A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Második Kőrösi ösztöndíjas évedet töltöd Halmstadban. Miben különbözik ez a második év számodra az elsőtől – akár szakmailag, akár személyesen?

Mindenképpen különbséget jelent, hogy míg első alkalommal egy teljesen új közösségbe jöttem, addig másodjára már egy ismert környezetbe tértem vissza. Ez nagy könnyebbséget jelentett, hiszen már pontosan tudtam, milyen feladatok vannak, milyen üggyel kit lehet keresni. Tulajdonképpen a betanulás időszakát megspóroltuk azzal, hogy vissza tudtam jönni. Az első időszakban több egyesületi taggal is baráti viszony alakult ki, ez is mindenképpen egy fontos tényező volt abban, hogy második alakalommal is ide pályáztam.

Szöllősi Antal, az Északi Magyar Archívum alapítója, 2017. március 25-én A Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség kitüntetését vette át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A Híradó kérésére ennek alkalmából beszélgettem vele.

Szöllősi Antal iskoláit Magyarországon végezte, hivatásos úszóedző volt. 1969-ben Svédországban telepedett le. Vezetőségi tagja volt a Szabad Magyarok Tömörülése, Stockholmi Magyar Katolikus Kör, Botkyrkai Magyar Művelődési Társaság egyesületeinek, valamint alapító tagja a Stockholmi Magyar Népi Táncegyüttesnek. 1973. október 23-án megalapította az Északi Magyar Archívumot (Ungerska Arkivet), amely a külföldön élő magyarság egyetlen és felbecsülhetetlen levéltára. A gyűjtemény, amelynek adatai azt mutatják, hogy a két nép – hol szükségből, hol józan racionalitásból vagy éppen közös politikai érdekből, gazdasági megfontolásból, de őszinte érdeklődésből és segítő szándéktól hajtva is – régtől fogva kereste az egymás felé vezető utakat. 1989-ben a Janus Pannonius Társaság tiszteletbeli tagjává választotta, majd 1994-ben a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád „A magyar-svéd kapcsolatok történetének feldolgozásáért, az Északi Magyar Archívum létrehozásáért és gondozásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje” kitüntetést adományozza.

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME