Állampolgársági és honosítási ügyekben megbízott konzul tevékenysége Svédországban

Share
Dr. Szabó S. Balázs konzult és Dr. Dorogi László konzuli adminisztrátort 2013. április 1-től nevezték ki egy éves időtartamra Svédországba azzal a feladattal, hogy a Nagykövetségtől távolabb lakó ügyfelek lakóhelyükhöz közel is intézhessenek konzuli, állampolgársági ügyet ilyen jellegű igény esetén. 
 
A világban még 15 ilyen konzul és mintegy 60 konzuli adminisztrátor működik, elsősorban az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Ausztráliában, Európa nyugati részén Münchenben, Berlinben és Bécsben, Észak-Európában pedig egyedül Svédországban. Tevékenységünk előreláthatólag jövő júniusig tart.
 
Örömmel tapasztaltuk, hogy a 34 SMOSZ tagszervezet közül 9 jelezte igényét a helyi konzuli napokkal kapcsolatban április óta és több helyre vissza is hívtak minket (pl. Helsingborg, Göteborg, Lund, Halmstad, Ljungby), egy esetben pedig a festői környezetben fekvő Hälleberga-ban is tudtunk konzuli tájékoztatást nyújtani. Mindenhol szeretettel fogadtak minket, amiért külön köszönet illeti a tagszervezeteket és a szervezőket. Egy-két esetben – Stockholm környékén, pl. Södertäljeben, Brandbergenben – egy-egy idősebb, mozogni nehezen tudó ügyfélhez a lakásra is kimentünk pl. útlevélügyet és aláírás hitelesítést végezni. 
 
Az intézendő ügyek közül az egyszerűsített honosítást, az állampolgársági igazolási-, anyakönyvezési ügyeket és a választási regisztrációs tájékoztatókat, valamint korlátozott számban útlevélkérelmek felvételét kell kiemelnünk, elsősorban ezeket kell biztosítanunk a kihelyezett konzuli napok keretein belül, de megpróbálunk természetesen egyéb olyan kérdésekben is segítséget nyújtani, mely magyar hatósággal kapcsolatos ügyintézést érint.
 
Szabályzatunk szerint akkor engedélyezik számunkra a vidéki konzuli napok tartását, ha ezt legalább öt ember kéri, ami véleményünk szerint elég egyszerűen teljesíthető feltétel. Eddigi tapasztalataink alapján csak Stockholmtól északra nem volt igény szolgáltatásunkra, mivel arra már kevésbé van szervezeti jellegű tevékenység. Örömmel vennénk továbbá, ha felkérést kapnánk a nagyobb magyar közösséggel rendelkező városokban működő tagszervezetektől is (pl. Kristianstad, Norrköping, Växjö), sajnos eddig erre még nem került sor.
 
Mivel az országgyűlési választásokat előreláthatólag 2014 áprilisára írja ki a köztársasági elnök, ezúton is jelezni kívánjuk, hogy az állampolgársági ügyeiket a télen, tavasszal megindítani szándékozó ügyfeleink ügyeit addigra már nem fogja tudja feldolgozni a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal (átlagos ügyintézési idő – ügytípusoktól függően –  4-5-6 hónap, amihez az egyszerűsített honosítás esetén még az eskütétel is hozzájön, illetve az állampolgársági ügyekben a Hivatal leterheltsége a választásokhoz közeledve érezhetően egyre nő).  
 
Nagy segítséget jelentene számunkra, ha a konzulátus részére (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) honfitársaink megírnák a választási regisztrációs eljárással kapcsolatos – akár pozitív, akár negatív jellegű – tapasztalataikat, a regisztrációs íven található kérdésekre vonatkozó véleményeiket, illetve a Nemzeti Választási Iroda által írt két oldalas tájékoztató anyaggal kapcsolatos javaslataikat.
 
Dr. Szabó S. Balázs
 

2013. október 23-án Makkay Lilla, Magyarország kijelölt nagykövete átadta megbízólevelét Őfelsége XVI.
Károly Gusztáv svéd királynak