IV. rész - Erdélyi bevándorlás a 16. és 19. század közötti időszakban

Nyomtatás

 

 
A z évszádok során sokan hagyták el Erdélyt politikai, vallási és - napjainkban - gazdasági okok miatt. A célországok régen elsősorban Lengyelország, Törökország, Franciaország és Olaszország voltak. (Közismert történelmi személyek: Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc.)
A Vasa család uralkodása idején, az 1500-as években, majd az azt követő időszakban is kiterjedt toborzás folyt azért, hogy jólképzett külföldi kézműveseket sikerüljön Svédországban letelepíteni. A 17-18. században a Svéd királyságba érkezettek között több erdélyi magyart is találunk. Így például 1620 körül Sommer Mihály udvari ötvösművészként négy esztendőn át szolgálta II.Gusztáv Adolfot. Valamivel később, 1643. november l6-án a svédek szerződést kötöttek I. Rákóczi Györggyel. A Svéd-Erdélyi Szövetség megkötésekor Svédországot Rebenstock ezredes és a brassói származású Orbay András képviselte.
 
1710 körül érkezett Stockholmba az erdélyi származású idősebb Hebbe Krisztián (1698-1762) kereskedő. Négy fia közül Hebbe Simon (1726-1803) vitte a legtöbbre: ő lett a Svenska Ostindiska Kompaniet (Svéd Kelet-Indiai Kereskedelmi Társaság) igazgatója.
A család másik tagja, Hebbe Clemens (1804-1893) résztvett Kossuth amerikai útjának a megszervezésében is. Feleségének a házában, Södertäljében múzeumot rendeztek be. Egyik leánya, Signe Hebbe (1837-1925), korának nemzetközileg is elismert operaénekese volt.
 
Erdélyi bevándorlás a 20. században
 
A trianoni döntés (1920) után valóságos népvándorlás kezdődött az erdélyi magyarság körében, és sokan családostól települtek át Magyarországra. Valószínű, hogy 1920, illetve 1945 után nem sok erdélyi magyar került Svédországba. Meg kell említenünk a három Pándy testvért, akik közül Pándy Pál a lappok ”királya” lett, Pándy Kálmánt pedig az egyik legjobb svéd-magyar fordítóként tartják számon (nyolc nyelven beszélt). (Édesapjuk Erdély egyik legnevesebb orvosa volt, és ma az ő nevét viseli a gyulai kórház.)
 
Az erdélyi magyarok ellen 1956 után elkezdődött a román állami terror. Ezen kívül az ellenük irányuló kettős – nemzeti és kommunista – elnyomás, amely csak fokozódott az évtizedek során lehetetlenné tette számukra az országból való távozást. Ebben az időszakban csak azok a sportolók, orvosok, kutatók tudtak külföldön maradni, akiknek lehetőségük nyílt erre.
 
Később, hogy a román diktátor igazolja Moszkvától való elszakadását, szigorú feltételek mellett ugyan, de megnyitotta a kiskapukat, elsősorban Izrael és Németország fele. Ezek az államok ”kiváltották” a romániai zsidó és német kisebbség jelentős részét. Később, 1968-ban megindulnak a turista buszjáratok Romániából Törökországba. A buszok természetesen nem a teljes létszámmal tértek vissza Romániába…Az így kintmaradt erdélyiek Törökországból igyekeztek továbbjutni egy másik országba. Innen kerültek Ljungbybe az első székelyföldi magyarok (Bokor Domokos, Jakab Antal, Szopos Béla stb.). (Béla, aki süketnéma, a törökországi szállodában tolmácsa volt székely barátainak, mivel egy ottani, szintén süketnéma alkalmazottal megértették egymás jelbeszédét. Hasonló esetek az eszperantót beszélők között is előfordultak.)
 
Románia és Ausztria között 1969. január l-től megszűnt a vízumkényszer, ami megkönnyítette a kiutazást. Volt olyan Romániából induló különvonat (turistavonat), amelynek 120-150 utasa politikai menedékjogot kért az osztrák hatóságtól. Olyan turistabuszokról is tudunk, amelynek a gépkocsivezetője is kintmaradt, sőt, még a busz hazavitelére kiküldött sofőr sem tért vissza… Ezek a magyarok aztán Ausztriából elsősorban az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába távoztak, de egyre többen jöttek Svédországba is. 
Azok az erdélyiek, akik a ´70-es években érkeztek Svédországba, elsősorban
A déli országrészben telepedtek le, de néhány orvos és mérnök a fővárost, Stockholmot választotta. A Skåne-i vállalatok elégedettek lehettek/lehetnek a magyarokkal, mert a legtöbbjük innen, első munkahelyéről ment/megy nyugdíjba. Az itt letelepedett erdélyiekhez, látogatóba érkezett rokonok, barátok közül is sokan ittmaradtak. Az állampolgárság megszerzése után az egyedülállók gyakran hoztak otthonról házastársat, így tovább emelkedett az itteni erdélyiek létszáma. Érdekes, hogy ez a svéd statisztikából is kitűnik: az 1980 körül, majd az 1995-2005 között a Romániából érkezett bevándorlók többsége nő.
 
A romániai kemény, kettős elnyomás alól egyre többen igyekeztek külföldre jutni. Említésre méltó, hogy kb. 1985-től Magyarországról is sok romániai menekült érkezett Svédországba (nem csak magyarok tehát). Egyes svéd források szerint az 1987-1992 közötti időszakban folyt a nagyobb létszámú bevándorlás Romániából.
Felvetődik a kérdés, hogy vajon hány erdélyi magyar él Svédországban? Erre nem tudjuk a pontos választ, mert a svéd nyilvántartás csak az állampolgárságot veszi figyelembe. 1990-ig 5.313 menekült érkezett Romániából Svédországba, és én háromezerre teszem az erdélyi magyarok létszámát. 1990 után évenként 300-500 személy jött Svédországba, majd Románia uniós csatlakozása után évi 2.500-3.000 személy érkezett ide. Ma, 2010-ben a svéd statisztika több, mint húszezer olyan személyt tart nyilván,  akik román állampolgárként érkeztek ide. Az erdélyi magyarok létszámára vonatkozóan azonban továbbra sincs pontos adatunk.
 
Szöllősi Antal