Számunk képzőművésze: Benczédi Ilona

 

 
 

 

1948-ban született Korondon.


1973-ban elvégezte a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia szobrászat szakát. Ebben az évben írja róla Murádin Jenő, hogy ”kisplasztikai munkáiban nem a helyzetkomikumra, hanem a művészi groteszk eszközeivel elért tragikomikus helyzetképekre alapoz”. Első egyéni kiállítása a kolozsvári Korunk szerkesztőségében volt 1978-ban. Azóta rendszeresen állít ki. Kedvenc anyaga a kerámia,de saját bevallása szerint szeret kísérletezni más anyagokkal is.


1987-től él Svédországban; lankadatlanul dolgozik és folyamatosan tanul. Kiállított mint kerámikus, szobrász és vannak köztéri munkái is.Munkái megtalálhatók a kolozsvári Művészeti Múzeumtól kezdve a makói múzeumig és az östersundi színházig.

 

Länskulturcentrum Östersund 
 


1962-ben14 évesen készítette az első köztéri munkáját , a kolozsvári Metropol vendéglő bárjának 10m hosszú kerámiafalát (édesapjával, Benczédi Sándor erdélyi szobrásszal-kerámikussal közösen). További köztéri munkái az 1974-ben épült kolozsvári Járványkórházban álló fából készült alkotás, a ”Táncoló nők”, az östersundi Megyei Korház homlokzata (6x6 m, kerámia, készült 1989-ben); az östersundi Megyei Kultúrközpont előcsarnokában álló reliefek (kerámia, 2002). A Frösön-i idősek otthonának előcsarnokát és több bérház bejáratát is az ő munkái díszítik.


Benczédi Ilona az idén áprilisban megkapta az Östersundi Megyei Újság (Länstidningen i Östersund) 2008. évi Kultúrdíját (Ingrid Roth-tal együtt). A zsűri véleménye a következőképpen hangzik: ”ezen alkotók a svéd hétköznapokban helyezik el műveiket és kicsit könnyedebbé, élvezhetőbbé, színesebbé varázsolják azokat. Nem könnyű manapság hagyományos módszerekkel olyan minőségi műveket alkotni, amelyek ennyire aktuálisak”. Ez alkalomból (valamint abból, hogy Benczédi Ilona 20 év után Östersundból Skånéba költözött és búcsúkiállítást rendezett Jämtland fővárosában) így ír munkásságáról Christer B. Jarlås az említett újságban: ”Benczédi Ilona egyedülálló művész, aki meglátja az emberek sajátos mimikáját és mozdulatait, erényeit és gyengeségeit”.

 

Házibuli 


A május 23-án Doetinchem-ben(Hollandia) megnyílt nemzetközi kortárs kepzőműveszeti kiállításon Benczédi Ilona képviselte Svédországot. Ott volt a június 9-én megnyílt Bangkok Art Fair-en is , a Bangkoki Műveszeti Akademia meghívottjaként.

 


Benczédi Ilonának a közelmúltban levélben feltettünk néhány kérdést – íme, a „távbeszélgetés” anyaga:

 

Kedves Ilona, vagy még családiasabban Lili, jómagam elsősorban Kolozsvárról ismerlek, ahol első egyéni kiállításodat rendezted 1978-ban a Korunk Galériában. Később Zilahon is találkoztam veled, ahol egy darabig éltél és alkottál, majd mindkettőnket Svédországba hozott (vetett?) a sors . S mivel azt hiszem, hogy mindannyiunknak ki kell néha értékelni a felettünk eltelt időt, az elvégzett munkát, az esetleges nyomokat, amelyeket magunk mögött hagyunk, szeretnék – a mostani mérleget együtt elkészítendő – feltenni neked néhány kérdést. Kezdjük talán (elég szokványosan) azzal, hogy tulajdonképpen honnan is indultál? Mikor tudtad meg, hogy képzőművész lesz belôled? Örökölted-e vagy ellested a tehetséget/hajlamot?

 

Szerettem az apám műhelyében lábatlankodni; hallgattam a nagy beszélgetéseket művészekről, művészetről és ez nagyon szórakoztatott. Ám pont úgy, ahogy az én gyermekeim nem akarnak hozzám hasonlítani, én sem akartam olyan „eredeti” művészlélek lenni, mint apám és barátai. Eleinte komolyan sportoltam, országos bajnokságot is nyertem és edzői pályáról álmodoztam. Mikor egy baleset hosszabb ideig ágyhoz kötött és a rajzolás töltötte ki napjaimat, akkor döntöttem mégis a művészpálya mellett. Gergely István munkáit nagyon szerettem (kolozsvári szobrász, nemrég húnyt el – a szerk.), megkértük, hogy segítsen az egyetemi felvételire való felkészülésben. Segített, be is jutottam, és elvégeztem a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia szobrászat szakát.

 

Édes otthon 
 


Hogyan alakult művészi pályafutásod Erdélyben? Kik voltak  tanítómestereid, eszményképeid? Milyen hagyományokra épült a te alapvető élményanyagod, alapképzésed?Volt-e lehetősége felfutni abban a világban egy képzőművésznek ?


Tanítómesterem volt mindenki, akinek a munkái megnyerték a tetszésemet. Sokat utaztam, mégpedig nyitott szemmel. Otthon is, itthon is, máshol is tanultam a kollégáktól. A stílusom még Erdélyben alakult ki és én úgy érzem, hogy már ott elismert képzőművésszé lettem. Képviseltem Romániát nemzetközi humorfesztiválon Garbovoban, a faenzai kerámia-biennálén; meghívott kiállítni a strassbourgi Képzőművészeti Főiskola, kiállítottam az amsterdami egyetemen – mindezt 30 évesen.


Aztán – emlékszel? – jöttek a sötét Ceausescu-évek Zilahon. Se villany, se fűtés, se étel, se szoborégetés, se útlevél... Mikor már nem bírtam tovább, nagy erőbedobással összeállítottam egy szép kiállítást Bukarestben, amivel aztán még egyszer nyugatra indulhattam és Svédországban álltam meg.


Pályámmal nagyjából meg vagyok elégedve. Valószínűleg többre vihettem volna, ha nem kellett volna most már harmadszor újrakezdenem. Ugyanakkor a változás, a megpróbáltatás sokkal gazdagabbá tett engem is mint embert, s gondolom, szobraimat is. A munkáim nagyon személyesek.

 

Pár 


Mi az, amit itt Svédországban tanultál, amivel itt gazdagabb lettél? Mi az a megvalósítás, amire büszke vagy?


 Utolsó 12 hónapomra vagyok igazán büszke. Egy éve jelentette be élettársam, hogy 20 év együttlét után elköltözik. Nagy sokk volt – megértettem, hogy most ismét újra kell kezdenem mindent, valahol máshol, egyedül. Három nap után megszületett a döntésem: vettem egy házat Skånéban, Östersundtól 1000 km-rel délebbre, Kågerödben. Ott lakik a lányom.

 

A királynő hintója 
 


Östersundi éveimet azonban szépen akartam lezárni. Épp aláírtam volt egy szerződést egy 170 cm átmérőjű reliefhez, ezen két hónapig dolgoztam. Olyan szépen sikerült, hogy megkérdezték, nem tudnék-e gyorsan hat kisebb munkát is készíteni. Dehogynem – így kerültek fel az újabb munkáim további hat lépcsőházba. Közben kiválasztott egy nemzetközi zsűri, hogy májusban Hollandiában képviseljem Svédországot egy kiállításon. Gyorsan kellett ötleteket találnom – és azok jöttek, jöttek; sokat dolgoztam. - - Ki kell állítanod ezeket a munkákat Östersundban is, nem költözhetsz el innen csak úgy! – mondta a Művészklub vezetősége. Márciusban megrendezték a Múzeumban a búcsúkiállításomat, mindenben messzemenően segítettek A kiállítás alkalmából Cselényi László is felutazott három munkatársával Östersundba, és egy órányi hosszú portréfilmet készített rólam

 

A király hintója 
 


Ez év tavaszán, áprilisban kaptad meg a Länstidningen i Östersund című lap évi kultúrdíját. Mit jelent ez számodra? És hogyan tovább?


A díjat a fenn említett búcsúkiállításért kaptam meg és augusztusban vettem át. Közben júniusra meghívott a bangkoki egyetem ( a kultúrdíj kapcsán) egy nemzetközi workshop-ra. Csodálatos két hét volt.
Mikor Bangkokból hazajöttem, megszületett az unokám, gyönyörű kislány. Most már a szomszédjuk vagyok.

 

Családi fotó 


Megvan az új otthonom, rendezem az új műhelyem és dolgozom azon a megrendelésen, amit Hollandiában kaptam. Östersundban majd ismét meg kell néznem egy pár lépcsőházat; szeretnék, ha feldíszíteném azokat is...
 

Kedves Lili, hatvanadik születésnapod alkalmából kívánunk neked további lankadatlan alkotókedvet és ihletet, további gyönyörű unokákat, valamint jó egészséget!

 

Sántha Judit