Tisztújítás az Őrszavak – Custos Anyanyelvápolók Egyesületében

Nyomtatás

 

Bemutatkozik Balogh Erika
 
Az Őrszavak Magyar Nyelvvédők Egyesülete vezetőségének ismertetését Balogh Erika halmstadi tanár bemutatásával folytatjuk.
 
Balogh Erika
 
- Szokványos kérdésemre, hogy honnan jöttél, hol élsz jelenleg, hasonló rövidséggel válaszoltál: Nagyváradon születtem és 23 éves koromban jöttem Svédországba. Halmstadban élek. Ha megengeded, akkor én kiegészíteném azzal a bemutatkozó szöveggel, melyet a Kékvirág Anyanyelvi tábor honlapjára írtál:
 
33 éves tanár vagyok, Halmstadban lakom társammal, Vass Attilával, de egy ennél sokkal érdekesebb városból, nevezetesen Nagyváradról származom. Ott tanultam meg a magyar szót, ott éltem meg ifjúságom legszebb emlékeit, és apámnak hála, sokáig hallgathattam az őseinkről szóló regéket, népmeséket. Nem sokkal azután, hogy elhagytam nagyváradi otthonom fészek-melegét, a sors szele Svédországba sodort, itt élek és dolgozom immár tízedik esztendeje.
- Hol jártál iskolába, mi a végzettséged, mi a foglalkozásod és hol dolgozol?
 
A középiskolát a nagyváradi Tanítóképzőben végeztem el, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemre jártam két évet. Azután kijöttem Svédországba, a nyelviskola után elvégeztem a tanárképzőt a Vaxjöi egyetemen. Tanár vagyok, Halmstad mellett, egy Getinge nevű faluban angol nyelvet és társadalom-ismereteket tanítok az általános iskola felső tagozatán.
 
- Mi a beosztásod az Őrszavak vezetősé­gében? 
 
Egyelőre csak egyszerű vezetőségi tag vagyok. Az Egyesület vezetőségének minden tagja aktívan részt vesz az anyanyelvi táboron, de ezen kívül is nagyon sok célkitűzése van, melyekről már több alkalommal is beszámoltunk a Híradó oldalain. Feladatainak egyike a svédországi hivatalos illetve szakképzetlen magyartanítás összehangolása, információcsere, stb. Ezt a munkát szánták nekem, elvállaltam, de még nem tudtam átvenni az eddig összegyűjtött anyagot. Remélem hamarosan lesz annyi időm, hogy megtegyem.
 
- Mi a véleményed a svédországi magyar anyanyelvi táborról, mi az, ami motivál az azon való részvételben? 
 
Nagyon jónak tartom, én mindig jól érzem ott magam. A gyerekeknek önbizalmat, közösségi élményt, barátokat és szerelmeket nyújt. Ezek a kapcsolatok rettentő fontosak egyéniségük alakulásában, hiszen itt látják igazán, hogy nincsenek egyedül, rengeteg ugyanolyan svédországi magyar gyerek van, mint ők maguk. Ez segíti őket, hogy ne érezzék magukat különcöknek, vagy kevesebbeknek a svéd többségi társadalommal szemben, sőt érezzék azt, hogy meg is mutathatják, hogy kik ők, és mi az ő hátterük. Az motivál, hogy olyan gyerekekkel és ifjakkal vagyok együtt, akik többsége Svédországban született, svéd barátai vannak, svédül szocializálódott, mégis önszántából eljön a táborba, hogy magyarul beszéljen, megismerje a magyar kultúrát és hagyományokat és szórakozzon – magyarokkal.
 
Anyanyelvi tábor 2012
 
- Mi a jó a tábor szervezettségében és mit lehetne javítani rajta?
 
Jó a nap felosztása, a szabadidő, a sok játék és kézműves foglalkozás. Javítani talán azt lehetne, hogy még jobban a gyerekek igényei szerint alakítsuk ki a napi programot, több anyanyelvi foglalkozással és játékkal. A felnőtt oktatók év közbeni többszöri találkozását is meg kellene oldani, hogy több idejük legyen átbeszélni az ötleteket, hogy a tábor kezdete előtt egy részletes programot összeállítsanak. Végül pedig jobb időt szeretnék, és több napsütést! 
 
- Mit gondolsz, hogyan lehetne jobbítani a külföldön élők magyarságtudatát?
Ez nehéz kérdés. Úgy gondolom, hogy a magyar kultúra, folklór megismertetése és megszerettetése kisgyermek korban sokat segít abban, hogy a gyerekek kötődjenek a gyökereikhez, és ez motiválja őket arra, hogy a későbbiek során is érezzék ezt. Önbizalmat kell adni a gyerekeknek és ifjaknak, hogy ne érezzék magukat kisebbrendűnek magyarként Svédországban, hogy merjék felvállalni a hátterüket. A folklór, a néptánc és a népzene pont ezt az önbizalmat képes megadni azzal, hogy megtanítja gyermekeinket arra, hogyan kell egymással viselkednünk, tartást ad nekik, közösségi élményt, ahol tényleg együtt bulizhatnak. A magyarságtudat felébresztése és javítása felnőttkorban ennél sokkal nehezebb. Mindenkinek más oka volt és van arra, hogy elhagyta szülőföldjét, hazáját. Aki azért jött el, mert veszélyessé vált az otthonmaradása, az valószínűleg jobban megőrizte a magyarságtudatát, mint az, aki azért jött el, mert kilátástalannak találta szülőföldjén a helyzetet, és úgy érezte, jobb, ha más hazát választ magának, szívesen elfelejtve az otthoni nehézségeket. Én személyesen azt gondolom, hogy egy magyar közösség tagjának lenni segít abban, hogy jól érezzük magunkat együtt, hazánktól távol, új barátokra tegyünk szert, akiknek hasonló érdeklődési köre van, magyar kulturális események részesei lehessünk. Számomra ez teszi könnyebbé azt, hogy megálljam a helyem a svéd társadalomban. Az a tény, hogy tudom, ki vagyok és honnan jövök magabiztosságot ad, ami hasznos, mikor svéd környezetben vagyok, és a svédek is értékelik ezt.
 
- Ebben a munkában van-e szükség külső segítségre?
 
Szerintem nem külső segítségre van szükség, hanem mi magunk kell ezt a munkát elvégezzük magunkért, hogy egy olyan közösség tagjai legyünk, akik számíthatnak egymásra, akik nagy dolgokat visznek véghez és jól érzik magukat együtt. Számos tanulmány és kutatás bizonyítja azt, hogy nem hátrány az anyanyelv megtartása és ismerete egy új országban, sőt elősegíti a gyerekek logikai és következtetőkészség fejlődését, és persze további nyelvek megtanulását.
 
- Mit hiányolsz ebben a munkában?
Amit hiányolok, az az idő. Mindenkinek kevés van, azoknak is, akik szeretnének időt és energiát fordítani erre a munkára, és azoknak is, akik esetleg szeretnének rendszeres tagjai, látogatói lenni a magyarságtudat megőrzésére szervezett rendezvényeknek. Ha viszont többen látogatnák ezeket a programokat, kialakulna egy olyan közösség, amit idővel nem szívesen nélkülöznek, épp ezért vágynának oda az emberek. Hiányolom az itt élő magyarok összetartását és az egymás iránti tiszteletet. Sokszor a személyes probléma, a származási hely és az ideológiai különbözőségek azt eredményezik, hogy ahelyett, hogy nyíltan közelítenénk egymás felé (ahogy elvárjuk, hogy a svédek tegyék azt velünk), inkább elzárkózunk és ítélkezünk egymás fölött. 
 
- Mi a véleményetek a svédországi anyanyelvi oktatásról úgy általában?
 
Nagyon pozitívnak tartom azt, hogy a svéd állam lehetővé tette, hogy a bevándorlók tanulhassák anyanyelvüket szervezett, állami oktatási formában. Szerintem ez a világon egyedülálló és remélem, hogy akinek csak lehetősége van rá, az kihasználja ezt. Remélem, sikerül egy olyan fórumot létesítenünk, ahol a svédországi magyar anyanyelvi tanárok megvitathatják pedagógiai és didaktikai kérdéseiket, megbeszélhetik a problémákat és felállíthatnak olyan irányvonalakat, amelyeket mindenki követhet. Ez által egységesebbé és egyforma színvonalúvá tehetnénk a svédországi magyar oktatást. Fontos az is, hogy ezek az anyanyelvi tanárok képzettek legyenek, és tartsák az adott város magyar egyesületével a kapcsolatot, hogy az ott zajló, nem elhanyagolható önkéntes magyar-oktatással karonfogva fejlesszék a gyerekek magyar tudását. A hétvégi óvodák, iskolák is mind-mind fantasztikus munkát végeznek. Azzal, hogy játszanak, tanulnak a gyerekekkel, kötődést alakítanak ki bennük, megismertetik és megszerettetik velük a magyar hagyományokat és kultúrát. Hadd idézzem itt Goethe szavait: „a legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”
 
- Kedves Erika, a tavalyi évtől a te javaslatodra Kamasztanya címmel új rovat indult a Híradóban, melynek összeállítását magadra vállaltad. Mi a tapasztalatod a Kamasztanya szerkesztésével kapcsolatban?
 
Úgy gondolom, hogy a mai internetes korban nehéz a fiatalokat arra kérni, hogy olvassanak el egy nyomtatott újságot és még írjanak is bele. Sok tehetséges fiatal van, akik prózát vagy verseket írnak, zenét szereznek, rajzolnak, fényképeznek, és ezt szerettem volna megmutatni a Kamasztanya olvasóinak, hogy a fiatalok jobban megismerhessék egymást, érezzék azt, hogy számítanak, és hogy büszkék vagyunk rájuk. Eddig még sajnos nem érkezett önkéntes pályamű, amit le lehetett volna közölni az újságban, személyesen kellett felkérnem olyan fiatalokat írásra, publikálásra, akikről tudtam, hogy valamilyen kreatív dologgal foglalkoznak. Remélem a jövőben lesznek olyan kamaszok, akik önként küldik be írásaikat, egyéb alkotásaikat, és úgy érzik, hogy jó, hogy van ez az oldal, ami többről szól, mint a bulizás, lazulás, ahol megmutathatják tehetségünket és azt, kik ők.
 
- Mesélj el egy svédországi élményedet, melyben pozitívum a magyarságod? 
 
Tanári pályafutásom első állásinterjúján ért egy kellemes élmény a magyarságommal kapcsolatban. Akkoriban már ötödik éve éltem Svédországban és pont elvégeztem az egyetemet. Az iskolaigazgató az interjú elején szakmai dolgokról kérdezett, majd a végén rákérdezett, hogy eredetileg honnan is származom. Azt mondtam, hogy Erdélyből, Romániából jövök, és magyar az anyanyelvem. Az iskolában már régebb óta dolgozott két másik erdélyi tanár is. Erre az igazgató felkiáltott, hogy: „Én nem értem mi lehet ezekkel az erdélyi magyarokkal, kijönnek ide, ripsz-ropsz megtanulnak helyesen svédül és ráadásul remek szakemberek is válnak belőlük. Biztos óriási akaraterőtök van”. Ezek után természetesen megkaptam az állást. 
 
- Van olyan élményed is, melyben hátrányként élted meg származásodat?
 
Azt, hogy magyar vagyok sohasem éltem meg hátrányként, viszont azt, hogy bevándorló vagyok, több alkalommal is, különböző életszituációkban, mint például álláskeresés, lakáskeresés esetén. De gondolom ez többekkel megtörtént már.
 
- Mit üzensz a Híradó olvasóinak?
 
Bátorítani szeretném őket, hogy ne szigetelődjenek el az itteni magyar közösségektől. Menjenek el a rendezvényekre, ismerkedjenek, és azután alkossanak véleményt, hiszen közösségi életünk olyan, amilyenné tesszük. Miért ne válhatna olyanná, amiben jól érezzük magunkat együtt, a szülőföldünktől távol, de magyarokként.
 
Kérdezett: Tóth Ildikó