Magyar lányok svéd jégen

A diaszpóra lét természetes velejárója, hogy szinte gyermeki örömmel lelkesedünk, ha váratlan helyzetben találkozunk magyar, vagy magyarosan csengő nevekkel. Bár a svédországi jégkorong palettáján nem szokatlanok a magyar játékosok, mi, a Híradó szerkesztőségében, nagy örömmel fedeztünk fel két magyar lánynevet a kalskronai női hokicsapatban. Kovács Gábor KCSP ösztöndíjas a magyar női jégkorong válogatott két, Svédországban játszó fiatal játékosával, Németh Anikóval és Pártos Rékával beszélgetett.

-         A jégkorong nem egy kimondottan női sportág. Hogy alakult nálatok, hogy ezt a sportágat választottátok?

Anikó: Igazából nem is keresgéltem más sport után, rögtön a jégkorongnál ragadtam le 7 éves koromban. A történet nagyon egyszerű, Apukám vitt el engem és ikertestvéremet korcsolyázni, akkor voltunk életünkben először jégen, ott a jégpályán odajött hozzánk egy edző, hogy látott minket korcsolyázni és, hogy nincs-e kedvünk jégkorongozni. Ezek után már az első edzésen ott is voltunk, én egy évvel később beálltam a kapuba, és azóta sem lehet kirobbantani onnan.

Bővebben: Magyar lányok svéd jégen

Nemzeti identitásápolás és integráció a sport útján

Interjú Szakács Attilával, a halmstadi magyar hokicsapat egyik alapító tagjával

Szakács Attila alapítótag

Magyar közösségeink, egyesületeink méltón büszkék több évtizedes múltra visszatekintő szervezettségükre. Azt, hogy magyarságtudatunk nem holmi ünnepi sallang, melyet időnként előveszünk, majd visszaakasztunk a szekrénybe, a mindennapok megélése mutatja. A hagyományos egyesületi ünnepségek és programok mellett egyre inkább igény van olyan hétköznapi tevékenységekre, melyekre bár van lehetőség svéd környezetben is, magyarok között érdekesebb, egyedibb. Ez a gondolat hajthatta Szakács Attilát is, az egyetlen svédországi magyar jégkorong csapat egyik alapító tagját a magyar hokicsapat létrehozásakor Halmstadban. Attila az 1990-es évek elején költözött ki szüleivel Erdélyből. Azóta két gyermekes családapa, és fiatal kora ellenére orvosként is nagy sikereket ért már el. Kovács Gábor KCSP ösztöndíjas a csapatalapítás indíttatásáról, a felkészülésekről, céljaikról kérdezte Attilát.

Bővebben: Nemzeti identitásápolás és integráció a sport útján

„Nagyhatású változásokat szeretettel, összefogással, őszinte párbeszéddel érhetünk el”

Interjú Sándor István KCSP ösztöndíjassal

A 2013-ban a magyar állam által meghirdetett Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas program egyre nagyobb érdeklődésnek és sikernek örvend a diaszpóra magyarsága körében. A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége idén nem kevesebb, mint hat magyarországi ösztöndíjast fogadott. Stockholmban és környékén ezúttal is két fiatal segíti az egyesületek munkáját: Tóth Luca Réka és Sándor István népzenészek. Göteborg és környékén szeptembertől Stumpf Anna kezdte meg tevékenykedését. Idén először Jönköping és környékének is jutott egy ösztöndíjas, Ferencz Orsolya személyében. A Halmstad és Lund környékiek is újra élvezhetik a Kőrösi ösztöndíjasok segítségét. Halmstadban Kovács Gábor, míg Lundban Szilvási Tünde dolgozik.

Sorozatunk utolsó részeként a Híradó kérdéseire Sándor István népzenész válaszol.

-          Második alkalommal veszel részt a Kőrösi Csoma Sándor programban. Ausztrália után most Svédországban dolgozol a nyugati diaszpóráért. Milyen motivációval jelentkeztél egy újabb ösztöndíjprogramra? Milyen gondolatokkal, elképzelésekkel érkeztél Svédországba?

Nagyon szeretem a projekt-szerű feladatokat, és emberekkel is szeretek együtt dolgozni, főleg konstruktív légkörben. Ilyen volt az első ösztöndíjas időszakom, így nagy szeretettel gondolok vissza azokra az élményekre. A sokszínű feladatokra, az ott megismert emberekre, akik közül ma már többeket barátaimnak mondhatok, és akiknek rengeteget köszönhetek. Itt most nem lehet mindenkit megemlíteni, de a munkámmal kapcsolatban ki kell emelnem Nt. Péterffy Kundot, a sydney-i magyarok lelkipásztorát, akinél kiválóbb embert és mentort álmomban sem kívánhattam volna ösztöndíjasként. Sikeres volt a külhoni szolgálat, így annak végeztével is szívet melengető visszajelzéseket kaptunk többektől. Jó érzés volt hasznosnak lenni, hatni közösségekre, emberekre. Várakozásomon felüli, életre szóló élmény volt az a fél év. Tudtam, hogy ezt megismételni nem lehet, de ebből az élményből indultam ki, ez volt számomra a mérce. Arra gondoltam, hogy ha legalább annyira hasznos tudok lenni, mint két éve, akkor megéri belevágni.

Bővebben: „Nagyhatású változásokat szeretettel, összefogással, őszinte párbeszéddel érhetünk el”