Előre szeretném bocsátani, hogy magam is zenész vagyok. Sok évvel ezelőtt a Magyar Rádiónak népizenekari hangszereléseket (is) készítettem, tehát tudom, miről beszélek. Ezen kívül itt, Skandináviában, főleg Svédországban, több mint ötven városban zongoráztam-énekeltem, több városban éveken át újra és újra. A zenész szeret produkálni, ezért rendkívül lealacsonyítónak éreztem, amikor néha-néha gratuláció gyanánt ezt kaptam: „Ja, te magyar vagy, neked benne van a véredben!” Ilyenkor megjegyeztem, hogy amit hallottak, azt nekem azért meg is kellett tanulnom. Nem tudom, hogy értették-e, miért mondom.

 

 

Hát pontosan így van ez akkor is, amikor azt mondják, hogy a cigánynak könnyű jól muzsikálni, mert benne van a vérében. Igen, a tehetség. Azután, sajnos ezeknek többsége - éppen úgy, mint nem-cigányoknál -, ehhez a tehetséghez nem tanul semmit, hanem „megnemértettként” éli le az életét ezernyi társának sorsán osztozva.

 

Azután vannak pár ezren olyanok is, akik a veleszületett tehetségen igenis túlmentek. Ezek közül járt felénk száz: 2010. november 27-én ismét Göteborgban aratott sikert az idén éppen huszonöt éves 100 Tagú Cigányzenekar.

 

Igaz, hogy ekkora zenekar és mégis kotta nélkül játszanak. Kívülálló számára ez „gyanús” lehet, pedig hallgassuk csak: minden a helyén van. Szólamok, harmóniák, tempók és előadásmód pontosan olyan, „mint az eredeti”. Irdatlan sok egyéni és közös gyakorlás kell hozzá, hogy egy zenekar, mint „a 100-tagú” eme huszonöt év alatt öt kontinens ezer koncerttermében arasson sikert, bekerüljön a Guinness Rekordok könyvébe, 2005 óta máris hungarikum. Ebben a zenekarban 57 muzsikus részesült állami és szakmai kitüntetésben amellett, hogy maga a 100 Tagú Cigányzenekar is számos magas kitüntetéssel büszkélkedhet. Első itteni fellépésük és a mostani is hatalmas siker volt. A közönség gyakran állva tapsolt és elragadtatott kiáltások, sikolyok hangzottak innen-onnan. Ámultunk, hogy a hegdűsök-prímások, akik többségének otthon saját zenekara van, itt egymás után jöttek előre és kápráztatták el tudásukkal, virtuozitásukkal a többnyire svéd közönséget. Klarinétosok, csellisták, a tizenegy nagybőgős, a hat cimbalmos hangszeres tudását bármely világhírű koncertmuzsikus megcsodálhatja és meg is csodálja, ha erre mód kínálkozik (legendák keringenek ilyen elámult hegedűművészekről).

 

Egyetlen göteborgi hírlap, így a Göteborgs Posten sem írt a koncertről. Sem három évvel ezelőtt, sem most...

 

A sok-sok virtuóz közül ki kell emelnem a többszörösen kitüntetett cimbalmost, Ökrös Oszkárt, aki egy-egy dzsessz-harmóniával, de soha nem stílusrontó módon úgy elkápráztatott, hogy első alkalommal szinte felugrottam tapsolni, de rájöttem, hogy a közönségből legtöbben nem értenék, miért teszem ezt.

 

Ha visszagondolunk erre az estére, eszünkbe kell jusson, hogy az egész koncertet átszövi egy állandó koreográfiai munka. Hangszercsoportok állnak fel, vagy jönnek előre, hangszerek „párbajoznak”, viccelődnek, néha a közönséget is bevonják ebbe a közös játékba és mindig mindenki mosolyog, mert hiszen „egyszerű dolgokról” van szó.

 

A szünetben beszélhettem a zenekar művészeti vezetőjével, „Buffó” Rigó Sándorral, akinek már fia is a prímások között hegedül. „Buffó” elmondta, hogy legfontosabb céljuk és örömük, hogy ez a zenekar az igazi művészettel mutathassa be értékeit. Ekkora zenekart, ennyi hangszert szállítani nem olcsó mulatság, így – bizony nem árt, ha a zenekar tagjainak lehetőleg állandó otthoni zenei elfoglaltsága is van. „Beke” Farkas Nándor főtitkár az eredményes huszonöt év után továbbra is bízik sikeres jövőben, hiszen éppen az ő kezdeményezésére a „100 Tagúnak” serény részét képezik azok a konzervatóriumba és főiskolára járó fiatalok, akik a 100 Tagú Cigányzenekar Ifjúsági Cigányzenekara néven már önállóan is működnek.

 

Sajnos, a zenekar alelnökével, Lendvai „Csócsi” Józseffel nem volt alkalmam beszélni, pedig szívesen megköszöntem volna állandó vidám mosolyát és azt, hogy a közönséget az egész koncert alatt partnerként kezeli.

 

A Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör és a Koncerthuset jó kapcsolatának köszönhetően idén is – ugyanúgy, mint három évvel ezelőtt - sok tagunk jutott kedvezményhez: 240-en kaptak a pénztárinál jóval alacsonyabb áron belépőjegyet.

 

Kivánjuk a „100 Tagúnak”, hogy még sok-sok évig kápráztassák el a világ összes kontinensének koncertlátogatóit, mert minden fellépésük feledhetetlen élmény. A külföldön élő magyarok számára pedig egyértelmű büszkeség...

 

Ezen is érdemes elgondolkozni.

 

Maróti László

 

 

Decemberben, mikulásjárás táján a budapesti Figurina Animációs Kisszínpad néhány művésze lépett fel Veress Zoltán: Tóbiás és Kelemen című verses meséjének árnyjátékos-élőzenés feldolgozásával a stockholmi Magyar Házban. Teltház volt; a gyerekeket - és felnőtteket – végig jól elszórakoztatta a bájos kakastörténetek láncolata. Az árnyjátékot megkövetelő televíziószerű (kétdimenziós) látványt még élőbbé (és háromdimenzióssá) tette a bábosok jól koreografált színpadi mozgása.

 

 

Januárban, vízkeresztkor Kassai István budapesti zongoraművész lepett meg bennünket egy csodálatos, gyorsan megszervezett előadóesttel. Kassai István elismert és ünnepelt zongoraművész, akit (hogy csak a legutóbbiakat említsem) 1990-ben a Magyar Rádió Nívódíjával, 2001-ben Liszt Ferenc-díjjal és 2010-ben Weiner Leó Emlékdíjjal tüntettek ki. Számos lemezfelvétele jelent meg hazai (Hungaroton) és külföldi (Marco Polo/Naxos) kiadóknál. Egyik fő célkitűzése a magyar zeneirodalom (Hubay, Mosonyi, Erkel stb.) megismertetése mind otthon, mind a határokon túl. Feleségét, Csányi Valériát, a budapesti Operaház karmesterét kísérte el stockholmi útjára (aki egyébként a Stockholmi Strauss Zenekar újévi koncertjét vezényelte december 31-én és január 1-én a Bergwaldhallen-ben), és felajánlotta, hogy az elmúlt Erkel-emlékév tiszteletére koncertet ad a Magyar Házban. Kezdeményezését megtoldotta azzal, hogy azt est teljes bevételét felajánlotta a Magyar Ház javára. Természetes lénye, csodálatos zongorajátéka és imponáló zenetörténeti tudása azonnal lenyűgözte a - sajnos kisszámú – közönséget. Fellépése a stockholmi kulturális rendezvények egyik legszínvonalasabbika volt!

 

A szerző az előadók körében - Fotó: Ónodi Erika

 

Februárban Szentkirályi Csaga tagtársunk görög mitológiából ihletődött színjátékát adták elő a szintén amatőrökből összeverbuvált alkalmi ”társulat (Dőry Gitta, Török Ernő, Szakács Imre, Móra Ildikó, Sántha Hanga, Feldőtő Sándor, Sebestyén Gábor, Jenei István, Tittenberger József, Móra Kálmán, Fábián Mihály,  Árpádffy Zoltán, Bartha László, Ullholm György Kamilla,  Szentkirályi Heni, Török Anna, Feldőtő Emese, Bartha Magdi, Stuber Ágnes, Végh Norbert, Tiglezán József. A rendező munkatársai voltak: Vígh Anna,  Tiglezán Csilla, Tittenberger Erzsébet, Dőry Imre, Fábián Zita és Szentkirályi Gábor).

 

A szórakoztató bohózat előadói, a szerzővel - Fotó: Sántha Ferenc

 

A szerzőnek nem ez volt az első saját maga írta és rendezte színpadi játéka, de A trójai háború c. bohózat mindenképpen elviszi a pálmát ami az előadók nagy számát, ügyességét, a díszletek és kosztümök ötletességét és a mozgalmas rendezést illeti. A dicsőség tulajdonkáppen egyenlően illeti meg a szerzőt és a szereplőket, akik betanulták szövegüket, átéléssel játszották szerepeiket, sőt, a díszleteket és egyéb kellékeket is elkészítették. Köszönet a szép közösségi élményért minden lelkes résztvevőnek!

 

SJ