Az író túl volt már mindenen, hat bestseller, címlapok, tévé- és podcast-szereplések százai, siker, család, belvárosi lakás, tengerparti nyaraló. Itt jött a bökkenő, legújabb könyve két éve készült, a kritikusok és a közönség felfokozott várakozása szinte tapintható volt. Olyan érzése volt, mintha valaki szorítaná a vállait – egyre jobban és jobban. Az ihlet pedig nem akart jönni. Az író felesége és két fia, a család, és kiadója is türelmesen és megértően bátorították. Az író mégsem jutott egyről a kettőre, újra a pohárhoz nyúlt elkeseredésében, akárcsak fiatalkorában. De az alkohol sem segített, hiába tüzelte fel elméjét, a szívéig nem jutott el sem a whiskey, sem a vodka, sem a többi lőre. Egy este kétségbeesetten magában fohászkodott már maga sem tudta kihez – Istenhez, vagy a Sátánhoz. Adj már ihletet bazd meg, kérlek… Aztán balsejtelmektől gyötörten, nyugtalan, alkoholos álomba merült… Egy hatalmas épület előtt találta magát, a kapu is méretes volt, és lassan, nyikorogva kinyílt előtte. Ahogy belépett az épületbe, egy végtelennek tetsző csarnok tárult fel előtte. Az előtérben egy gyönyörűen faragott fa pult állt, mögötte egy szürke arcú, kortalannak látszó szemüveges férfi olvasott. Ahogy az író belépett, felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd barátságosan ráköszönt.

– Jó napot kívánok! Üdvözlöm az Elveszett Történetek Könyvtárában.

Az író csak zavartan, csodálkozva pislogott…

– Hol?

– Az Elveszett Történetek Könyvtárában. Akárki nem jöhet ám ide… Valaki nagy hatalmú küldhette önt.

A könyvtáros titokzatosan mosolygott, majd kérdezett:

– Miért van itt?

– Nem is tudom… Vakarta a fejét az író.

– Biztos, hogy tudja. Sandított rá kissé ravasz arckifejezéssel a könyvtáros.

– Nem jön az ihlet, nem tudok írni, nem jönnek a szavak, a mondatok, a gondolatok… Üres lettem! - Fakadt ki az író.

– Ezen nagyon egyszerűen segíthetünk. Látja ezt a hatalmas csarnokot? Itt van az összes történet, amit nem adtak ki, és elvesztek az idők folyamán. Az összes történet, amit nem tudtak leírni, mert nem volt még írás. Az összes történet, ami csak szóban hangzott el, és elrepült a kimondott szó szárnyán a semmibe. Az összes történet, amit nem adtak ki soha, sehol, mert vagy nem is akarták, vagy az, aki írta, nem volt elég bátor, vagy éppen szerencsés, vagy kellően pofátlan, hogy kiadassa. Több millió történet…

A könyvtáros nagyívű mozdulatokkal tárta szét karjait, és mutatott a több emelet magasságban húzódó polcokra, amin roskadoztak a könyvek. Az író hiába meresztette a szemét, nem látta a csarnok végét… Odament egy közeli polchoz, leemelt találomra egy könyvet és beleolvasott.

–Dehát ez egészen csodálatos történet! Hogy lehet, hogy nem jelent meg soha?!

–Ilyen az élet… Látja, nem? Ez a sok történet bizony mind elveszett… De legalább itt megvannak! Tárta szét karjait a könyvtáros, majd elmosolyodott.

Az író leült egy asztalhoz és olvasni kezdett… Az író egyik könyvet olvasta a másik után, képtelen volt abbahagyni az olvasást. Elképesztő és csodálatos műveket ismert meg. Valamelyiket meg kéne írnia, de melyiket! Hiszen jobbnál jobbak!!! Így csak olvasott és csak olvasott tovább… Fáradságot nem ismerve folytatta a keresést. Az idő megszűnt számára, egyszerűen csak elmerült a történetekben, nem érezte, hogy órák, napok, vagy hetek teltek el, mióta kinyitotta az első könyvet.

Az író hónapok óta kómában feküdt egy magánklinikán. Az orvosok tanácstalanul álltak az esete előtt, mivel a beteg extrémen aktív agytevékenységet mutatott, ugyanakkor az ébresztés megkísérlése nagy kockázattal járt. A család és a rajongók pedig reménykedve várták az esetleges ébredést.

Írta: Kozsák Rudolf Árpád