Kolozsvár – Erdély legfontosabb művelődési központja


2. rész
Kolozsvár

 

 
A Főtér dísze a Szent Mihály templom,
az erdélyi gótika egyik legismertebb épülete,elötte a Mátyás-szobor,
Fadrusz János 1902-ben leleplezett alkotása.

 


• A Kis-Szamos völgyében alapított római kori település 106-ban létesül, Napoca néven.
• A XI. századtól kezdve kiépül az addigi föld- és favár, és a magyar királyi  megyerendszer egyik központja lesz (castrum Clus).
• 1316-ban városi rangot kap (civitas Kulusvar).
• 1405-től szabad királyi várossá lép elő és új falakkal kerítik be.
• 1541 megalakul az önálló erdélyi fejedelemség, ekkor kezdődik a kincses  városnak, az ország kulcsának, a civitas primariának virágkora.
• 1686-ban bevonulnak az osztrákok; a Diploma Leopoldinummal (1691)  megkezdődik a Habsburg uralom kora.
• 1790-ben ide költözik a Főkormányszék.
• 1848-ban Kolozsvárott kimondják Magyarország és Erdély „eggyé  alakulását”.
• 1859-ben Mikó Imre életre hívja az Erdélyi Múzeum Egyesületet, amely  hosszú időre magára vállalja az országrész magyar kultúréletének   irányítását.
• A trianoni békeszerződés után is megmarad magyar kulturális központnak.
• 1974-ben a román hatóságok átkeresztelik Kolozsvár-Napocának.

 

Kolozsvár történetének sommás áttekintése után térjünk vissza és időzzünk el azoknál a fontos eseményeknél, amelyeknek Kolozsvár az idők folyamán színhelye volt. Adott tehát egy római colonia, amely közigazgatási központ több mint másfélszáz évig. A népvándorlás korában gepidák és szlávok vonulnak itt, majd a honfoglaló magyarok kezdik el Kolozsmonostoron a palánkvár építését. Itt emelik Szent László idejében az első erdélyi bencés kolostort és templomot. A mai város a tatárjárás után kezdett épülni, ettől kissé keletebbre. A XIII. sz.-ban betelepített szász lakosság nagyban hozzájárul Kolozsvár kézműves- és kereskedelmi központtá válásához. Lakói kisnemesek, kézművesek és kereskedők. 1316-ban, Károly Róbert idejében, Kolozsvár királyi várossá lesz; ezt követően 1377-ben Nagy Lajos pecsétet adományoz a városnak. A szabad király város címet 1405-ben nyeri el. A XIV. sz.-ban megalakulnak és megerősödnek a céhek, a népesség szaporodik. Megkezdik a Szent Mihály templom és a történelmi belváros építését. A XV. sz.-ban a száztagú városi tanácsban fele-fele arányban vannak szászok és magyarok. Itt születik 1443-ban Hunyadi Mátyás.


A XVI. sz.-ban Kolozsvár lesz az erdélyi magyar reformáció központja. Gyors egymásutánban terjed el a lutheránus, kálvinista és unitárius vallás. A felekezetek saját iskolákat létesítenek. A reformáció egyik nagy megvalósítása Heltai Gáspár nyomdája.


Az Erdélyi Fejedelemség megalakulása után – bár Gyulafehérvár a székváros – a Szent Mihály templom több fontos eseménynek lesz színhelye: itt választtatja vajdává Kristóf bátyját Báthory István, mikor a lengyel korona átvételére indul (1576), itt veszi át magas méltóságát Bethlen Gábor(1613). Ezek után pestis, tűzvész, török, tatár pusztít; majd jön a Habsburg-bevonulás és a Rákóczi-féle szabadságharc (ez utóbbinak Kolozsvár lelkes támogatója).


A XVIII. sz.-ban megindul az iparosodás. 1790-től a város ismét a magyar politikai élet középpontjába kerül; az itt tartott országgyűlések lehetővé teszik a nemesi ellenzék újító eszméinek terjedését. A kulturális élet fellendül: megalakul az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság; 1814-ben kiadják az Erdélyi Múzeum című folyóirat első számát. 1792-ben megalakul, majd1821-ben saját hajlékba költözik az első állandó magyar színház. A reformkor újabb politikai fellendülést hoz, majd a 48-as forradalom átsöpör a városon. 1859-ben megalakul az Erdélyi Múzeum Egyesület, hála Mikó Imrének, „Erdély Széchenyiének”.1872-ben újra lesz egyetem Kolozsvárott (az elsőt1581-ben alapították). A város egyre épül, szépül, növekszik.


Kolozsvár 1920 után is fellegvára marad a magyar kultúrának és szellemi műhelye a megmaradásnak. Magyar társadalmi szervezetek és egyházak karolják fel a művelődést, új lapok indulnak (Pásztortűz, Korunk, Erdélyi Helikon), könyveket ad ki az Erdélyi Szépmíves Céh.


A kommunizmus több mint 40 éve nagyon megváltoztatta Kolozsvár arculatát és lakosságának összetételét. Míg a II. világáború után a magyarság még többséget képezett, mára már 20% alá esett. (Kádár Dóri/Sántha Judit)

 

Néhány látványosság szeretett városomból

 

A város legrégibb temploma a kolozsmonostori apátság.


A Bethlen-bástya 1405-ben épült, mikor Zsigmond király a város falakkal való körülvételét elrendelte.


Kolozsváron született 1443-ban Mátyás király, az igazságos. Az Óvárban levő szülőháza Kolozsvár egyik legrégibb polgárháza; Kós Károly renoválta az 1940-es években.


A Főtér dísze a Szent Mihály templom, az erdélyi gótika egyik legismertebb épülete, a XIV. sz. második feléből. Fenséges látvány mellette a Mátyás-szobor, Fadrusz János 1902-ben leleplezett alkotása.


Az Óvár dísze a ferencesek temploma és klastroma.


A Farkas utcában található a belvárosi református templom – építését Mátyás király rendelte el 1486-ban; Bethlen Gábor 1622-ben a reformátusoknak adományozta. Előtte látható a Kolozsvári-testvérek által mintázott prágai Szent György-szobor bronz másolata.


A késő barokk egyik csodás kolozsvári példája a Bánffy-palota. 1774-1787 között épült.


Végezetül elérkeztünk a Házsongárdi temetőhöz, amely Gaal György szerint egy város, egy országrész többszázados művelődéstörténetének tükre. Itt nyugszik többek között Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Kós Károly, Kriza János, Mikó Imre, Misztótfalusi Kis MIklós, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert, Szilágyi Domokos és még sokan mások nagyjaink közül. (Borbély Ilona)

 


„Csudálatos város, amelyik az ő furcsa, de öröklött és patinás érthetetlenségét, a maga speciális kolozsvári bélyegét menthetetlenül rányomja polgáraira is. Hatalmába keríti az embert, aki falai közé telepedik, és levegőjét szívja. Megbabonázza, és magáévá teszi.”(Kós Károly)

 

 
Kolozsvár a Fellegvárról 

 

Sokfélék vagyunk mi, svédországi magyarok. Érkeztünk Erdélyből, kitelepültünk az Anyaországból; vannak köztünk olyanok is, akik Kárpátaljáról vagy Délvidékről vetődtek erre. Egy biztos: szülőföldünk emléke mindig bennünk marad. Két kedves barátom, Bitay Zsolt (Borås) és Illyés Csaba (Ljungby) vállalkozott arra a feladatra, hogy kérdéseimre válaszoljanak. Jómagam nem ismerem közelebbről Kolozsvárt, ezért úgy éreztem, tőlük többet megtudhatnék Erdély legnagyobb városáról, hiszen szívükhöz közel áll. Olvassátok szeretettel soraikat, hisz szavaikból a melegség áradt!


Mikor, hogyan és honnan vetődtél ide Svédországba?


Bitay Zsolt (BZs): 1992 karácsonyán telepedtem ki Svédországba, családegyesítéssel. Mivel otthon még katonakötelesnek számítottam és ezt az állapotot utólag sem sikerült megnyugtatóan rendezni, először közel kilenc év után, már svéd állampolgárként látogathattam haza.


Illyés Csaba (Ics): Amióta az eszem tudom, mindig nagyon vonzott Észak. Már gyerekfejjel sarkkutatónak készültem. Jack London írásai nagy hatással voltak lelkivilágomra és képzeletemre. Most is néha magam előtt látom a 25-30 évvel ezelőtti önmagam, amikor is kutyámat a szánkóm elé fogva bejártam a kolozsvári Írisz telepet és képzeletben átéltem hóvihart, farkastámadást. Közben teltek az évek, sodródtam a világban erre-arra, végül kikötöttem itt északon, ahova mindig is vágytam.


Mutasd be pár mondatban szülővárosodat!


BZs: Szülővárosom Erdély történelmi és kulturális fővárosa. Fontos történelmi események helyszíne, a magyar és erdélyi közélet számos nagyja született itt, többek között Mátyás király és Bocskai István fejedelem. Gyerekkoromtól napjainkig hatalmas változásnak lehettem tanúja, Kolozsvár már-már ijesztő iramban növekszik. Mostanság a belvárosban elkezdték a műemlék-épületek felújítását, így egyre inkább örülhetünk a régi épületek, szobrok szépségének, a hajdani város hangulatának.


ICs: A gyermekkori Kolozsvár is nagyváros volt már, Erdély ipari és művelődési központja. Bár akkoriban mintha minden topogott volna egy helyben. Kivételt csak a város szélén épülő új lakónegyedek képviseltek, melyek a betelepülő románok számára épültek. A belvároshoz akkor még nem nyúltak.


Hiányzik-e valami neked Kolozsvárról? Ha igen, akkor mi az?


BZs: A belváros utcáin kívül természetesen a család, rokonok és az otthoni barátaim közelsége hiányzik leginkább. Svédországban van úgy, hogy több száz kilométert is utazom azért, hogy egy tábor, találkozó vagy más esemény kapcsán magyar barátaimmal találkozhassam. Otthon akár egy városnegyeden belül is pillanatok alatt jó páran össze tudtunk jönni. Hiányzik az a különleges szellemi légkör is, ami szerintem csak Kolozsvárra jellemző.


ICs: A Főtér a Szent Mihály templommal és Mátyás szobrával, a Fellegvár, a Sétatér gesztenyefái. A Magyar Színház, a vasútállomás épülete, a kétágú templom, a Szamos, a Malomárok, és az ódon, macskaköves belvárosi utcák.


Milyen nevezetességeket mutatnál meg azoknak, akik még nem jártak Kolozsvárott?


BZs: Vannak zarándokhelyeim, amelyeket én is minen alkalommal végigjárok. A zegzugos Farkas utca, benne egykori iskolámmal, a Báthory István Elméleti Líceummal és a Szent György szoborral, valamint a Szabók Bástyája (v. Bethlen-bástya). A várost látni kell a Fellegvár tetejéről. Nagyon szép a Sétatér és a Botanikus Kert, érdemes bejárni őket.


ICs: Van egy hely, ami mindig is kedves volt a szívemnek: a Házsongi temető, ami századok óta áll titokzatosan és fenségesen a város fölötti Feleki dombon. Aki Kolozsvárra látogat, annak muszáj megnéznie a temető hatalmas fáit, évszázados kriptáit és sírköveit, sok nagy (és sok névtelenebb) magyar elődünk nyugvóhelyét.


Gyakran jársz vissza szülővárosodba?


BZs: Mióta újra megtehetem, minden nyáron hazautazom nyaralni. Ameddig nem mehettem, rettenetesen gyötört a honvágy.


ICs: Én az idén voltam először Kolozsváron 15 esztendő után és minden várakozásomat fölülmúlták az ott tapasztaltak.


Milyen a mindennapok hangulata ott, mikor hazalátogatsz?


BZs: Első hazalátogatásomkor megdöbbentett az ott tomboló román nacionalizmus, a sok zászló mindenütt. Szerencsére azóta ennek már egyre kevesebb nyoma marad, úgy tűnik, egyre inkább a békés együttélés jellemzi a kolozsvári románok és magyarok viszonyát. Nem lehet nem észrevenni a városban uralkodó gazdasági pezsgést, a nagy cégek, üzletláncok és plázák terjedését. Csak remélni tudom, hogy az egyre növekvő városban nem fog a magyarság eljelentéktelenedni.

 

Kádár Dóri