A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Európai uniós elnökség

 
2011 első félévében Magyarország látja el az EU soros elnökségét, így a stockholmi magyar nagykövetségre is plusz feladatok hárulnak legalább három területen. Elsősorban naprakészen kell követnünk a magyar elnökség, azaz az EU napirendjén levő ügyeket, hiszen rendszeresen kapunk kérdéseket ezekről. Továbbá folyamatosan tájékoztatnunk kell a fogadó ország különböző intézményeit, köztük civil szervezeteket az elnökség tevékenységéről, az EU folyamatok állásáról. Nagykövetünk eddig 15 alkalommal találkozott különböző svéd szervezetek csoportjaival ilyen célból. Végül pedig az úgynevezett EU misszióvezetői találkozók (HoMs meeting-ek) keretében elvárás, hogy az elnökség tájékoztatókat szervezzen a fogadó ország kiemelkedő politikusaival, kormányzati vezetőivel. Eddig vendégünk volt a svéd parlament elnöke, a bevándorlók, illetve a romák integrációjáért felelős miniszter, és az európai ügyi miniszter, de terveink között szerepel a pénzügyminiszter, a külügyminiszter és a miniszterelnök meghívása is. 
 
Az elnökségi félév alatt hazánkban szervezett különböző tanácskozásokra sok svéd parlamenti képviselő, szakértő utazik Magyarországra, és megfordul ott szinte az egész svéd kormány is. Megemlíthetjük még, hogy idén januártól két évig a magyar nagykövetség látja el az úgynevezett CPE (contact point embassy) feladatokat, tehát a NATO képviseletét az egyik legfontosabb partnerországban. Március végén sikeresen működtünk közre Rasmussen, NATO főtitkár stockholmi látogatásában.
 
Az elnökség során kiemelt hangsúlyt kap Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója. A magát mindig magyarnak valló, és igazi európaiként is számon tartott zeneszerző műveiből külön elnökségi CD-t adtak ki, amit sok svéd kapcsolatunknak is eljuttatunk. Számos rangos svéd zenei intézmény koncerttel emlékezik meg Liszt Ferencről, és az immár hetedik alkalommal Göteborgban megrendezett magyar kulturális napok, a hu.se.t egyik kiemelt eseménye is a Liszt koncert volt. Nagykövetségünk többek között egy Budapestről kiküldött kiállítással járul hozzá a zeneszerző emlékének ápolásához.
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME