„A gyújtópont egy éjszakai séta volt mikor is egy bázisugró exitpontot látogattunk meg, ami azt jelenti, hogy 1000 méter magasságban álltunk egy tökéletesen függőleges fal tetején, ahonnan az ugrók a mélybe vetik magukat. A lenyugvó nap a horizonton, felhő sehol az égen, és lóg a lábunk a félelmetes mélységbe, ez elmondhatatlan élmény volt.” Így ragadta magával Istvánt 2010-ben egy norvégiai út során az ejtőernyőzés szenvedélye, mely szenvedély azóta egy Svédországban egyedülálló projekt megvalósításához, az ország első szélcsatornájának megépítéséhez vezetett. Angel Istvánt, a SOMIT egykori táborszervezőjét, jelenleg is aktív tagját a külhoni magyar létről, közösségi életről, és természetesen az ejtőernyőzésről kérdeztük.
.jpg)
Ismerkedés az ejtőernyőzéssel. A norvég bázisugró exitponton.
- Kedves István! Aktív résztvevője vagy a magyar közösségi életnek, sokan ismerhetnek a különböző rendezvényekről, egyesületekből, de ezúttal hadd ismerjünk meg kicsit közelebbről. Álljon hát kezdésként a talán sablonos, de elengedhetetlen kérdés: Hol élsz és mi a foglalkozásod?
2005. augusztus 20-án érkeztem Göteborgba. Jelenleg a Volkswagen Göteborg AB-nél dolgozom. Szakterületem a V.A.G típusú autók (VW,Audi,Skoda,Seat) assistans programjainak frissítése, radarok kalibrálása és hangolása. Érdekes, változatos a munkám, szeretem.
- Mikor és milyen megfontolásból döntöttél amellett, hogy elhagyod Magyarországot, és miért éppen Svédországra esett a választásod?
21 évesen Budapest nagyvárosi életét éltem akkor már négy éve. (Alapvetően hajdúnánási vagyok). Nem igazán találtam a helyem, és nem voltam elégedett az akkori pillanatnyi helyzetemmel. Ekkor kezdő autószerelőként dolgoztam, és nem voltam túlfizetve. Egy augusztusi napon nézegettem az egyik hirdetési oldalt, ahol állásokat kínáltak, és ott találtam egy hirdetést, ahol embereket kerestek svédországi munkára. A munkaterület az építőipar volt, inkább logisztikai feladatok, építő anyagok, emberek szállítása. Pár telefonváltás után már meg is állapodtunk, és 2005. augusztus 19., szombaton délután két órakor elindult velem a busz a Népligetből Göteborg felé.
- Fiatalként egy új országban talán a társaság hiánya a legnehezebben elviselhető. Számodra mennyire volt nehéz új közösségre lelni? Fontos volt-e számodra új magyar kapcsolatokat is teremteni?
Az első évben, míg az építőiparban voltam, nem éreztem a hiányt, hiszen magyarok közt voltam. A család távolléte, az új hely, a külföldi nyelv idegenségén kívül nem volt különösebb hiányérzetem. A második évben szakítottam az első munkahellyel, és egy véletlen találkozás által alakult ismeretség alapján kaptam új munkát és lakást is. Ekkortól aktívabb kapcsolatba kerültem a svédekkel, és hirtelen rádöbbentem, hogy nem is tudok svédül, és nincs körülöttem társaság, emberek.. A megváltást a Kovács Sándorral való találkozás hozta, aki által a találkozásunk utáni második napon a SOMIT-on kötöttem ki. Innentől megnyílt a világ és a kapcsolati háló, barátokra, szerelemre találtam, ami a mai napig is tart.
- Nem csupán résztvevője, de aktív szervezője is voltál a svédországi magyar közösségi életnek, többek között a SOMIT táborszervezőjeként is tevékenykedtél. Meglátásod szerint szükség van-e egy szervezett közösségi életre a személyes baráti kapcsolatok mellett? Ha igen, mennyiben tud mást, esetleg többet nyújtani?
Én azt gondolom, hogy szükség van rá. Mindamellett, hogy megőrizzük hovatartozásunkat, folyamatosan helyet biztosítunk az olyan új tagoknak, akik nem találtak még rá a baráti társaságukra. Mind a SOMIT, mind a helyi városi klubok remek programokkal színesítik életünket. Feltöltődést, pihenést, ismerkedési lehetőséget biztosítanak a külhonban, ezt elengedhetetlennek tartom. Ugyanakkor nagyon tisztelem azokat, akik ezért időt és energiát áldoznak, mind a szervezést mind a lebonyolítást beleértve.
.jpg)
- Eddigi ismeretségünk alapján, ha jellemeznem kéne téged pár szóban, a kalandvágyó és az örökmozgó biztosan köztük lenne. Izgalmasabbnál-izgalmasabb helyeket jártál be. A jártál ige viszont nem fedi egészen a te túrázási szokásaidat, hiszen kirándulásaid során szereted a magasból is megszemlélni a tájat. Kérlek, mesélj erről a hobbidról: mióta csinálod, mi fogott meg benne, van-e olyan helyszín, ahová föltétlenül szeretnél eljutni?
Az ejtőernyőzést 2010-ben kezdtem el egy norvégiai kirándulás után. A norvég túrán bejártuk a Trollväggen, Trollstigen, Grisetsetra hegyeket, melyek az 1500 méteres magasságot is meghaladják. A gyújtópont egy éjszakai séta volt mikor is egy bázisugró exitpontot látogattunk meg, ami azt jelenti, hogy 1000 méter magasságban álltunk egy tökéletesen függőleges fal tetején, ahonnan az ugrók a mélybe vetik magukat. A lenyugvó nap a horizonton, felhő sehol az égen, és lóg a lábunk a félelmetes mélységbe, ez elmondhatatlan élmény volt. Ekkor ismerkedtem meg jobban a bázisugrással, a szárnyasruha repüléssel, és másnap már a neten keresgéltem az oktatási lehetőségekről.
A következő nyáron már ugrottam is. A tanfolyamot Magyarországon végeztem, és fantasztikusan sikerült. Az ejtőernyős társadalomnak vagyok a része, ami elmondhatatlan dolog. Bárhol járok a világban és találkozok egy ernyőssel, azonnal mosoly villan, hiszen beszéd nélkül is tudjuk, hogy mennyire jó az, amit csinálunk. Ha élhetek egy barátom filmbeli idézetével: „A Gundel palacsinta ízét nem lehet leírni, egy ízt nem tudsz elmagyarázni...” Ezt csak átérezni, kipróbálni lehet! A riport kérdéseinek megválaszolása előtti napon, ami pont a 30. születésnapom is volt egyben, sikerült egy remek csapattal aranyérmet szereznem Speed Star kategóriában (formaugrás időre, alakzatépítés a levegőben 6 fővel), és egyben felállítottunk egy új magyar rekordot is. Ezzel bekerült a nevem a Magyar ejtőernyőzés történetébe.
- Gondolom hobbidból adódóan is születhetett az ötlet, hogy megalkosd Svédország első szabadesés szimulátorát. Kérlek, mesélj bővebben a Flycan nevű projektről!
Az ötlet egy bedfordi (Anglia) szélcsatorna-gyakorlás alkalmával született. Egy 8 fős magyar alakulathoz csatlakoztam, és 3 napot töltöttünk Bedfordban. Ez a csatorna volt akkor a világon a legnagyobb, 5 méter széles és 16 méter magas széltérrel rendelkezik. Ez egy volt háborús tesztcsatorna átalakított épülete. De mi is ez a csatorna, szimulátor, vagy ki mink hívja? Ez egy olyan épület, amelyben hatalmas zárt csőrendszerekben elektromotorok által generált szelet forgatunk, ezen csövek egyik függőleges ágában van módunk a lebegésre, 0 és 300 km/h közt testsúlytól függően. Az ötletet két magyar ejtőernyős társammal találtuk ki, ők terveztek egy saját rendszert, ami mára meg is épült Magyarországon, és sikeresen üzemel. A svéd zajszint, és egyéb bonyolult engedélyek miatt ide sajnos ezt a rendszert nem tudtuk bejuttatni. A FlyCan projekt hivatalosan 2013 októberében Fülöp Géza, Lars Axelsson, és jómagam aláírásával indult útjára. Az ezt megelőző három év a befektetők, telek, marketing, támogatók felkutatásával telt. A projekt megközelítőleg 50 millió korona nagyságrendű. A csatornát egy német gyártó szállítja. A projekt különlegessége hogy Svédországban még egyáltalán nincs szélcsatorna, viszont az igény rá hatalmas. Közel 1700 ejtőernyős él csak Svédországban.
Ha valakit komolyabban érdekel a projekt, esetleg szívesen csatlakozna hozzánk, keressen meg, nagyon szívesen válaszolok a kérdésekre!
www.flycan.se, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Kedves István! Köszönjük, hogy rendelkezésünkre áltál, kívánunk további sikereket a jövőben is, és még inkább felejthetetlen élményeket!
Kérdezett: Balogh Erzsébet