Nolansky, Romansky, Polansky

Az utcán:

- Bocsánat, uram, meg tudná mondani, hol találom a Nolansky-utcát?

- Nem Romanskyt keres véletlenül? Azt hiszem, színész volt.

- Nem, azt Polanskynak hívják.

- Mindegy, erre nincs ilyen utca.

- Akkor miért nem azt mondja? A volt Úttörő Áruházat keresem.

- És maga miért nem ezzel kezdi? Hát az itt van a…ott van, látja? Száz méter. Hát akkor mit akar a Polanskyval?

- Bocsánat, a Polanskyra maga kényszerített valami másik szkyvel. 

Read more: Nolansky, Romansky, Polansky

Tom Jones zongoristája voltam

1967-ben a salgótarjáni Karancs Szálló bárjában zongoráztam. Már volt egy súlyos Erkel magnóm, amellyel külföldi rádióadókból vettem fel leendő slágernek ítélt táncdalokat, hogy azután meglephessem velük az ottani, zeneileg igazán érzékeny közönséget. Egy alkalommal így akadtam egy számomra új hangra: Tom Jones énekelte a What’s New Pussycat c. dalt. Karrierje ettől kezdve töretlenül és sokáig magasan ívelt. Hangját szerettem, felhívtam rá mások figyelmét is. Később rengeteg slágere volt, de nem azokból a fajtákból, amelyek édes-nyálas, bugyuta, pár hét alatt lefutó dallamokkal harsogtak a lakások ablakain át.

A kilencvenes évek végén a göteborgi Sheratonban zongoráztam. Mint sokszor máskor, ebben a hónapban is hetenként ötször, este 6-kor kezdtem, azután 8 és 9 között vacsoráztam, majd játszottam éjfélig. Egyik este, alighogy leütöttem az első hangokat, társaság közeledett a zongorához. Egy kivétellel elhaladtak a zongora mellett, és leültek a legközelebbi asztalhoz. A kivétel Tom Jones volt, aki a zongora körött elhelyezett nyolc bárszék egyikén, rögtön tőlem jobbra foglalt helyet. És ott ült két teljes órán keresztül. Természetesen eközben senki más nem merte használni a többi hét széket, így ott ültünk: ő és én.

Read more: Tom Jones zongoristája voltam

Túró-olvasó találkozó

A meghívott Túró nem hitt a szemének, s a rendezők is nagyon elégedettek voltak, mert a találkozó roppant sok érdeklődőt vonzott. Túró mesélt magáról egy keveset, de már néhány mondat után többen is kérdést akartak feltenni.

- Kedves Túró úr, úgy hírlik, ön ma is visszasírja azt az állapotot, amikor még tej volt.
- Aaaa túrót! - hangzott a válasz.- Miért sírnám vissza? Örülök, hogy végre betúrósodott az életem és mostmár nyugodtan írhatok.
- Írni? Csak nem gondolja komolyan, hogy túró létére valaha író-s-vaj lesz magából? - szemtelenkedett egy másik kérdező. Le is hurrogták úgy, hogy az fejét lehajtva sótlanul távozott. Túró győztesnek érezte magát, s fennköltebb gondolatokkal akart kirukkolni:
- Egész életemben mindig valami jóra törekedtem. Miért baj az, ha valaki írni akar? Lehet, hogy végül tényleg nem lesz belőlem író-s-vaj, de véleményem szerint éppenséggel a mindig jobbra törekvés folyamata teszi tartalmassá az életet. Pozitívan kell gondolkozni. Önök például, noha hátul ülnek, mégsem utol-sók, csupán ott kaptak helyet, s ezáltal egyszerűen csak hát-sók - mondta felállva. - És ez minőségbeli különbség. Egyszerűen kicsit későbben érkeztek, mint akik itt ülnek elől. Az említettek felkapták a fejüket. Máshol sokan helyeseltek. A hátsó sorból valaki bekiáltott:

Read more: Túró-olvasó találkozó