Az utcán:

- Bocsánat, uram, meg tudná mondani, hol találom a Nolanszky-utcát?

- Nem Romanszkyt keres véletlenül? Azt hiszem, színész volt.

- Nem, azt Polanskynak hívják.

- Mindegy, erre nincs ilyen utca.

- Akkor miért nem azt mondja? Én a volt Úttörő Áruházat keresem.

- És maga miért nem ezzel kezdi? Hát az itt van a…ott van, látja? Száz méter. Hát akkor mit akar a Polanskyval?

- Bocsánat, a Polanskyra maga kényszerített valami Másikszkyvel.

- Tehát az Úttörő ott van. Viszlát.

- Most hová siet?

- Azt hittem, elégedett az Úttörővel.

- Az nekem azért kellett, mert onnan már könnyen megtalálom a Puskin mozit.

- Az már nem Puskin, hanem Puskinszky.

- Na, ne!

- Vicc! Vicc. Nem tudom, most mi a neve, de mozi, az biztos. Mozinszky.

- Én is ezt akartam mondani.

- Szóval, akkor most mit keres tulajdonképpen?

- Semmit, csak beszélgetni akartam valakivel, aki itt él, mert én ötvenhat óta nem jártam itthon. Az Államokból drága…

- Na, pedig akkor maga kellene, hogy segítsen nekem.

- Na, miért?

- Engem már harminckilenc végén elvittek a szüleim Svédországba. Igaz, hogy aztán nyolcvanhat óta majdnem minden évben Budapesten töltök pár hetet. Ezért tudom, hol az Úttörő, meg a Puskin...

- …szky.

- Iszunk egy sört?

- Legalább annyit.

Írta: Maróti László

Göteborg, 2016.