Őrszavak beszámoló – 2022-08-12

Nyomtatás

Az egész világot behálózó járvány miatt egyesületünk, az Őrszavak-Custos Magyar Anyanyelvápolók Egyesülete utoljára két éve, 2019 augusztusában tartott személyes jelenléttel közgyűlést.

Ez nem azt jelenti, hogy az eltelt idő alatt megszűnt volna a működésünk. Fő tevékenységünk, a Kékvirág nyári tábor rendezése sem szünetelt. 2020 és 2021 februárjában a Kékvirág tábor felnőttjei számára megtartottuk a sorrendben a 24., ezúttal csapatépítő találkozót. A háromnapos találkozó egyik fontos pontja a táboraink programja, témája, új lehetőségek, új módszerek bevezetése.
Az eltelt két év alatt az Egyesület vezetősége állandó kapcsolatot tartott fenn egymással és a tábor nevelőgárdájával. Nagy örömünkre a legtöbb nevelő, meg kisegítő ugyanúgy várta a járvány megszorításainak feloldását, mint mi. Köszönjük, hogy kitartanak mellettünk, és továbbra is a Kékvirág táborra áldozzák szabadságuk egy részét! Minden találkozóról beszámoltunk a SMOSZ hivatalos lapjában, a Híradóban. Reméljük újságunk minden egyesületi taghoz eljutott, és el is olvasták azt.   
Egyesületünk kitűzött feladata felkutatni, erősíteni a magyar nyelvoktatást, illetve összekötni, hidat építeni a Svédországban élő/dolgozó nyelvoktató tanárok között .
Tompa Anna egyesületi elnök részt vett az Őrszavak internetes újság, valamint a SMOSZ minden gyűlésén, elvállalta az anyanyelv tanításával kapcsolatos feladatokat.
E munkát elindítva 2022. április 11-én zoomos értekezést tartottunk, mely alkalom sikeres tapasztalatcserére adott lehetőséget. Szeretnénk továbbra is életben tartani ezt a kapcsolatot.
További terveink között szerepel, hogy élő kapcsolatot teremtsünk az oktatók, valamint az egyesületekben tevékenykedő gyerekfoglalkozást vezetőkkel. Évente legalább egyszer úgynevezett csapatépitő tevékenységet fogunk szervezni nekik. Folytatjuk a Kékvirág Táborunk működtetését.
Nagyon reméltük, hogy az idén már nem lesz akadálya a találkozásnak, és ez, a sok egymásnak ellentmondó információ, hír, határozat ellenére sikerült. Reméljük, Isten segítségével akadály nélkül folytathatjuk a tábort működtető „Custos-Őrszavak” Magyar Anyanyelvápolók Egyesülete tevékenységét is. Egyesületünk vezetősége szorgalmasan dolgozott a vállalt feladatok elvégzésén.
Mindannyiunknak hiányzott a Kékvirág, ezért a tábori szellem fenntartása érdekében Tóth Ildikó, egyesületünk titkára, a Híradó munkatársaként az Őrszavak rovatban pályázatot hirdetett, „Az én legkedvesebb táborom” címmel. Hat ifjú írását jelentettük meg. A tehetséges írókat könyvjutalommal díjaztuk, a Híradó 2021. decemberi számában köszönőlevél kíséretében mutattuk be őket.
Egyesületünk a magyar anyanyelv ápolása mellett feladatának érzi azt is, hogy segítsen az utóbbi időben Svédországban munkát vállalt magyaroknak a beilleszkedésben is. Ennek érdekében Tóth Ildikó cikksorozatával rendre fellebbentjük a fátylat a svéd hétköznapok érdekességeiről, illetve az ünnepi szokásokról. Nem részletes tanulmány írása a cél, csak az, hogy felkeltsük a kíváncsiságát az olvasónak arra nézve, miben vagyunk hasonlóak, és miben térnek el a szokásaink.
Tompa Orsolya élteti a Kékvirág tábor honlapját, szorgalommal és odaadással tervezi, szervezi a tábor részleteit, mint a kellékek beszerzése, ellátás tervezése és kivitelezése, logisztika és sok-sok levelezés, egyeztetés
Lőrincz Lázár az anyagi dolgaink felelőse, türelemmel és nagy pontossággal kezeli egyesületünk anyagi oldalát, és minden táborunkban a legjobb „mindenes”.
Idei táborunk a 25. Jelen esetben is fő szempontunkat követtük. A magyar nyelv, a történelem, a népi és a kulturális hagyományok ismertetése. E negyedszázad alatt 124 meghívott – pedagógusok, nevelők, oktatók, művészek – jött el, hozva és átadva tudásuk legjavát. Önkéntesen, szabadidejüket feláldozva, fáradtságot nem ismerve. Tiszta szívből köszönjük.
Külön köszönettel tartozunk a Magyar Kormány Nemzetpolitikáért felelős Államtitkárságának a nagy ránk figyelésért, a nem kevés anyagi támogatásért. Ez mind erkölcsileg, mind fizikailag erőt és biztatást ad a folytatáshoz.
Végül köszönetet mondunk mindazoknak, akik figyelemmel kísérik munkánkat, és bátorítanak a folytatásra.
Tompa Anna, a Custos-Őrszavak Anyanyelvápolók Egyesületének elnöke