Folytatjuk az Őrszavak Magyar Nyelvápolók Egyesülete vezetőségének bemutatását
Beszélgetés Szűcs Sándorral, aki feleségével és két fiával Göteborgban lakik; mestersége szakács.
Szerinted mi a szakács dolga egy anyanyelvi táborban?
Megpróbálni a táborban étkező gyerekekkel minél több magyar ételt megismertetni. A magyar identitás sokféle szálon, kötődésen és élményen keresztül alakul ki bennünk, s ennek szerves részét képezi a magyar ízek élménye, a magyar étkezési szokások megismerése. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mi a gyerekek többségének kedvenc étele.
Szűcs Sándor az Őrszavak
vezetőségének tagja, az anyanyelvi
táborok szakácsa
Hogyan élted meg azokat a táborokat, amelyekben te voltál a szakács? Mit csinálnál azóta másképpen?
Az első tábor rengeteg munkával és stresszel járt, hiszen nem volt semmilyen tapasztalatom arról, hogyan működik egy ilyen tábor, s az is megnehezítette a dolgomat, hogy a konyha alacsony felszereltségű volt. A feleségemmel úgy gondoltuk, hogy a főétkezés kétfogásos legyen, de a két tűzhely ezt nem tette lehetővé. Az akkori terveinket, valamint az étlapot teljesen át kellet írnunk. Semmit nem csinálnék másként, csak másképpen közelíteném meg a dolgokat. Felfogásom szerint az étel minősége nem tükrözheti a konyha felszereltségét, ezért ha jó ételt akarok főzni, az mindig sok munkával jár. A táborba jövő gyerekeknek nem adthatunk bármit, hiszen nem csak az a fontos, hogy jóllakjanak.
Hogy kerültél az egyesület vezetőségébe?
Az első tábori részvételünk után választottak be feleségemmel együtt a tábor vezetőségébe. A feleségem azóta lemondott a tisztségről azzal a meggondolással, hogy úgyis mindent megbeszélünk és együtt csinálunk, nincs értelme mindkettőnk vezetőségi tagságának. Jöjjön helyette valaki más. Sajnos, egyéb elfoglaltságom miatt én sem tudok mindig részt venni a vezetőség munkájában, de legalább mentálisan követem.
Miért tartod fontosnak az egyesület munkáját?
Az egyesület legfőbb célkitűzése az anyanyelv megőrzése, ápolása és fejlesztése, ami nagyon összetett feladat. A Svédországban élő magyarok gyermekei ha évente csak 10 napra is eljönnek a táborba, hamisítatlan magyar közegbe kerülnek, ahol barátságok, szerelmek kötődnek, és nem utolsó sorban tudással gyarapodnak. Már "csak" ezért is érdemes dolgozni.
Milyen élményeid vannak a táborról, mit tartasz jónak, vagy kevésbé jónak?
A táborban szerzett, felnőttekkel kapcsolatos élményeim vegyesek. Többnyire sok áldozatkész, odaadó emberrel találkoztam, akik tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy jól működjön minden, s hogy a gyerekek élményekkel gazdagodva menjenek haza. Viszont találkoztam olyanokkal is, akik valahogy nem tudtak felnőni ehhez a feladathoz. Velük valószínűleg nem találkozunk újra...
Rendkívül jónak tartom a témaválasztásokat. Azokon a táborokon, amelyeken részt vettem, a meghívott pedagógusok és művészek kitettek magukért, és mi a feleségemmel csak sóvárogva néztük a történéseket a konyhaablakból.
Beszélj a családodról - feleség, gyerekek, nagyobb család.
Göteborgban élek a feleségemmel és két kisfiammal. Az idősebbik fiam, Ádám Csaba, 11 éves, ő Budapesten született. A kisebbik, András Móric, aki lassan 2 éves, már itt, Göteborgban. Édesanyám és a feleségem szülei Nagyváradon élnek, a rokonságának többi része Budapesten. Két nővérem és családjuk már több éve itt élnek Göteborgban. Sajnos, fiatalabbik nővéremet három éve elveszítettük, s ezt sem én, sem a család többi része nem tudta a mai napig feldolgozni.
Egy beszélgetésünk alkalmával svédországi létünkre reflektálva azt mondtad, hogy ez választott kényszerűség. Hogyan kerültetek Svédországba, mióta vagytok itt, hol dolgoztál illetve dolgozol?
Magyarország 2004-es uniós csatlakozása tette fel nálunk az i-re a pontot, s amit már - különböző okok miatt - rég terveztünk, azt 2004 novemberében megvalósítottuk. Vagyis családommal és sok bőrönddel megérkeztünk Göteborgba. Testvéreimnek köszönhetően minden nagyobb megpróbáltatás és trauma nélkül elkezdhettük svédországi életünket. Úgy gondoltam akkor, hogy nagyobb megpróbáltatás az akkor 5 éves kisfiamra, Ádámra vár, hiszen amikor az előiskolát elkezdte, egy szót sem beszélt svédül. Végül nagyon ügyesnek bizonyult s viszonylag hamar beilleszkedett. Feleségem, Kati, nehezen élte meg a szüleitől, testvérétől és az otthoni rokonoktól való elszakadást.
Elvileg nekem volt a legkönnyebb dolgom, hiszen én már többször voltam Svédországban, s ahogy megérkeztünk, már volt munkahelyem. Csakhogy előző alkalmakkor egyedül voltam itt, most pedig a családomért érzett felelősség határozta meg számomra az itteni kezdést.
Első munkahelyemen, a Wojarszki elnevezésű lengyel vendéglőben nem volt könnyű dolgom. Különösen kezdetben kiszolgáltatott helyzetben voltam, s ezt a főnököm nagyon jól tudta, és ki is használta. Sokat kellett nyelnem, ezzel együtt állandóan úgy éreztem, hogy fejem fölött lóg Damoklész kardja. Itteni elindulásunk pedig az én munkámtól függött, boldogulásunk azon alapult.
Ezt a vendéglőt később eladta a tulajdonos, engem pedig megkeresett az Arany Prágához címzett cseh jellegű étterem tulajdonosa, s megkérdezett, hogy nem akarok-e nála dolgozni. Itt sem volt könnyű bizonyítani, de azt hiszem jól sikerült, mert ma már én vagyok a vendéglő konyhafőnöke. Felelősségteljes munka, de nagyon szeretem csinálni. Sok javításra, változtatásra vonatkozó ötletem van; fokozatosan haladok a megvalósításukkal.
Szeretek bejárni dolgozni, több okból is. Olyan ételeket készíthetek, amelyekhez igazán értek, s adott az alkotás szabadsága, ami egy szakácsnak nagyon fontos. A másik lényeges dolog az, hogy a munkahelyi hangulat, a kollégák egymáshoz és a munkához való hozzáállása lehetővé teszi a jó közérzetet. Mind a főnököm, mind a kollégák nagyon rendesek. Itt most jól érzem magam, s remélem ez így is marad.
Mit tapasztalsz, milyen az érdeklődés a közép-európai ételek, ezen belül a magyar ételek iránt?
Ami a közép-európai - és azon belül a magyar ételek - iránti érdeklődést illeti, nyugodtan mondhatom, sokan szeretik és ismerik ezeket az ételeket. S vannak, akik meg szeretnék ismerni, tehát az érdeklődés állandó. Ez teszi lehetővé a vendéglő folyamatos működését. Szerintem nagy hiánya a városnak és a göteborgi magyar életnek egy magyar étterem - és ezt nem csak gasztronómiai szempontból vélem így.
Hogy érzed magad a bőrödben? Mondj három dolgot amit szeretsz, s mondj hármat, amit nem.
Alapjában véve jól érzem magam. Néha talán kevés idő jut a hobbiimra. Nagyon szeretek ugyanis elektronikával foglalkozni, zenét hallgatni és legújabban fotózni. Ha egy másik szakmát kellene választanom, akkor hangtechnikus vagy rádiós műsorvezető lennék legszívesebben. Amit nehezen viselek, az a göteborgi időjárás, és azon belül is a jól elkülönülő évszakok hiánya.
Hogyan jelenik meg a kétnyelvűség nálatok?
Itthon természetesen csak magyarul beszélünk. Barátaink jórésze magyar, de vannak a munkám révén szerzett lengyel barátaink is. Velük viszonylag ritkán találkozunk, de bármikor számíthatunk egymásra. Svéd barátaink még nincsenek A nagyfiúnk jár magyarórára, amit nagyon fontosnak tartunk. Remélhetőleg továbbra is meglesz a lehetőség arra, hogy gyerekeink magyarul is tanulhassanak. A svéd nyelvet csak házon kívül használjuk hivatalos ügyek intézésekor, munkahelyen, iskolában - vagy ha a szomszéddal beszélünk.
Milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan?
Terveink között szerepel a családbővítés: van két szép fiúgyermekünk, de szeretnénk a női vonalat is erősíteni, ha az égiek is megengedik. Mindannyian szeretnénk egy kislányt is a családba.
Valamikor szeretnénk egy hosszabb kirándulást megejteni Erdélybe. Ami pedig a munkát illeti, sokat foglalkoztat egy magyar étterem indítása. Szívesen működtetnék egy ilyen éttermet, azt hiszem, az itteni magyarok számára egyebek mellet ez egy közösségépítő lehetőséget is jelenthetne. De ez még nagyon távoli terv; az is lehet, hogy csak egy álom. Bár jó tudni, hogy az álmok néha teljesülnek.
Kérdezett: Tóth Ilona
