A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

 

 

- Mesélj magadról: mondd el ki vagy, honnan jöttél, milyen céllal?
Kántor Julianna vagyok, Budapestről érkeztem Svédországba öt hónapra, hogy az itteni magyar egyesületek munkáját segíthessem.
Budapesten születtem és ott is élek, általános iskola után a Baár – Madas Református Gimnázium hatosztályos évfolyamába jártam, ott érettségiztem, majd utána felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karára. Itt, az ELTE-n magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként végeztem, a diplomamunkámat egy délvidéki magyar szerző regény tetralógiájából írtam.

 
 
 
 
- Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mivel foglalkozol, hol élsz, mit szeretsz csinálni a szabadidődben?
Budapesten születtem és jelenleg is ott élek. Általános iskolába több helyre jártam egészen hatodikos koromig, amikor az Óbudai Gimnáziumba hat osztályos évfolyamába felvételt nyertem. A gimnázium elvégzése után először a gödöllői Szent István Egyetemen Agrármérnök szakra jártam egy fél évet, de tanulmányaim nem tartottak soká, mert a népzene, amellyel már kiskorom óta foglalkozok, más pályára szólított. Úgy döntöttem, jelentkezem néprajz szakra. Így az érettségi után egy évvel sikeres felvételt nyertem az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karára néprajz-szerb szakára. Az egyetemet tavaly fejeztem be, szakdolgozatomat néprajz szakon zenei témában írtam, egy Észak-mezőségi falu, Búza prímásának életét, és repertoárját dolgoztam fel. A zenei megközelítésen keresztül a falu táncéletére és táncalkalmaira is kitértem. Szerb szakon, egy Magyarországon élő, szerb nemzetiségű író szépirodalmi művének néprajzi vonatkozásait vizsgáltam meg.

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME