A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Anna, engem nagyon érdekel, hogy miért jelentkeztél erre a programra? Milyen belső motiváció vezérelt?

Amióta az eszemet tudom, mindig is részt vettem valamilyen közösségszervezésben: akármilyen hihetetlen, már egészen általános iskolás korom óta. Aztán a középiskolás években, az egyetem alatt és fiatal felnőttként is végigkísérte utamat az önkéntesség, a közösség építésére való törekvések. Valahogy mindig is éreztem egy belső indíttatást arra, hogy ne csak a saját életem egyengetésével foglalkozzak, hanem tegyem, ami erőmből telik, és segítsek az engem körülvevő emberek alkotta csoportoknak megvalósítani céljaikat (legyen az éppen érdekképviselet, kulturális programok, sportcsapat, avagy szakmai konferencia). 

Orsi, milyen indíttatásból jelentkeztél a programba?

Erős magyar identitástudattal rendelkezem. Nekem mindig fontos az, hogy honnan jöttem, hová vezethetőek vissza családi gyökereim és hová tartok. Aki nem ismeri múltját, annak nincs jövője. Bukovinai székely származású vagyok. Nekem minden molekulám magyar, és büszke vagyok rá. Bár eljöttem most egy skandináv országba, az itt élő magyar közösségi életbe, de most is azért, hogy együtt tegyünk a magyarságért, a kulturális életért közös összefogással.

Kérlek, áruld el nekünk, mivel foglalkozol „civilben”, amikor épp nem Svédországban gazdagítod munkásságoddal a magyar közösséget?

Gyerekkorom óta zenével foglalkozom, már óvódás koromban is énekelni szerettem. Így egyértelmű volt, hogy zenét fogok tanulni. Tizennégy évet zongoráztam, majd a gimnáziumi éveket követően Budapestre mentem továbbtanulni, a MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió nappali tagozatos, állami intézményébe. 

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME