkáidat többször is díjazták. Fontos-e a hivatalos elismerés, vagy elegendő a tárlatlátogatók pozitív visszajelzése?

 

Immár 10 éve járok Magyarországra folyamatosan. Kisplasztikáimmal 2002-ben kategória-díjat nyertem Székesfehérváron. Többször nyertem megyei megmérettetésben, és 2003-ban országos kiállítás győztese lettem (Erdei muskátli/Forest geranium, 40x40 akvarell). Az 5. Országos Velencei-tavi Festőversenyen 3. díjat nyertem tükrözéssel. Tagja vagyok az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak, továbbá a Velencei-tavi Művészet Barátok Körének is.

A díjakat elégtétellel nyugtázom, kárpótlásul azért, hogy gyermekként nem lehettem porcelánfestő Herenden.

 

Vándorrigó

 

 

Végezetül: milyen tervek foglalkoztatnak, hol találkozhatunk legközelebb a munkáiddal?

 

Van egy gyönyörű otthonom Agárdon, nemsokára leutazom.
A Velencei-tavi Művészet Barátok Körével május végén kiállítást rendezünk.

Befejezésként szeretnék köszönetet  mondani a Katolikus Körnek, amiért 2009. április 18-án kiállíthattam képeimet a Magyar Ház közönségének is. Végül egy mondást idéznék: az igazi harcosnak mindegy, hogy nyer, vagy veszít, ezért legyőzhetetlen! Ellenfelét fogva tartja a nyereség szomja, s a veszteségtől való rettegés. ő pedig szabad - nagy előny! Tulajdonképpen én ebben a szellemben élek és alkotok.

 

 

 

•   Kérdezett Sántha Ferenc

 

Kiállítások:

- Käppala Fritidsgård, Lidingö, Stockholm, 1981, egyéni kiállitás
- Danderyd Sjukhus, Stockholm, 1982, csoportos kiállítás
- Lidingö Sjukhuset, Stockholm, 1984, egyéni kállítás
- Lamange Mar-Menor, Spanyolország, 1985, több kiállítás a Plase Bohemia Galleriában
- Arsenalsgatan Konstskola, Stockholm, 1984, csoportos kiállítás
- Melby Ateljé, Stockholm, 1992, csoportos kiállítás
-  Kristinehovs Herrgård, Stockholm, 1993, egyéni kiállítás
- Tekergő Vendéglő, Velence, Magyarország, 2003, egyéni kiállítás
- Országos Verseny 2005, Magyarország – Fénygalopp 47x32 cm, akvarell
- Országos Verseny 2008, Magyarország – Almavirág 35x45 cm, akvarell
- Igló (Spiska Nová Ves), Felvidék (Szlovákia) 2004, csoportos kiállítás
- Zari (Lengyelország), 2008, csoportos kiállítás