Egyszer volt, hol nem volt, valahol egy messzi északi országban, valamikor az 1980-as években, volt egyszer egy fiatalasszony – nevezzük Annának – és egy fiatalember – nevezzük Szabolcsnak –, akik önkéntes munkájuk miatt gyakran utaztak együtt, egy autóval a fővárosba. Közös útjuk során beszélgettek erről is meg arról is, de leginkább az északi országba érkező és letelepedő magyarok sorsa, magyar identitásuk megőrzése és anyanyelvük ápolása foglalkoztatta őket. 

 

 

A 80-as években sok gyermekes magyar család érkezett ebbe az óhazától messze eső országba, melyet nevezzünk Svédországnak. Akkoriban még nem voltak olyan fejlett kommunikációs csatornák mint ma, az internet –  és azzal együtt a különböző közösségi hálók, szociális média, mobiltelefon, skype, és még sorolhatnánk. Csak vonalas telefon volt és hagyományos levélváltás. Így aztán az új hazába érkező, társaságot, közösséget kereső gyerekek, tinédzserek, fiatalok nehezen tudtak egymással találkozni, barátkozni. 

Valamit ki kellett találni. Mert igény volt rá. Valamit, ami a Svédországba érkező magyar fiatalokat összehozná, közösséggé kovácsolná, és gyökeret adna nekik. Egy ismerkedő, barátkozó, tudást, szellemiséget adó, magyar nyelvet és kultúrát gyakorló hely. Valami olyasmi, ami hasonló a cserkésztáborhoz, de mégsem az.

Anna és Szabolcs rájöttek, hogy mire lenne szükség. Kigondolták és megalkották a SOMIT-ot, vagyis a Svédországi Magyar Ifjak Társaságát. 

 

 

De a megvalósítás még váratott magára egy ideig. Szerencsére Anna és Szabolcs mellett hamarosan a támogatók sorába zárkózott fel Kovásznay Ádám, valamint a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség is, így a dolgok már gyorsabban haladtak előre. Az 1994 májusában Tångagärdén megtartott első konferencia 80 fiatal résztvevőjét a különböző svédországi magyar egyesületek delegálták, így a fiatalok az ország minden részéről érkeztek. A találkozón megvitatták az igényeket és lehetőségeket, megszületett az alapszabály, majd vezetőséget választottak, valamint elnököt is Kulich Károly személyében. 

A SOMIT már a kezdetektől és azóta is legfontosabb feladatának tekintette, hogy minél több fiatalnak lehetővé tegye a Társasághoz való csatlakozást. Célja, hogy óvja és erősítse a magyar fiatalok nemzeti öntudatát, alkalmat biztosítson az állandó kapcsolattartásra Svédországon belül, segítse a kapcsolattartást az anyaországiakkal, ápolja a magyar kultúrát és hagyományokat, és segítse a fiatalokat hogy megtalálják helyüket az új hazájukban. 

 

 

A SOMIT vezetősége úgy gondolta, hogy közös sportolási és szórakozási alkalmak során a legkönnyebb megismerni egymást és összebarátkozni, ezért az egyes találkozókon a színvonalas, fontos témaköröket tárgyaló előadásokon kívül – melyekről ismert személyiségek, színészek, zenészek, írók, történészek és politikusok gondoskodtak - erre is nagy hangsúlyt fektettek. Jó kapcsolat alakult ki sok külföldi magyar ifjúsági szervezettel is, ezért 1995 nyarán nemzetközi tábort tartottak több Kárpát-medencei – magyarországi, erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai –, valamint számos nyugati ifjúsági szervezet, így Dánia, Norvégia, Németország, Svájc, Hollandia, Észtország, Finnország részvételével. Ezen a tíznapos tångagärdei nemzetközi táboron rekordot döntött a jelentkezés: több mint százan jöttek el, sokan a ház mellett vertek sátrat. A sikeres rendezvénytől felbuzdulva született meg a Magyar Ifjak Világfórumának egyedülálló gondolata is. Ez a szervezet a későbbiekben a Magyarok Világszövetségének égisze alatt működött, elsőként a világon. 

Kulich Károly után a SOMIT leghosszabb ideig (9 év) elnöklő embere Kádár Attila volt, akit Gerstenbrein Dóra és Kovács Sándor követett az elnöki székben. 2013 óta újra Kádár Attilát választotta a közgyűlés elnöknek.

 

 

A SOMIT 20 éves fennállása alatt sok mindent megélt: a társaság szétválását, konfliktusokat, tagok lemorzsolódását, anyagi veszteséget, táborhely-költözéseket, de hála a SMOSZ, a Protestáns Egyház, sok segítő kéz és lelkes emberek közreműködésének, a felmerülő problémákat mindig sikerült megoldani, így az anyagi helyzet stabilizálódott, és mára a tagság is folyamatosan növekedik. Állandó táborhelyet is kapott a SOMIT, mely a SMOSZ által 2013-ban megvásárolt Svédországi Ifjúsági Központ lett, Hällebergán. A ház ma már egy biztos bázist ad a SOMIT-nak. 20 év táborozás közben nagyon sok barátság, munkatársi kapcsolat és bizony szerelem is szövődött a fiatalok között. Ez utóbbiak, kik azóta már az életüket is összekötötték, az utóbbi években már hozzák a táborokba gyermekeiket is. Sajnos a gyermekes családok eltérő igényeire eddig még nem volt felkészülve, és csak kismértékben tudott alkalmazkodni a mindenkori táborszervezés. Ezért ettől az évtől kezdődően már családos tábort is szervez a SOMIT, ahol kifejezetten a gyerekek és a családok igényeit helyezik előtérbe, a házirendtől kezdve a menün keresztül a programok tartalmáig. Ettől függetlenül és ezzel együtt is a SOMIT még mindig megmaradt a Svédországban különböző helyeken élő magyar – testükben és/vagy lelkükben – fiatalok találkozási helyének, önsegítő hálójának, szellemi várának.

Összességében elmondható, hogy Anna és Szabolcs olyan dolgot hozott létre, amely nem volt és nincs is máshol a világon a hazájuktól elszakadt magyar közösségek között. Remélem, hogy ez a mese még nagyon sokáig nem ér véget, hisz a SOMIT a magyarok szigete az „idegenben”, melyre igény volt, igény van, és reméljük, hogy a felnövekvő új generációnak is szüksége lesz rá ezután is. Ehhez már csak a mindenkori vezetőség kitartó munkájára és a tagság lelkesedésére van szükség, mely minden bizonnyal ezután is töretlen marad.

 

 

Anna és Szabolcs még ma is folyamatosan együtt utaznak és dolgoznak, hogy kitartó és áldozatos munkájukkal elősegítsék a svédországi magyarság erősödését, együttműködését, a magyar kultúra, ünnepek és hagyományok ápolását. Köszönjük nekik!

Ez a mesém vége, de még ne fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána, de leginkább jöjjön el egy SOMIT-táborba!

Hevér Ágnes