Továbbképző

Nyomtatás

Végre sikerült a régen tervezett, de több alkalommal eredménytelenül meghirdetett találkozót/továbbképzőt megvalósítani! 2018. november 29. és december 2. között a magyarországi Farádon gyűlt össze a Kékvirág Tábor nevelőcsapata, sajnálatunkra ezúttal sem tudott minden meghívott részt venni a találkozón, ami nem csak azok számára volt szomorú, akik nem lehettek ott, hanem mi, akik együtt voltunk is éreztük hiányukat. A sok változás (a résztvevők számának változása) a helyfoglalás szervezésének sem kedvezett, de eltekintve ettől, igazi szép órákat, napokat töltöttünk együtt. Legfőbb célunk a tábor teendőinek áttekintése, gyakorlati dolgainak átbeszélése, új módszerek megtalálása az eddigi tapasztalatok alapján, melyek az ifik, gyerekek számára még vonzóbbá tenné a Kékvirág magyar nyelvi táborunkat. Célunk ugyanakkor egymás erősítése abban, hogy jó úton járunk, és, hogy jó együtt olyan úton járni, mely fáradságos ugyan, de fontos nem csak gyerekeink, de mi magunk számára is, mert öröm tudni és érezni, hogy „egy vérből valók vagyunk…”

A találkozó programja változatos volt. Mint terveztük, végre alkalmunk volt kibeszélni közös dolgainkat.

Csütörtökön délutántól gyülekeztünk, a gyakorlati dolgokat (bejelentkezés, szobafoglalás) kötetlen beszélgetés követte.

Pénteken délelőtt Lázár Lőrincz vezetésével csapatformáló tréning, délután Tompa Anna előadásában a kreativitás fejlesztésének módszereivel ismerkedtünk. Este Németh Ferenc borlovag a magyar borvidékekről tartott kóstolással dúsított érdekes előadást.

Szombaton délelőtt megtekintettük a 2018-as táborunk életéről készült filmet. A tábor témájának kiválasztása, bemutatása, a hozzá kapcsolódó gyakorlati tevékenységekről, a táborainkban szerzett eddigi tapasztalatokról, fejlesztési lehetőségekről Bogács Nóra és Császár Sándor tartott előadást, melyet élénk vita követett.

Délután Palcsó Attila, a meghívott vendégek (Tóth Zsuzsanna a Felvidékről, Wurst Erzsébet Ausztriából) bemutatása után Gyermektáborok a szórványban címmel tartott, a gömöri gyermektáborról készült ízelítővel fűszerezett előadást.

Az agyi szinopszisok keletkezése és formálódása a csecsemőkortól a felnőttkorig - Farkas Árpád tartott vitaindító beszélgetést Gondolatok egy pszichológiai előadásról címmel.

A magyar anyanyelvi tábor fejlesztését elősegítő továbbképzés szakmai megbeszéléssel folytatódott. Meghatároztuk a 2019-es táborunk témáját. Ezúttal a történelmi Magyarország részeinek legendáiról fogunk beszélni.

Vasárnap Palcsó Attila lelkész zárógondolatával búcsúztunk egymástól: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, akiket elhatározása szerint elhívott.”

Találkozónk a Magyar Kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. programjának keretében valósult meg. Köszönjük!