A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Fecskemese


Régen, mikor én még kislány voltam, alig vártam, hogy vége legyen az iskolának, hogy mehessek a nagyszüleimhez. Falun laktak, egy nagy, öreg házban. Ennek a háznak volt egy nagy, fedett verandája, nagyon szerettem ott olvasgatni. Egyik délután, alig vettem elő a könyvemet, arra figyeltem fel, hogy  egy kicsi fecske libben a tornác eresze alá. Egy pillanat alatt körberepülte a fedett területet, és már el is illant, mintha ott se lett volna. Kis idő múlva ketten tértek vissza. Abban nem voltam biztos, hogy a fecskepár egyik tagja az iménti látogatóm lenne, csak úgy gondoltam. Körberöpültek, eltávolodtak, egy kicsit köröztek az udvar és a ház fölött. Mintha fel akarnák deríteni, jó-e, biztonságos-e ez a hely? A környéken van-e elég szúnyog, bogár és más finom fecskeeledel? Úgy látszik, megfelelőnek találták a vidéket, mert másnap már hajnalban visszatértek. Újra körberepülték a terepet, majd megpihentek a ház mellett futó villanyoszlop-sor drótján. Ficseregtek egy sort, hallgattak, nézelődtek, majd egymás felé fordulva csipogtak valamit:


- Mit szólsz, jó lesz ez a hely?


- Igen, azt hiszem. Nyugodt, csendes a környék, és az is fontos, hogy sok a bogár. Meg közel a patak, sár is van bőven. Láttam néhány alkalmas gyapjúcsomót az egyik bokron fennakadva. Tudod, a fészek bélésének valót.

Emlékszem, mikor még gyerek voltam és a fészekben éltem a testvéreimmel, nagyon kellemes érzés volt a finom puha gyapjún kucorogni.


Még nézelődtek egy kicsit, én meg nem akartam elijeszteni őket, mozdulatlanul figyeltem, kíváncsi voltam, vajon mire határozzák el magukat? A fecskepár elrepült, bizonyára a közeli patak partjára, mert nem sokára visszatértek és csőröcskéjükben már ott volt az első adag fészekhez való. Nagyon szorgalmasan dolgoztak, egész nap hordták az egyik csöpp sarat a másik után. Estére már látszott munkájuk eredménye. A kis félgömb alakú fészek kezdett formát ölteni. Teltek a napok, a fészek majdnem elkészült, amikor megjelent egy csapat fecske, azt hiszem, a rokonságuk, látogatóba jöhettek. A két kis házépítő megszeppenve hallgatta a rokonok véleményét:


- Hát ez nem lesz jó! Nem látjátok, hogy túl kicsire építettétek? Hogy fognak a tojáskák elférni? És miután megszületnek a gyerekek, hogy lesz? Ilyen szűk helyen nem fognak fejlődni!

Gondolom, ilyesmit mondhattak az öregebb fecskék, mert a fiatal fecskepár abbahagyta az építést és újabb fészek rakásába kezdtek. Nagyon szívükre vehették az intelmet, mert másodszorra jóval nagyobb lett a fészek. Ahogy nézegettem, az volt az érzésem, hogy szegénykék ismét hibáznak, mert ezúttal túlságosan is nagyra építik. Úgy is volt. Teltek a napok, a két kis fecske nem győzte hordani az építőanyagot, és mégsem látszott, hogy haladnának a munkával. Az első fészek egy fél libatojáshoz hasonlított, ez a második meg lassan akkora kezdett lenni, mint egy fél görögdinnye. Meg is történt a baj: egyik reggelre leszakadt a fészek fele. A kárvallott fecskepár siránkozva röpködött a letört darab és az épen maradt fészekrész között:


- Mi a csuda történt? Én nem értem! Pedig már majdnem elkészültünk! – Ilyeneket csipogtak egymásnak.

Siránkozásuk, úgy látszik, messzire elhallatszott, mert egyszer csak újra megjelentek a rokonok. Röpködtek, nézték a fészek megmaradt részét, és a leszakadt darabot, közben úgy csiviteltek, hogy hallgatni is rossz volt.


- Nahát, két ilyen élhetetlent! Hát nektek nincs szemmértéketek? Mit akartatok ebben a hodályban felnevelni? Talán struccot?


Így veszekedtek, kiabáltak, csúfolódtak egy ideig, a két kis bűnös felült a szokott pihenőhelyére, a villanydrótra és restelkedve hallgatta az intelmeket. A csivitelő társaság elrepült, az én fecskéim fáradtan, szomorúan gubbasztottak a dróton. Röpdösni sem volt kedvük. Azt hittem, végleg elmegy a kedvük a fészekrakástól. Nekem legalábbis elment volna. Sajnáltam őket nagyon, mert szorgalmasak voltak, csak azért nem sikerült jó fészket építeniük, mert nem volt meg a kellő tapasztalatuk. Szívesen elmagyaráztam volna ezt a csúfolódóknak, de fölöslegesen aggódtam. Amit én el akartam magyarázni, azt tudták az öreg fecskék nagyon jól. Kis idő múlva visszatért a fecskecsapat, ezúttal többen voltak. A csapat letelepedett a villanydrótra a két kis szomorkodó mellé, két öreg fecske pedig odarepült a rossz fészkekhez. Ők is megszemlélték, röpdöstek egy kicsit, halkan csivitelve megbeszélték a látottakat, majd elrepültek. A villanydróton ülő csapat ott maradt, és most már bíztatóan ficsergtek:

- Ne búsuljatok, butuskák! Elhoztuk nagyapót meg nagyanyót, hogy segítsenek. Meglátjátok, most minden rendben lesz!


Az öreg fecskepár visszajött és elkezdték sárpöttyökkel kipontozni a fészek körvonalát. Mikor ezzel készen voltak, elrepültek, útközben bizonyára odaszóltak a többinek:


- No, mi készen vagyunk, indulhat az fészeképítés. Segítsetek ti is nekik, hogy minél előbb elkészüljenek.


És a két kis fecske vidáman látott neki újra a munkának. Az imént még csúfolódó csapat meg segített. Olyan sürgés-forgás volt aznap a veranda körül, hogy olyant még nem is láttam. Estére készen lett a fészek, a két kis fecske boldogan költözött bele. Igyekezniük kellett, mert a sok hiábavaló munka miatt elkéstek egy kicsit a tojáskák lerakásával, a költéssel. Az ifjú fecskemama miután lerakta a tojásokat, türelmesen kucorgott felettük, míg a teste melegétől kikeltek a kis fecskék, a fecskeapuka meg szorgalmasan hordta neki az ételt. Mikor mindenik fióka megszületett, újra megjelent a rokonság. És segítettek táplálni a fiókákat, amelyek úgy fejlődtek, híztak a sok ételtől, hogy öröm volt nézni.


Mikor a kicsi fecskék már akkorák lettek, hogy elhagyhatták a fészket, akkor repülni tanította őket a rokonság. Mire vége lett a nyárnak, a későn költött kis fecskék is megerősödtek, vidáman cikáztak a levegőben. Akkor láttam őket utoljára, mikor ők is odaültek a vándorútra készülődő felnőttek mellé a villanydrótra:


- Isten veletek kis fecskék, jó utat - intettem nekik- ígérem, vigyázok a fészketekre és szeretettel várlak benneteket vissza. Remélem, jövőre majd újra találkozunk!


Azóta sok év eltelt, de én mindig megkérem az ismerős gyerekeket, ha olyan helyen nyaralnak, ahol sok a fecske, figyeljék meg jól, vajon van-e köztük az enyémhez hasonlóan tapasztalatlan fészeképítő fecskepár? 


Tóth Ildikó

Egyesületek

Eredményes megbeszélések végén, fontos döntések születtek a SMOSZ új konferenciatermében

Eredményes megbeszélések végén, fontos döntések születtek a SMOSZ új konferenciatermében

Szeptember 22-én, szombaton tartotta hagyományos, őszi közgyűlését a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége. Az összességében kétnapos találkozón mintegy ötvenen…
Svédországban turnézott a szentegyházi Fili gyermekkórus

Svédországban turnézott a szentegyházi Fili gyermekkórus

Szívet melengető koncertélményben részesített bennünket a Szentegyházi Fili gyermekkórus. A svédországi magyarok hatalmas összefogásának köszönhetően 140 gyermeket és…
Fili koncert Göteborgban

Fili koncert Göteborgban

A híres szentegyházi Fili Gyermekfilharmónia látogatott Svédországba és négy koncertet tartott Stockholmban, Uppsalában, Göteborgban és Ljungbyben. A Fili…
SOMIT-családi hétvége Hällebergában

SOMIT-családi hétvége Hällebergában

Ismét élettel és magyar szóval telt meg Hälleberga. Szeptember második hétvégéjén rendezte meg a SOMIT éves családi hétvégéjét,…
A malmői Hungaroclub hírei

A malmői Hungaroclub hírei

Májusban teltházas busz kirándulást szerveztünk Ullaredbe, majd június elején grillpartival zártuk az első félévet. Az őszi aktivitásunkat szeptember…
A Pannónia klub életéből

A Pannónia klub életéből

A Pannónia klub őszi időszaka sok programot tartogat a Malmö és környékén élő magyarok számára. Ősztől a gyerekfoglalkozások…
Zajlanak a munkálatok a Stockholmi Magyar Ház udvarán

Zajlanak a munkálatok a Stockholmi Magyar Ház udvarán

A Magyarország Kormánya által kiírt pályázat sikerességelehetővé tette a Magyar Ház udvarának és parkolójának felújítását. A felújítási munkálatok…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan elő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME