- Visszatérő ösztöndíjas vagy, már ismernek az itt élő magyarok, mondanál néhány szót magadról emlékeztetőül?

Sebestyén Marianna vagyok, tanítónő és Skånéba, azon belül Malmőben, Lundban és Helsingborgban teljesítem a szolgálatomat. Egy dunaújvárosi testnevelés tagozatos iskolában tanítottam, valamint a marketing- és médiafeladatokat láttam el, a küldetés után oda is térek vissza. Egy felnőtt lányom van, aki örökös támogatóm, drukkerem.

- Miért pályáztál újra?

Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, a kíváncsiság hajtott. A gyerekekkel elkezdtem egy folyamatot, amelynek láttam az ívét, lehetséges eredményét és bevallom, szeretném látni, hogy hová fut ki ez a kezdeményezés? Tavaly szeptemberben belecsöppentem a Skånéban működő magyar egyesületek életébe, programjaiba, nyilván ezek nélkülem is működnének, de az is nyilvánvaló, hogy hatással voltam rájuk. Kíváncsi vagyok, hogy milyen változásokat hoz az idő múlása és az emberek együttműködése?

- Milyen feladatokat látsz el?

Elsődleges feladatom a gyerekfoglalkozások tartása, szóval „hazai pályán” játszom, de azért ezek teljesen eltérőek a klasszikus iskolai közegtől. A korosztályok sokszínűsége komoly megpróbáltatás, ám ez adja a szépségét is. Ezen kívül természetesen rengeteg más teendőm is van, amelyek sokszor láthatatlanok, sok időt és türelmet vesznek igénybe. Szeretem azokat a kihívásokat, amelyek kreativitást igényelnek, szerencsére akad ilyen minden hétre. Nagyon kedvelem az ösztöndíjasokkal történő kooperációs munkát. Tavaly Antal Józsi kollégámmal a lundi irodalmi estekkel kapcsolatban volt szerencsém együttműködni, illetve a márciusi SMOSZ közgyűlés műsorát készítettük közösen, az idén pedig Annamáriával dolgoztunk együtt az ’56-os fotókiállítás kapcsán. Izgalmas, szép, dolgos projekt volt.

- Milyen pozitív tapasztalatokról tudnál beszámolni az előző periódusból?

Na, abból van bőven, ezért hogy sértődés ne essék, a teljesség igénye nélkül fogok említeni néhányat. Elsőként, hogy azok a gyerekek, akik mind Malmőben, mind Lundban tavaly részt vettek a gyerekfoglalkozásokon, az idén is itt vannak. Sőt, újak is jöttek. Ez leginkább az elégedett szülők közötti párbeszéd következménye. A malmői baba-mama-papa klub babái megnőttek, és jelenleg a gyerekfoglalkozásokat látogatják. Nagy eredménynek érzem, hogy Malmőben hétvégi iskolát hoztunk létre, ahol már komoly munkát tudunk végezni. Lundban, a kiscsoportban is vannak új gyerekek, akik tavaly még igen picik voltak, de az idén már ügyesen be tudtak kapcsolódni a programba. A nagyok pedig időnként olyan magas szinten teljesítenek, hogy elámulok. Ők egy nagyon stabil, jó képességű mag. A LUndi FiataloKat is aktiválni tudtuk, amely újabb lehetőségeket tartogat a magyar fiatalok összefogását illetően. Itt muszáj kiemelnem Szász Kata összekötő szerepét, aki híd a tinédzserek és a vezetőség között. Helsingborgban a tavaly elindult a gyerekklub, az idén is találkoztunk már, szépen, lassan fogjuk felfejleszteni közösen az ott élő lelkes szülőkkel. A lundi kulturális élet üdítő színfolt a munkámban, örülök, hogy részese lehetek. Vannak olyan elemek a munkám sorám, ami nagyon megindító, például egy vegyes házasságból született kislány, aki csak svédül beszélt, ám értette a magyar szót, két hónap után hibátlan kiejtéssel, magyarul kezdett beszélni. Fantasztikus érzés. Személyes vonatkozásban is vannak pozitív élményeim. Sok és sokfajta emberrel ismerkedtem meg, barátságokat kötöttem. Érzem az emberek szimpátiáját, szeretetét, bizalmát. És bizony azt is pozitívumként élem meg, hogy tanultam azokból a találkozásokból, amelyek nehézségek és kihívás elé állítottak.

- Mit az, ami mindig ott lebeg a szemed előtt a küldetésed során?

A magyar nyelv életben tartása, fejlesztése a legfontosabb misszió számomra, hiszen bármennyi nyelvet ismersz és használsz, van, amit csak az anyanyelveden tudsz elmondani. Az szívből jön.

- Köszönöm válaszaidat, sok sikert kívánok!

 

 

 

Kérdezett: Tóth Csaba