Most induló sorozatunkban itteni magyar közösségünk immár több évtizedes történetét készülünk – lehetőségeink szerint – bemutatni. Az időben jól elkülönülő magyar bevándorlási hullámok ismertetésén kívül megszólaltunk olyanokat is, akiket éppen az illető migrációs vonulás hozott Svédországba, egy új (szabadabb, eredményesebb) élet ígéretével. Reméljük, a közös emlékezés múltunk megértéséhez, egymás jobb megismeréséhez és megbecsüléséhez vezet.
ELSŐ RÉSZ – AZ 1947-ES MUNKAVÁLLALÓK
Előzmények
Az 1700-1800 években körülbelül százra tehető a Svédországban élő magyarok száma. 1920 előtt mintegy 150 magyar élthetett itt, és számuk 1945-ig legfennebb 700-ra emelkedett (bár sajnos a nem Magyarországról idekerülő magyarokat már akkor sem magyarként vette nyilvántartásba a svéd statisztika).
A II. világháború alatt Svédországnak nagy szüksége volt tüzelőanyagra és ezt főleg fakitermelésből biztosították. Ezért a II. világháború alatt érkezett menekültek munkaereje sokat jelentett az országnak. A fakitermelésben dolgozó munkások egy negyede norvég menekültekből került ki.
A háború befejeztével, 1945-1946 folyamán a németországi munka- és haláltáborok túlélőiből Svédország 15.345 személyt fogadott be. Ebből 7.795 skandináv, 7.550 pedig más nemzetiségű volt; ez utóbbiak között mintegy 300 magyar, többségükben nő (ekkor jött például Eggens Magda író; Rotmann Lenke képzőművész, hogy csak a legismertebbeket említsem) érkezett Svédországba.
A háború után orvoshiány mutatkozott Svédországban, ezért toborzási kampány indult többek között Ausztriában, Dániában és Németországban. Így került Bakos Károly kutató, állatorvos, a Szabad Magyarok Tömörülésének első elnöke is Svédországba.
Ugyanekkor svéd ipar is óriási munkaerőhiánnyal küszködött, emiatt ekkor több országgal szemben is megszüntették a vízumkényszert. Nem kellett vízum 1945 őszétől a dánoknak, norvégoknak, izlandiaknak, 1949-től a finneknek és olaszoknak, 1952-től a törököknek, 1953-tól a görögöknek, 1954-től a nyugatnémeteknek, 1955-től portugáloknak, 1959-től a spanyoloknak és 1964-től a jugoszláv állampolgároknak.
A munkaerőbevándorlás lehetővé tételével egyidőben az Európában lévő különböző menekülttáborokból Svédország bizonyos százalékban tbc-s betegeket is befogadott.
Az 1950-es évek elején Trieszből jugoszláviai és Ausztriából magyar menekülteket hoztak az országba. Így került Svédországba például Köteles Ferenc és Szakács Ignác.
Az 1947-es magyar bevándorlók
Magyarországról az első nagyobb csoport vendégmunkás1947-ben érkezett Svédországba. Ez a mintegy 800-1000 magyar többségében mezőgazdasági munkás volt, akiket kétéves államközi szerződés keretében főleg mezőgazdasági és erdőkitermelési munkára hoztak be. Ezek a magyarok a számukra új és ismeretlen északi világban szorgos és becsületes munkájuk révén (és természetesen a svéd hatóságok támogatásával) viszonylag gyorsan és jól beilleszkedtek a svéd társadalomba. Ezek az emberek eléggé szétszóródtak Svédország hatalmas területén, és feltehetően ezért nem alakult ki az egyesületi életük. Ezzel szemben már 1948-ban heti- és havilapot indítottak, amely a nagyvilág és Magyarország eseményeiről tájékoztatott, valamint hasznos tanácsokkal látta el őket az új körülmények között. Ezekből a lapokból megismerhetjük hétköznapi gondjaikat, örömeiket, de azt is, hogy mit kell tudni munkabér-ügyekben, a fizetéses szabadságról, a gyermeksegélyről, élelmiszerjegyekről és közölték a magyar rádió műsorát is. Az újságok levelezési rovatában beszámolót olvashatunk arról, hogy magyaros disznótor volt a messze Svédországban és a kertészkedő magyaroknak vetőmag kellene. (”Nincs fokhagyma, paprika, nem lehet cigarettapapírt kapni és nem lehet jó bort inni”.)
1948 első hónapjaiban Gussing munkaügyi felügyelő, valamint Dr. Beökönyi László munkaügyi megbízott és tolmács körbejárta az országban dolgozó magyar vendégmunkásokat, majd tavasszal a värmlandi magyar erdőmunkásokat Böhm Vilmos követ személyesen is meglátogatta. Magyarországon időközben megszűnt a többpártrendszer és, a hatalmat a kommunista párt vette át. Tiltakozásul a Svédországban dolgozó magyar vendégmunkások többsége a két év letelte után nem tért haza - Svédországtól politikai menedékjogot kértek és kaptak.
Az 1949-55 közötti időszak
1949 után gyakorlatilag lehetetlen volt elhagyni Magyarországot, ezért ezekben az években nem sok magyar érkezett Svédországba. Azon kevesek, akik ekkor jöttek, többnyire a nyugat-európai országok valamelyikéből érkeztek ide. Akadt néhány magyar élsportoló is, aki a külföldi versenyről nem tért vissza, hanem itt kért menedékjogot. Ilyen volt például az 1949-ben érkezett Pajor Kornél gyorskorcsolyázó világbajnok vagy Tóth Mátyás tizenhétszeres válogatott labdarúgó, akit 1950-ben maga VI. Gusztáv Adolf király (akkor még ”csupán” trónörökös) hozatott ide egy olasz menekülttáborból.
Összegezésként elmondhatjuk, hogy 1945 és 1955 között körülbelül 2200-2300 magyar bevándoló érkezett Svédországba.
Szöllősi Antal