Svéd tájak – magyar sorsok - II. rész - Norrbotten

  

1991. január 3-a volt, 4 Celsius fok. Sűrű hóesésben landoltunk egy mozgalmas szegedi karácsony, újévi buli, pakolás és búcsúzkodás után Kallaxon, Luleå repülőterén. Férjem radiológusként kapott állást az akkor még Luleåban működő kórház mammográfiás osztályán. Főnökével – dán származású, világlátott ember, akihez azóta is szoros barátság fűz bennünket - egy magyarországi  kongresszuson találkoztunk először. Itt kaptuk a nagy lehetőséget, hogy mi is világot láthassunk. Akkor még csak 2 évre terveztük ittlétünket. 
 
2011okt (41).jpg
Bordás Viktória férjével, Pállal
 
Egy, a kórháztól bérelt lakásba költöztünk be, és férjem munkatársai segítettek át az első napok nehézségein.
Az időjárás hamarosan hidegebbre fordult (mínusz tíz és húsz fok között állapodott meg); a nap kilenc óra után kezdett felemelkedni a horizont fölé, majd laposan elvonult a befagyott folyótorkolat fölött, és fél kettőkor ismét lebukott a láthatáron. (Ezt a hosszú és nyomasztó sötétséget ma is csak a hó és a minden ablakban világító kis lámpák enyhítik.)
 
A gyerekeink akkor még kicsik voltak: 7, 5 és 2 évesek. Az első hónapokban én maradtam otthon velük, míg aztán a lakásunk melletti óvodába kerültek, és megkezdődött az integrálódás folyamata. Én néhány hónapos otthonlét után beiratkoztam egy egészségügyi dolgozóknak indított nyelvtanfolyamra. Két kiváló tanárnő segített megismerkedni a svéd nyelvvel, kultúrával, történelemmel. A sikeres nyelvvizsga után helyettes állást kaptam egy városi körzetben. A Magyarországon szerzett belgyógyász szakvizsgám figyelembe vételével. Féléves gyakorlat után, elismerték orvosi diplomámat. Évekig helyettes állásban dolgoztam ugyanabban a körzetben; ott is maradtam 16 évig.

Bővebben: Svéd tájak – magyar sorsok - II. rész - Norrbotten