Kedves Svédországi Magyar Szülők!

Nyomtatás

 

2009 őszétől – az UHU megbízásából és a SMOSz teljes elvi támogatásával – kétnyelvű bölcsődei-, óvodai- és napköziscsoportok (esetleg iskolai osztályok ill. szakkörök, valamint magyar diákotthon) beindítását tervezzük, valahol Stockholm körzetében, amennyiben mutatkozik irántuk elegendő érdeklődés.

 

Célkitűzésünk, hogy – magas színvonalú munkánk eredményeképpen – a tőlünk kikerülő gyermekek bármely, igényes, svéd vagy magyar testvérintézményben is meg tudják állni a helyüket.

 

Ezért az lenne a kérésünk: ha van 1-18 éves korú gyermeketek, legyetek szivesek mindenképpen elmenni weboldalunkra (http://groups.yahoo.com/group/blanketta), és az ott található útmutató figyelembe vételével ezt felénk jelezni – még akkor is, ha már előre tudjátok, hogy semmilyen szolgáltatásunkat sem kívánjátok majd igénybe venni!

 

Segítségeteket előre is köszöni, és bármilyen kérdésetekre szivesen válaszol:


Mayer Tamás, az egyelőre még csak háromfős Szervezőbizottság elnöke
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., sürgős esetben: 0737-71 71 17)