Mészáros Attila:Igyekszem minél több fiatalos programot szervezni

Nyomtatás

 

Mi késztetett arra, hogy jelentkezz a Kőrösi Csoma Programra?

Mészáros Attila a nevem, a tavalyi évben a Kőrösi Csoma Program Kanada Edmonton városának az ösztöndíjasa voltam, idén pedig Stockholmban végzem a rám bízott feladatokat. A Kanadában szerzett tapasztalatok, élmények és a diaszpóra magyarságának szeretete és befogadásának hatására éreztem késztetést, hogy idén is megpályázzam az ösztöndíjat kicsit közelebb, az európai magyar diaszpórában dolgozva és együttműködve.

Mesélj, mivel foglalkoztál Magyarországon?

Nyíregyházán születtem, a tánccal gyerekkorom óta foglalkozom, akkor a Nyírség Táncegyüttes utánpótlás csoportjába, a Margaréta Táncegyüttesben kezdtem. Nagyon megfogott a magyar népi kultúra, a zene, a tánc és a viseletek sokasága és gyönyörűsége. 1998-ban felvételt nyertem a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Tánctagozatára, melyet elvégezve a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola követett. A diploma megszerzésének évében jelentkeztem a Debreceni Egyetem néprajz szakára, mely végzése közben mesterpedagógus képesítést szereztem a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Jelenleg PhD. képzésen vagyok néprajzon, kutatási témám a magyar parasztviseletek anyagmatéria monográfiája.

Nyíregyházán alap- és középfokon oktatom a magyar néptáncot általános iskolában,valamint az Alma Materbe hívtak vissza néptáncot, táncfolklorisztikát tanítani és táncegyüttest vezetni. A Figurás Táncegyüttes vezetőjeként számos sikereket értem el a gyerekekkel városi és országos szinten is. A diákjaim között szép számmal vannak díjazott ifjúsági szólisták, valamint OKTV helyezettek is. 2016-ban a Figurás Táncegyüttest jelölték az Ifjúsági Néptánc Antológiára is.

Érdekes, hogy előző évben Kanadában éltél, milyen volt ott?

Kanadai létem alatt az Edmontonban működő összes magyar szervezetnél besegítettem már. Mentorom Szenthe Anna a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke és a Kanadai Diaszpóra Tanács társelnöke. Tanítottam a Szent Imre Magyar Iskolában, a 26. számú Prohászka Ottokár Cserkész Csapat rendszeres segítője voltam, valamint a Csárdás Táncegyüttes gyerek és felnőtt táncpróbáit vezettem minden héten. Ezek mellett az Edmontoni Magyar Kultúrkör számos rendezvényén besegítettem már, készítettem plakátokat, főztem szilveszteri bálon, a katolikus női kör szervezésében disznótoros vacsorán és karácsonyi süteményvásáron is dolgoztam már. Szerkesztettem a helyi Toborzó folyóiratot is. Mondhatom, amilyen feladatkörrel megbíztak és kiküldtek a helyi magyar diaszpórába,azt maximális erővel és kitartással végeztem el. Sikerült könnyen szót értenem a gyerekekkel, szüleikkel és az idősebb generációval is.

Úgy hallottam, nagyon különleges hobbid van, mesélnél erről?

Megemlíteném érdekességképpen egyedülálló magyar népviselet gyűjteményemet, amelyből már számos kiállítást szerveztem Magyarországon és külföldön is. A Sóstói Múzeumfalu figyelt fel legelőször a gyűjteményem páratlan szépségére,és több alkalommal hívtak meg előadást tartani a népviseleteimből, amelyet interaktív módon élő népviselet-bemutatóprogrammá fejlesztettem ki. Ezeket magas színvonalú néprajzi programokkal ötvöztük, amelyben a nyíregyházi és környékbeli települések iskoláinak tanulóit meginvitálva gyerek táncházakat, majd családi és felnőtt táncházakat is szerveztem. Legnagyobb büszkeségem, hogy 2013 októberében Kiss Gábor akkori főkonzul, jelenleg nagykövet úr meghívására Isztambulban sikerült megrendeznem Magyar Népviseletek című kiállításomat, amely olyan nagy sikert aratott, hogy pár nap múlva egy részét Izmirben is bemutattuk, ahol az ottani magyar programokat színesítettük. Kísérő programként a konzulátus segítségével a kintélő magyar családoknak magyar napot tartottam, és a gyerekeknek az október 23-i ünnepségre egy rövid koreográfiát készítettünk emelve az ünnep hangulatát. A nagy sikerű gyermektáncot tavasszal megismételtük a március 15-i ünnepségen is.

Mik a terveid Stockholmban?

Úgy gondolom a fent említett ismereteim segítségével, legfőképpen a Kanadában eltöltött Kőrösi Csoma Program tapasztalatainak hasznosításával az európai diaszpórában, Svédországban, Stockholmban élő magyar honfitársaink életét is tudom színesíteni. Igyekszem minél több fiatalos programot szervezni, hiszen a több éve bejáratott programok jól működnek itt is, azt esetleg színesíteni tudom, de a fiatal magyaroknak fiatal, lendületes programok kellenek. Szabadtéri bográcsozást tervezünk a napokban, retro diszkót, és próbálom felmérni az igényeket, hiszen nagyon színes érdeklődési körrel bírnak az itt élő magyarok szerencsére. Bízom benne, hogy felkészülten, megfelelő háttértudással és programszervezéssel színesebbé és könnyebbé tehetem a kinn élő magyar emberek dolgos hétköznapjait és hétvégéit is.

Kérdezett: Kovács Nóra