Ha jól számolom, 12 alkalommal voltam a Kékvirág táborozója. Sajnálom, hogy már régen „kinőttem” a táborból, és még nem nőttem bele a táborszervezők munkájába. Pedig úgy érzem, valamikor csak csatlakoznom kellene hozzájuk, hiszen még verekedtem is a táborvezetés jogáért Robival! Vitánk azzal kezdődött, hogy nem tudtuk eldönteni, melyikünk nagymamája az igazi főnök. Az én nagymamám szervezte és rendezte az Ige és anyanyelv versmondó és Bibliaolvasó versenyt. A Robi nagymamája meg a Kékvirág tábort. Mindkét rendezvényen ott volt mindig mind a két nagymama, és persze a táborozó gyerekek, ifjak legtöbbje. Robival nehezen tudtunk zöld ágra vergődni, melyikünk jogosult a majdani táborok vezetésére. Mi ketten soha nem verekedtünk, de ezt a fontos kérdést csak ilyen módon dönthettük el. Én voltam az idősebb, Robi a markosabb. Jól megtéptük egymást, szerencsére jöttek a nagymamák és rendet teremtettek, azt mondták, egyikünk lesz a vezető, a másik a helyettese. Felváltva. Az igazságos ítéletet az idősebb jogán, szerződésben rögzítettem. A nagymamákkal is aláírattuk a fontos dokumentumot, meg is van valahol, de még nem keresem elő, Robi sem sürget, azt hiszem, még ráérünk. Minden eshetőségre készen azért próbálom észben tartani, mi is volt a tábori programban, amin mindketten változtatni akartunk.
A mi táborunkban nem lesz ebéd utáni pihenő, legfeljebb csak azoknak, akik, mivel nem kötelező, csak azért is pihenni akarnának.
A délelőtti foglalkozás olyan lesz, mint ahogyan Sándor és Levente csinálta: miközben a magyar történelemről meséltek, magyaráztak, faragtuk a kopjafákat, vagy gyúrtuk a nemez anyagát, fontuk az ostorokat, szóval munka közben észre sem vettük, hogy megtanultuk a sok érdekes dolgot a magyarokról.
Igaz, Robi nem nagyon rajong az éneklésért, de majd rábeszélem, hogy ezt a programot tartsuk meg, mert minden évben olyan sok éneket hallgattunk, tanultunk, hogy csak na! Emlékszem, egyik évben nem lehetett úgy végigmenni az udvaron, hogy valamerről ne halljad a: „dom, dana dom, dom dana, dana, dana, dooooom” zümmögést. Nekem az tetszik nagyon, hogy a legtöbb ének szövege értelmes, van mondanivalója. Mondjuk ezt csak most tudom így megfogalmazni, és nem a dom-dom-ra gondoltam.
A kicsik nagyon szerették a körjátékokat, főleg az „Ajtó, ablak nyitva van” kezdetűt. Ezt annyiszor játszották, hogy sokszor szóltam, elég lesz, mert a nagymamám nem bírja az iramot. Szóval ezt is érdemes megtartani, persze keresünk majd egy fiatalabb, strapabíróbb nagymamát a kicsikhez.
A Hétpróba mindenképpen marad, meg a Számháború, meg a Ki mit tud, no meg az Álarcosbál. Ezekhez majd megpróbáljuk Rudit és Áront is megnyerni, senki olyan mókásan és érdekesen nem tudta levezetni ezt a programot, mint ők. Legfeljebb felajánljuk, lehetnek tiszteletbeli főnökök. Remélem, ugyanolyan vagányak maradnak, mint voltak együtt – táborozásunk idején! No persze, Robit is, meg magamat is figyelmeztetem, hogy maradjunk mi is használható állapotban. Úgy értem, hogy idősebb felnőtt korunkra ne komolyodjunk el nagyon.
Szabolcs is számíthat meghívásunkra, sőt, majd hozhatja a jövendőbeli feleségét, gyerekeit is, úgy, ahogyan az ő szülei tették velük, mert persze, Ágnesre és Annarózára is számítunk. Alig várom már, hogy én is feleleveníthessem majd néptánctudásomat, sajnos Attila csak egyszer tanította a botos táncot, pedig azt nagyon szerettük Robival.
Ahogy visszaemlékszem, a táborozók eleinte nagyon ragaszkodtak a bulizáshoz, diszkóhoz, mint hivatalos programhoz. Aztán alig táncolt valaki. Hogy mi legyen a mi táborunkban, arról majd egyeztetünk Robival, ki tudja, milyen lesz a divat? Lehet, majd csak a beszélgetést gyakorolják a gyerekek, szóval ez még nem végleges.
A társasjátékok mindig jól működtek, különösen a Maffia, a nyelvi játékok is nagyon sikeres foglalkozás, kivált, mióta naponta volt díj-, illetve inkább jutalomosztás a résztvevőknek a tábor végén, aztán az elért pontszám arányában. Ezek jó és használható programok, megtartjuk, legfeljebb kevesebb édességet osztunk, ha szigorú felnőttekké válunk. Persze, akkor nem leszünk túl népszerűek.
Szobarendpontozás. Meg a titkosok levelezése. Lehet, megtartjuk, már csak a hagyomány kedvéért is! Majd, mikor az ötvenedik tábor lecsengett, csinálhatunk egy összesítést.
Orsit valahogy meg kellene tartanunk, ha nem egyéb, házisárkánynak! Azt nagyon érti, no meg nagyon jól tud főzni is, és szeretem, hogy soha nem csinál ebből nagy ügyet. Mindig jót főzött, hamar, vidáman, nagy csatazajjal fűszerezve!
Van még egy csomó tervem, egyelőre csak homályosak az elképzeléseim, jelenleg az egyetemi vizsgáimra koncentrálok. Ezért kértem meg Ildikó mamát, hogy szóbeli szövegemet ő foglalja írásba helyettem.
Oscar (23)
