A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Lázár Oszkár nyugalmazott egyetemi tanár – fogalom. Szinte mindenki ismeri, de szinte semmit sem tudunk róla. Annyit, hogy a maga szerény módján nagyon sokat tett a svédországi magyarok boldogulásáért. Többek között évekig szerkesztője volt a Híradónak, egyedül végezte a lap körüli összes tennivalókat, egyesületek szervezője, elnöke volt sok éven át.

 

Körbe kérdeztem közös ismerőseinket, szerintük milyen ember Ő? A legtöbben egy-egy szóval, tőmondattal válaszoltak: - Hogy milyen Oszkár?- kedves, -jó ember, -halkszavú, -szűkszavú, -lényegre törő, -barátságos, -magánakvaló, -segítőkész, -becsületes, -nagytudású, -szerény, -alapos, -kemény, -igazságos, -fantasztikus, milyen sok nyelven beszél! Magam tapasztalata szerint jó humorú, kellemes énekhangú, vidám, lelkiismeretes, ama ritka fajta „emberséges ember”.

Ő így vall magáról: Mikor megkérdezik tőlem, ki vagyok, azt szoktam felelni, hogy szeretném kiérdemelni a megtisztelő ” ügyeletes embertárs” címet. Mert mindannyian embertársak vagyunk s mindannyiunknak szükségünk van egymásra.

Nehéz úgy karácsonyra gondolnom, hogy ne egy közösen ünneplő nagycsalád képével kapcsoljam össze. Márpedig kivándorlói létünkből adódóan sokunknak pontosan a családtagokkal való együttlét hiányzik a karácsonyi ünnepkör teljességéből. Talán pontosan ez a vágyódás terelte gondolataimat Tóth Ildikó, lapunk szerkesztője felé, akinek meséit, történeteit mindig körüllengi a nagy családi együttlétek boldog hangulata.

-      Drága Ildikó! Először is erősíts meg feltételezésemben, hogy a karácsony nálatok is a nagycsaláddal való közös ünneplést jelenti. A család mellett mi az, amitől igazán ünnep lesz számodra a karácsony?

Csak kimondom a karácsony szót, és béke költözik belém, nyugalom, meghittség, vidámság. Ezek az érzések kisgyerekkoromban gyökereztek belém, drága anyai nagyszüleimnek köszönhetően. Ez az érzés él bennem a mai napig is. Nagyon sajnálom, hogy ezekről a kisgyerekkori együttlétekről csak alig néhány fénykép készült, karácsonyi egy sem, így csak mint „belső képről” mesélek unokáimnak erről.

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME