A diplomata életmód

Nyomtatás

Szentiványi Gábor előadása

 

Április 22-én újabb előadást rendezett a MÚOSZ Életmód Szakosztálya. Ez alkalommal Szentiványi Gábor, több éven át Magyarország Külügyminisztériumának szóvivője, majd hágai, londoni, és legutóbb stockholmi meghatalmazott nagykövete tartott széleskörű tájékoztatást a diplomáciában eltöltött évtizedeiről.

A termet teljesen megtöltő érdeklődők előtt dr. Szalontai Éva aranytollas újságíró, a szakosztály vezetője, felvezetőjében röviden ecsetelte a tájékoztató célját és jelentőségét a szakosztály életében. Majd felkérte Csaba Beatrix újságíró kollégát, aki egy nappal a tájékoztató előtt rádióriportot készített a nagykövet úrral, mutassa be a hallgatóságnak az előadót.

Előadásában Szentiványi Gábor nagykövet úr részletesen beszélt a külügyben eltöltött időszak kezdetéről, a szóvivői szerepkörhöz tartozó feladatokról, majd rátért beszéde gerincét alkotó nagyköveti szerepének bemutatására, különböző állomáshelyein. Színesen ábrázolta a nagykövetségek belső felépítését, a feladatok eloszlását, tisztségeket. Számos, a fehér vászonra vetített képpel, vizuálisan is belátást biztosított a nagykövet és munkatársainak mindennapi életébe, rámutatva egyúttal a Magyarországot külföldön képviselő, érdekeiért kiálló diplomata rendkívüli szerepére. A kapcsolatteremtés és ezek ápolása fontos szerepet kapott tevékenységében, ugyanúgy, mint az államfőkkel, királyokkal való protokolláris bemutatkozások, meghívások, látogatások stb.

Részletesebben kitért stockholmi nagykövetsége idejére, ahol a fenti feladatok mellett időt szakított a svédországi magyar közösségekkel való kapcsolatainak ápolására. Ezen a téren Szentiványi Gábor nagykövet úr minőségi változást hozott a nagykövetség és a svédországi magyarság kapcsolatában, kitárta a nagykövetség kapuit valamennyi magyar szervezet, társaság, klub előtt, segítve munkájukat, helyiséget biztosított összejöveteleik megtartására. Megszervezte a Magyar Lábnyomok nevű programot, amelyek során népszerűsítést nyertek olyan svédországi magyarok, akik építészi, kutatói, feltalálói, orvosi, de nem utolsó sorban művészi maradandó alkotásaik révén beírták nevüket Svédország kultúrtörténetébe. Népszerűsítésük a magyar médiában igen fontos jelentőséggel bír, hiszen alkotásaik a magyar egyetemes kultúra, tudomány szerves részét képezik. Mindig pozitívan állt a javaslatokhoz, de soha nem próbált befolyással élni, a magyar egyesületek ma is tisztelettel és hálával gondolnak rá, mint minden svédországi magyar nagykövetére.

Beszédében több vidám epizód is színesítette az előadás tartalmát, olyan történetek, villanások a nagyköveti életből, amelyek emlékezetessé tették e karrier történetét, egyúttal kiemelten betekintésül szolgáltak a svéd társadalmi életbe.

Beszéde során kibontakozott a nagyköveti, a diplomatai életmód felelősségteljes volta, hogy mit jelent az országot minden percben, a legmagasabb szinten képviselni.

Az előadást megtisztelte jelenlétével Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke is. A rangos előadás hangulatát emelte Békés Attila arany tollas újságíró, mandolin művész fellépése. A Guinness történetében is egyedülálló teljesítménnyel rendelkező mandolin művész-újságíró (35 órát játszott mandolinján megállás nélkül) műsorában egy csokor örökzöld slágert adott elő magas művészi színvonalon. Az előadott dalok színes nemzetközi skálája, zenei képpel illusztrálta a változatos, több nemzet területén tevékenykedő diplomataélet színes hangulatát, azt az életmódot, amelynek Szentiványi Gábor nagykövet évtizedeken keresztül részesévé vált.

 

Moritz László