SMOSZ közgyűlés Solvikenben, 2011 augusztusában

Nyomtatás
 
 
Az idei nyári SMOSZ-közgyűlés egy Solviken nevű helyen történt. Kellemes hely. Tópart, mint megszoktuk. Világ vége, még a GPS sem ismeri. Több mobiltelefon szolgáltatónak nincs térereje, pl az enyémnek se. Teljesen meztelennek érzem magam. Az Apollo-13 utasai a Hold árnyékában érezhették magukat ennyire elszigetelve a világtól... A szállás nagyon jó, két-, három- és négyágyas szobákban lakunk. Az ebédlő (egyben gyűlés- és színházterem is) kimondottan jó. 
 
2011okt (37).jpg
A közgyűlés résztvevői cselekvési tervet fogadtak el, amely
megmaradásunk feltételeit vázolja - Fotó: Feldőtő Sándor
 
Bevezetés
 
Bihari Szabolcs elmeséli, hogy miért jöttünk ide Tångagärdéről. A főkapcsoló ott leégett, a hálózatot át kell vizsgálni és addig biztonsági okokból nem lehet ekkora csoportot ott elszállásolni. 
A Stockholmi Magyar Nagykövetség képviselői is megérkeznek: új konzul Bíróné Gulyás Katalin és a Nagykövetség első titkára (a nagykövet helyettese) Bányai Ferenc. A konzulasszony fog felelni a magyarsággal tartott kapcsolatokért, és a honosításokért. Gyorsan összetegeződtünk.
 
A napirend első pontok gond nélkül lemennek. Határozatképesség megállapítva. Márciusi közgyűlési jegyzőkönyv elfogadva.
 
Az elnöki beszámoló fontosabb pontjai
 
- Az utóbbi évben két új egyesület csatlakozott a SMOSZ-hoz, ezzel 34 tagegyesületünk van. Ezek közül 31-32 számítható az aktív egyesületek közé.
- A teljes tagság továbbra is 5000 körül van, de a befizetett tagdíjak még csak 4000 körüli tagról tesznek bizonyságot.
- Van néhány általános tapasztalat az egyesületek tevékenységével kapcsolatban. Vezetőségcsere esetén sok egyesület nem oldja meg a tapasztalatátadást, de még a címlistákat sem újítják fel. Igy elég nehéz kommunikálni és sokszor adódik gubanc a SMOSZ és az egyesületek közötti párbeszédben.
- Az idén is kb 1100 egyesületi program lesz összesen az országban, de a látogatottság sok esetben gyenge. 
- Két egyesület ünnepelt kerek évet Ljungby és a Kőrösi. Ôket az elnök külön köszöntötte. 
- Gazdasági helyzet: támogatás megjött. Jelenleg egyensúlyban vagyunk.
- Programok: Központi rendezvények tetszettek a tagságnak.
- Jelenleg négy rendezvényt tartunk számon a kiemelt rendezvények sorában: hu.se.t, SOMIT, Önképzőkör, Anyanyelvi tábor. 
- Ingatlan
- A Híradó nagyszerűen működik, tartalmas, olvasmányos, érdekes. Az egyetlen gond: kell majd egy új főszerkesztő.
- Honlap: Spáda János lesz az információ/tartalomfelhajtó.
- A Médiacsoportnak sajnos sok munkája volt a tavasszal, kemény sajtó-ellenszélben indult a magyarság éve.
- Kapcsolatok – Az elnök kitért néhány nagyon fontos kapcsolatra. A stockholmi Magyar Nagykövetséggel nagyon jó munkakapcsolat alakult ki az évek során, és ez most is folytatódik. A SMOSZ aktív tagja a NYEOMSZSZ-nak, az alelnököt, a gazdasági felelőst (pénztárost) és a jelölő bizottság egyik tagját is mi adjuk. Fontosnak tartjuk, hogy legyen egy az egész nyugateurópai magyarságot összefogó szervezet, aki aktívan képviseli a megmaradásunkért folytatott munkánkat. Jó hír, hogy a magyar kormány komolyan véve korábbi igéreteit, miszerint rendszeresen foglalkozik a határon túli magyarsággal, 6 éves szünet után újraindította a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet) megbeszéléseit. Két fontos, bennünket is érintő kérdést fogadtak el. Az egyik az, hogy a magyar felelős döntéshozókkal közösen a nyugati magyar szervezetek javaslatot tesznek egy cselekvési programra, amely a nyugati magyarság megmaradását lesz hivatott szolgálni. A másik kérdés a Raoul Wallenberg centenáriummal kapcsolatos. Magyarország és Svédország felállít egy-egy bizottságot, akik egymással közreműködve megszervezik a megemlékezéssorozatot. A svéd munkacsoport elnöke Carl Bildt külügyminiszter, a magyar oldalon pedig a külügyminisztérium államtitkára. A SMOSZ elnöke a magyar munkacsoportban fog résztvenni. 
 
- Pénzügyi beszámoló. Meghallgatva, megvitatva, elfogadva.
 
Pályázatok
 
A SMOSZ Magyarországon normatív támogatás alá kerül, ami azt jelenti, hogy támogatást fogunk kapni.
A Svédországban tavaly óta érvényes rendelkezések alapján, egy független könyvvizsgáló (revizor) meg fog részletesen nézni két egyesületet. Előre nem lehet tudni, melyik kettőt fogják kiválasztani, de azt igen, hogy teljes mélységben át fogják nézni a kiválasztott egyesületek anyagi helyzetét. Erre minden egyesületnek fel kell készülnie.
 
Ezután kiváló újításként a kávészünetben gyümölcsöt szolgáltak fel. Következő pont a napirenden:
 
Központi rendezvények
 
Hu.se.t (Csata Attila)
- Hetedik alkalom rendezték meg a hu.se.t rendezvénysorozatot Göteborgban. Az idei alkalom különlegessége, hogy ismét tágult a résztvevő és támogató szervezetek köre. Ismét bekapcsolódott a hu.se.t a göteborg-i Tudományos Fesztiválba, Göteborg városa fontos rendezvényként támogatta ezeket a Magyar Napokat, akárcsak a Magyar Filmúnió. Összesen kb száz résztvevő és kb ezer vendég jelent meg a rendezvénysorozaton.
 
Anyanyelvi tábor (Tompa Anna)
- Tompa Anna egy rövid beszámolóval kezdett az Ôrszavakról. Ez az a tagegyesületünk, kinek kimondottan az anyanyelvápolás a legfontosabb célja, és mint ilyen, az Anyanyelvi táborok főszervezője.
- A tábor idei témája a honalapítás és a magyar korona. 55 gyerek vett részt a táboron Svédországból, Norvégiából, Erdélyből, Felvidékről, Magyarországról és Kanadából.
- Új tagok élénkítik a vezetőségi munkát és ami különösen örvendetes: régi táborozók vezetőként visszatérnek.
 
SOMIT (Kovács Sándor)
- Az idén már három táborozás megtörtént,  és a szeptemberi táborra terveznek gyerekprogramokat is.
 
Önképzőkör
- Az idén új elnökkel, részben új vezetőséggel, nagyon jó hangulatban indított az Önképzőköri tábor. A fő témák a film és a népi kultúra területéről szóltak. 
 
Ingatlanok
 
Délsvédországi Magyar Otthon
- Az utóbbi időszak fő teljesítménya a felújított tető, amely munka sok későbbi problémát előzött meg. Az épület más részeiben is felújítás és nagyarányú tisztítás/felmosás történt. Nagyobb befektetésre nincs most lehetőség, majd távlatilag szükség lesz az alagsor felújítására. 
- Fontos információ: a Kristianstadi Magyar Egyesület november 12-én ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Erre az eseményre szeretettel meghívnak két-két képviselőt minden egyesületből.
Stockholmi Magyar Ház
- A stockholmi Magyar Ház jelenleg jól áll anyagilag, van valamennyi tartalék. Sajnos az idén valamivel kevesebb vendég volt, mint a tavaly. Érdemes végiggondolni a díjszabást. Több javítást is végrehajtottak. Az idei legnagyobb esemény a Cserkészvilágtalálkozón résztvevő 114 magyar cserkész elszállásolása volt. Elképzelhetjük: a padlástól a pincéig mindenütt laktak. 
 
Vendégek
 
A Magyar Nagykövetség képviselői köszönet mondtak a meghívásért és mindazért a támogatásért, amit különböző egyesületek magyarországi jótékonysági célra nyújtanak. Példának említették azt a támogatást, amit a Borlovagok egyesülete nyújtott a Karolinska által küldött segélyküldemény megszervezéséhez. Fontosnak tartják a médiacsoport munkáját, mert mi itt svédországi szavazókként egészen másképp befolyásolhatjuk az itteni közvéleményt, politikusokat.
 
Vendégeink röviden kiértékelték Magyarország uniós elnökségét, mely sikeresnek számít. A Nagykövetség kb 25 rendezvényt szervezett az uniós elnökség alatt.
 
Az új Állampolgársági törvénnyel és annak végrehajtásával kapcsolatban elmondták: sikeresen működik, két alkalommal volt már eskütétel a Nagykövetségen. A magyar állampolgárság (újra)felvétele egy nagyon jó kifejezése a magyar nemzethez való tartozásnak és sok nemzettársunknál megerősíti ezt a kötődést. Talán a SMOSZ is tehetne valamit az új törvények adta lehetőség hirdetésében.
A rossz hírek közé tartozott, hogy a magyar állam pénzügyi helyzete miatt leépítések történtek a nagykövetségeken is: Stockholmban egy diplomatával lesz kevesebb, mivel a kultúrattasé posztja megszűnt.
 
Az új konzul Biróné Gulyás Katalin két napja vette az állását. Egy érdekes kezdeményezéssel indított: Nyíregyháza a Magyar Dal fővárosa az idén, felhívást intézett a világban élő magyar közösségekhez, hogy 2011 szept 11-én este 8-kor énekeljék el a Tavaszi Szél népdalt és ha van rá lehetőség filmezzék le és tegyék közzé a www.magyardal.hu honalpon.
 
Jövőkép
 
A napirend következő pontja a svédországi magyarság jövőképéről folytatott megbeszélés és vita volt. 
Ennek elő pontja az a Cselekvési terv volt, amelyet a magyar Diaszpóra albizottság fogalmazott meg. A Diaszpóra albizottság a nyugati magyarság érdekeit hivatott képviselni. Az első ülésüket március 26-án tartották Bihari Szabolcs vezetésével. Egy hét pontból álló cselekvési tervet fogadtak el. Ez a cselekvési terv javaslatként kerül majd a magyar Országgyűlés asztalára. A Cselekvési terv hét kulcskérdés köré csoportosítva fogalmazza meg azokat a teendőket, melyeket a Diaszpóra albizottság legfontosabbnak tart a nyugati magyarság megmaradása szempontjából. A hét pont a következő: a nyugati magyar szervezetek megsegítése, az anyanyelvi oktatás fejlesztése, az ifjúság és a cserkészet támogatása, a gazdasági kapcsolatok kiépítése, a nyugati egyesületi ingatlanok és magyar vonatkozású kegyhelyek kezelése, a lobbitevékenység folytatása és a nyugati magyar egyházak támogatása.
 
A közgyűlés két fontos elvi döntést hozott. Az egyik az, hogy a SMOSZ vezetősége egy önálló ifjúsági központ létrehozására kezdjen felmérést és előkészületeket. A másik fontos felkérés a vezetőség felé, hogy elkezdje minden érintett szervvel a tárgyalásokat egy Stockholmi Magyar Kultúrális Intézet (újra)indítására. A SMOSZ 1990 óta lobbizik ezért és most talán megértek a feltételek, hogy ebből az elképzelésből valóság legyen.
 
Programok
 
Az utolsó fontos napirendi pont a jövőbeli programok megbeszélése volt. Több javaslat érkezett és ezért a vezetőség felkérte az egyesületeket, hogy a javaslatokat küldjék be és majd az interneten megszavazzák.
 
A közgyűlés után jó hangulatú énekléssel folytatódott az este. 
 
Másnap reggel az összegyűltek a Magyar Közmédiumok vezetőit fogadták. Vendégeink: Kuratóriumi elnök Balogh László, a MTI vezetője Belényessy Csaba, az MTV1 és MTV2 helyettes vezérigazgatója Dénes Menyhért (azóta ő lett a Duna TV vezérigazgatója), az MR főintendense és a Műsorkészítő Alap főszerkesztője Gazsó Ferenc. A meghívottak ismertették a magyar média új szerkezeti felépítését és terveit. Ezekben kiemelt szerep jut a nyugati magyarsággal való kapcsolattartásnak. A SMOSZ vezetősége aznap este találkozott a Duna TV vezérigazgatójával, Ókovács Szilveszterrel és az MTV főintendensével, Rákay Filippel és a Duna-Gála svédországi bemutatójának lehetőségeiről tárgyaltak. 
 
Fülöp Géza