A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

Interjú Horváth Gergő kerékpárversenyzővel
 
Vakációzni érkezett Kaposvárról Svédországba, de itt talált új otthonra. Kitartása és céltudatossága új környezetében sem hagyta cserben. Szenvedélye a kerékpározás, melyben szinte nem ismer határt, szüntelenül az új kihívásokat keresi. Maratonozóként és Cross Country versenyeken egyaránt megméretteti magát, és nem kis dicsőségünkre, a célba érés gyakran egyenesen a dobogóhoz vezet. Szabadidejében edz, biciklizik és újra biciklizik, mindemellett szakít időt a magyar közösségi munkára is.  Tavaly tavasztól a SOMIT vezetőségének tagja.
 
 
- Kicsit gondban vagyok a megnevezéssel, lehet-e hobbinak nevezni esetedben a kerékpározást, mikor szinte a teljes életed ennek szolgálatába rendezted be… Erre azt hiszem, még visszatérünk, most kezdjük a nagyon kezdetektől. Háromkerekű, gyerek bicikli pótkerékkel, és már érezted, hogy ez a paripa neked termett? Mikor kezdtél komolyabban érdeklődni a kerékpározás iránt?
 
- Szerintem háromkerekűvel gurultam ki erre a világra, de elég hamar jött az egy nyomtávú jármű, ami a kitámasztó kerekeket is elvesztette már két és fél éves koromban. Innen, mivel motoros családból származom, egyenes út vezetett a moto­crosshoz, amit négy és fél éves koromtól űztem. Akkoriban nem volt divat még Magyarországon a gyerek cross, így nem igazán versenyeztem. Kaposvári vagyok, ott egy kis biciklis klub elkezdett kisebb Moun­tainbike versenyeket szervezni, amikre mindig kölcsönbiciklivel mentem, de edzés nélkül sikerült majdnem minden futamot megnyernem, a legrosszabb helyezésem 2. volt. Ezt követően sok mindenbe belevágtam, de semmi nem nyerte el a tetszésemet eléggé. Röplabdáztam, karatéztam, kajakoztam, de valami mindig hiányzott. Rájöttem, hogy mi az: a kerék. Hirtelen felindulásból elkezdtem cirkuszi egykerekűvel járni, és profi segítséggel elég magas szintre sikerült emelni a tudásomat, még vándorcirkuszban is felléptem néhány alkalommal.

 

A Nissan folyó lenyűgöző látványa mellett kanyarogva érkezem Hyltebrukbe, a Halmstadtól 50 km-re fekvő kisvárosba. Itt található Éva művészeti galériája, ahol nagy szeretettel fogad. A fehér falakról többek között Petőfi és Szent István tekint le ránk, majd gyönyörű írásos minták, virágok, aktok, portrék, svéd és erdélyi tájak sorakoznak fel. Amit látok, az egy újszerű, élethű képi világ, mivel Éva több dimenzióban eleveníti meg képi motívumait. Egy tál frissen sütött pánkó mellett beszélgetünk el a művésznő életéről és arról, hogyan született meg a Hillman nevű új festészeti technika.

 

Daniel Éva festőművész

 

˗ Ha jól tudom Erdély szívéből, Sepsiszentgyörgyről kerültetek ki Svédországba 22 évvel ezelőtt családoddal együtt. Meséld el, hogyan kezdődött a kapcsolatod a festészettel szülőföldeden!

˗ Sepsiszentgyörgyön születtem, Háromszék megyében, gyönyörű festői környezetben, ahol a Kárpátok csipkés vonulata bezárja a magas fennsík horizontját. Már gyermekkoromban, kilenc évesen jelentkezett a tehetségem. Rajzolgattam, festegettem, de nem gondoltam arra, hogy ezt a tehetséget jobban kihasználjam. 1969-ben férjhez mentem Sándorhoz, és három fiúgyermeknek lettem az anyukája. 1978-ban a férjem képkeretezéssel dolgozott. Egy kis üzletet béreltünk, ahol én a nyitvatartási idő alatt gobelin képeket festettem, amiből nagyon sokat el tudtam adni, mivel a 70-es, 80-as években nagy divatja volt ezeknek. Egy alkalommal egy eredeti Munkácsy képet hoztak bekeretezni. Csodálatosan szép volt, egy kis falusi házikó a nyár színeivel. Sokáig nézegettem, majd azt mondtam, ezt én is meg tudnám festeni. Sándor elmosolyodott, és nem igazán hitt ebben. Én bizonygattam, hogy igen, és el is készítettem a másolatát. Miután kész lett, mindkét alkotást a megrendelő elé tettük, hogy válassza ki az eredetit. „Hát nem könnyű, - mondotta - tökéletesen egyforma”. Attól a perctől elkezdtem a művészi életem, majd munkáimat 1980-ban, az első kiállításomon mutattam be. 1982-1985 között a népművészeti iskolán festészet szakot hirdettek meg felvételi vizsgával. Ott is csak megerősítették bennem tehetségemet. Három év után jelesre vizsgáztam. Tanulmányaim alatt kétszer is országos első díjat nyertem a Bukaresti Országos Népművészeti versenyen, folyamatosan sok megrendelést kaptam, az ország több részéről vásárolták munkáimat, és külföldre, Németországba, Ausztriába, Magyarországra is eljutottak a képeim. Az öröm mellé, azonban üröm is társult. Nehéz éveket éltünk át, sokat zaklattak minket, napi rendszerességgel jöttek ellenőrizni, ingyen vittek el képeket, kétségbe vonták, hogy honnan származnak az anyagok, kötekedtek a számlákkal stb. Hosszú tanakodás után férjem úgy döntött, hogy elhagyja szülőhazáját, és megpróbál egy szabadabb életmódot folytatni, hogy gyerekei sorsa könnyebb legyen. 1988-ban sikerült a nagy lépés: Svédországban letelepedési engedélyt kaptak az akkor 18 éves Csaba fiunkkal együtt.

 

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME