A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

Az Őrszavak Magyar Nyelvvédők Egyesülete vezetőségének bemutatkozását Tompa Enikővel folytatjuk.
 
F_23-2.jpg
Tompa Enikő 2002 óta a vezetőség
tagja
 
- Mióta vagy a vezetőség tagja? Hogyan látod a vezetőség munkáját?
 
- 2002 óta vagyok a vezetőség tagja, igaz kezdetben nem voltam nagyon aktív. Mint ahogy a vezetőségnek ma is vannak kevésbé aktív tagjai, így volt ez régebben is. Különböző életfázisokba kerülünk, vannak évek, mikor éppen mást kell prioritálni. Természetesen összefügg ez azzal is, hogy a gyermekeink, akikért végül is munkálkodunk, igénylik-e, azaz elfogadják-e, amit munkánk gyümölcse, az anyanyelvi tábor tud nyújtani.
 
Mint ahogy minden önkéntes munkánál előfordul, vezetőségünk tagjai is változó hatásfokkal vesznek részt a munkában. Minden segítségért, munkáért hálásak vagyunk, s ha éppen úgy alakul valamelyik társunk élete, hogy kevesebb időt tud erre a munkára fordítani, ezt elfogadjuk és feladatait átvállaljuk. Emiatt néha akadozik a munka; akik átvállalják a feladatokat, azok előtt igencsak feltornyosul a tennivaló. De a munkának ilyen feltételek mellett is haladni kell, tehát mindent megteszünk, amit tudunk. Mindig lehet valamit jobban csinálni; a jó a végtelenségig fokozható. Elfogadjuk a szülők építő kritikáját, de nagyon hálásak lennénk, ha munkánkhoz segítő kezet is nyújtanak és építő jellegű kritikájukat, ötleteiket tettekre váltanák. Jó pár szülő ezt meg is teszi.
 
- Beszélj egy kicsit a kezdetekről: hogyan, mi módon, milyen formában és minőségben vettél részt a svédországi magyarok rendezvényein és tevékenységében?
 
- Székely vagyok. Erdélyben születtem, Kézdivásárhelyen, anyám a Vadadi Filep tősgyökeres marosvásárhelyi család (melynek egyik tagja többek közt a Bolyai gimnázium alapítója volt) ivadéka, apám ősi lófő székelyek leszármazottja. Gyerekként jöttem Svédországba anyámmal és három testvéremmel. Mi, gyermekek szülői örökségként hoztuk magunkkal az erdélyi magyar ember sajátos kultúrigényét és nemzeti öntudatát. Eme örökséggel a batyunkban természetes volt, hogy bekapcsolódjunk a svédországi magyar életbe. Kezdetben a tångagärdei cserkésztáborokban vettem részt, később, az egyetemi tanulmányok, majd a gyermeknevelés évei alatt inkább csak alkalmi résztvevője voltam az itteni magyar kulturális életnek. Aztán, ahogy a lányom lassacskán felcseperedett, immár szülőként újra bekapcsolódtam a magyar munkába.
 
- Gyermek- és/vagy ifjúkorodban mit jelentett ez számodra?
 
- Magyar társaságot, jó hangulatot, azt, hogy valami kellemesnek és jónak a részei lehettünk. Ahol környezetünk elfogad olyannak, amilyenek vagyunk.
 
- Szüleidnek volt-e, s ha igen, milyen szerepe volt mindebben?
 
- Anyám éveken keresztül volt aktív tagja előbb a strömsnäsbruki, majd a jönköpingi magyar egyesületnek. Mindkét egyesületben pezsgő magyar élet folyt. Anyám álmodta és valósította meg a Svédországi Magyar Ifjak Társaságát, a SOMIT-ot, s ugyancsak az ő dédelgetett szellemi gyereke az Õrszavak egyesület, ezen belül is a magyar nyelvi tábor. Ezzel nőttünk fel, életünk szerves része volt, felnőtté válásunk, életre ébredésünk háttere. Természetes volt, hogy mi is részei vagyunk mindennek.
 
- Szerinted miért fontos, hogy gyermeked (gyermekeink) tudjanak magyarul, ismerjék a magyar kultúrát?
 
- Fontos, mert identitásunk komoly része a múltunk, gyökereink. Életünkben fontos a jelen, de ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes irányt, ismernünk kell múltunkat, gyökereinket. A múltunkat jelenünkkel összekötő vonal meghosszabbítása a jövőnk. Múltunk, gyökereink ismerete tengelyt, egyensúlyt ad életutunkhoz és valamelyest a célt is meghatározza.
 
- Te hogyan oldod meg ezt kislányod esetében? Beszélj a nehézségekről, bármi is legyen az.
 
- Minden magyar szóért meg kell küzdenünk, dolgoznunk gyermekeinkkel, mert minden megtanult szó, mely elhangzik gyermekeink ajkáról, egy diadal, végtelen öröm, és a megmaradás reményét élteti. Erdélyben is, ahol születtem, küzdenünk kellett megmaradásunkért, ezt a küzdelmet szüntelenül és fáradhatatlanul itt is folytatnunk kell, mert mást nem tehetünk. Mert bár svédekké is lettünk, azért a múltunkat, gyökerünket nem szakíthatjuk ki a szívünkből. Magyar vagyok, mert annak születtem, s magyarul cseng a lelkemben a hit. De azt sem tagadom, hogy svéd is vagyok s a választott hazám a jelenem, a létem, a mindennapom. szívemben pont úgy ég a svéd himnusz, mint a magyar. Sokan nem szívesen hallják egy magyartól, ha svédnek is vallja magát, de ez a jelenünk. E jelennek meghatározó része a magyarságunk is, de a jövőnk itt van, ez immár gyermekeink és unokáink szülőföldje s az a föld, mely minket ápol s majd eltakar.
 
Többek között ez az érzés késztetett arra, hogy a gyermekem, családom, munkám mellett valami mást is tegyek az új hazámért, azért a társadalomért, amelyben élek, amelyben itthon vagyok s amelyben gyermekem jövőjét egyengetem. Hivatásom mellett ezért vállaltam azt, hogy tűzoltóként dolgozzam.
 
- Mit nevezel hivatásodnak, mivel foglalkozol? Mi az, amit szabadidődben szeretsz csinálni?
 
- Tanult szakmám a média- és kommunikációs tudomány, tehát kommunikációs szakember vagyok. Eddigi pályafutásom során főként PR–el és piackommunikációval foglalkoztam. Jelenleg a mullsjöi önkormányzatnak vagyok a sajtószóvivője és kommunikációs felelőse, valamint az otthongondozásba bevezetendő privát alternatívák projektvezetője.
E mellett tűzoltó vagyok. Ez a munka számomra rengeteg kihívással jár, de óriási lehetőséget is jelent, mert segíthetek embertársaimon, és ez által bizonyíthatom ragaszkodásomat új hazámhoz.
 
- Szerinted miért fontos az anyanyelvi tábor a gyermekek számára?
 
Erre a kérdésre inkább Eszter lányom feleletével válaszolok: „Nagyon jó együtt lenni más magyar gyerekekkel, találkozni régi és új batárokkal. A tábor olyan, mint egy második otthon, mindenkit ismerek és mindig öröm újakat megismerni. Ennyi magyar ritkán van egy helyen – élvezek egész nap magyarul beszélni. A táborban erősítem a magyar oldalamat – svéd is és magyar is vagyok.”
 
- A te gyermeked számára miért fontos a tábor, mi számára a tábor lelki, szellemi hozadéka? Mi az, amit nem szeret benne?
 
- Ismét csak a lányom szavaival felelek: „Klasszak a csoportmunkák. Meg jó együtt lenni a magyar gyerekekkel, ifjakkal. De nem jó korán kelni.”
 
- Neked mi a dolgod a táborban? Mi az, amit különösen szeretsz, illetve az, ami kevésbé élvezetes számodra a tábori munkában?
 
- Alapjában véve adminisztrációs feladataim vannak. Alig van vége egy tábornak, máris kezdjük tervezni a következőt. Aztán január-februártól gyakorlatban is elindul a szervezés: a pedagógusok meghívása, az utaztatások optimális és gazdaságos szervezése. Később a beiratkozott gyermekek csoportokra osztása, a csoportokhoz pedig pedagógusok, kisegítők kijelölése, amiben segíthetek. Igyekszünk minden csoporthoz egy női és egy férfi pedagógust találni – fontos, hogy a táborozóknak mind nő, mind férfi példaképe legyen. Figyelünk arra, hogy a két pedagógus közül az egyik feltétlenül „régi”, legyen – ez segíti a munka gördülékenységét. Olyan, aki már ismeri a tábor lehetőségeit, a tábor működését és – mivel a gyerekek (táborozók) nagy része évről-évre visszatér - ismeri a gyermekeket is. Nagy feladat a szállások elosztása. A gyermekek egyéni kívánságaihoz is igyekszünk igazodni, a barátokat, barátnőket egy csoportba, ugyanabba a szobába beosztani. A tábor kezdete előtt olyan az egész szervezés, mint egy óriási mozaik kockái, amelyet többféleképpen lehet összetenni, s mikor már úgy tűnik, hogy összeállt a kép, akkor újra darabjaira kell bontani, naponta akár többször is újra meg újra összerakni, hogy az optimális kombinációt kihozzuk belőle. A munkám nagy része tehát még a tábor előtt folyik. A tábor kezdetével aztán a gyerekeket beírni, adataikat adminisztrálni kell, tablót, emléklapot kell készíteni – ez is az én feladatom.
 
A legutóbbi táborban sajnos nem tudtam végig jelen lenni, szolgálatban voltam a tűzoltóságon. Ezért az idén nem dolgoztam csoporttal, de a tavaly belemerészkedtem a csapatvezetői munkába. Az ifikkel dolgoztam: táborvezetői felkészítés, a táborszervezés megismertetése volt a főcél. Az ifjakat bevontuk a tábor vezetésébe, aztán ők hétpróbát szerveztek; Palcsó Attila felvidéki lelkész (a tábor egyik erőssége) segítségével filmet is forgattak a tábor életéről. Felmérést készítettek mind a gyermekek, mind a felnőttek között arról, hogy mi az, amit kedvelnek Tångagärdén, miért jöttek táborozni. A felmérés eredményeként felszínre került az, hogy mi fontos a táborozóknak: a változatos programok, a sok jó barát, az öröm, a vidámság, a játékos tanulás, az egész évre elegendő sok szép emlék.
 
S ez az, ami továbbra is erőt ad nekünk, szervezőknek ahhoz, hogy a sok munka, a szűk anyagi keret ellenére véghezvigyük a lehetetlent, folytassuk a tábor életben tartását. A sok felnőtt ingyen, pihenőszabadságából áldozva dolgozik a táborban, gyermekeinkért kiteszi szívét-lelkét, hogy jól érezzék magukat, hogy tanulhassanak, hogy megmaradjon bennük a magyarság szikrája. Kívánom, hogy adjon a jó Isten erőt ezeknek a lelkes embereknek, hogy tovább végezhessék ezt a fáradságos munkát, amit másképpen nem is lehet tenni, csak szeretetből és elkötelezettségből.
Köszönöm szépen a beszélgetést!
 
Kérdezett: Tóth Ilona
 
 
 

Beszélgetés Tóth Károlyné Szűcs Ilonával, az Őrszavak Egyesület vezetőségi tagjával
 
 
Az Őrszavak Egyesület vezetőségének egyik meghatározó egyénisége Tóth Károlyné Szűcs Ilona, ismertebb nevén Tóth Ica. Kedves, mosolygós arca nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniségre vall. Mikor így jellemeztem, Ica csodálkozva nézett rám, és kissé hitetlenkedve kérdezte: Te tényleg ilyennek látsz? Igen, én ilyennek látom. Arra azért kíváncsi vagyok, milyennek ismeri saját magát.
 
- Természetesen van egy önképem, amely jobb esetekben és nagyvonalakban hasonlít ahhoz, ahogy esetleg mások látnak vagy megélnek engem. De azt is tudom, hogy mi, emberek, általában annak alapján éljük – s gyakran ítéljük - meg a másik embert, ahogyan az hat ránk, ezt a hatást pedig a saját belső-külső logikánk alapján értelmezzük. Ez akkor is igaz, ha munkatársi kapcsolatban vagyunk egymással, bár akkor nyilván az elvégzendő munka a meghatározó.
Érzelmi beállítottságú ember vagyok, ezért rengeteg energiámat veszi el az, hogy az engem ért hatásokat szelektáljam, integráljam. Igaz ez a szellemi tevékenységre is: amit nem tudok érzelmileg integrálni, azzal ugyan intellektuálisan számolok, de igazi fejlődésemre nem szolgál.
Mindig szorongó ember voltam, tudod olyan, aki úgy érzi, a világban elforduló hibákért, bajokért, visszásságokért is felelős, ha nem is hibás benne. Biztosan megélted már Te is, hogy ha a színházban a színész ajkáról hamisan hangzik a szöveg, akkor te szégyelled magad. Hát, valami ilyesmi. Ráadásul pesszimista beállítottságú ember vagyok, megáldva jó adag idealizmussal. Életem jó része eltelt, mire mindezt be tudtam látni, s elfogadtam, hogy én így működöm. Azóta kevésbé hatnak rám mások, és kevesebb a belső konfliktusom is. Ma már úgy tekintem, hogy az önmegismerést és az önnevelést sorsfeladatul kaptam, s azt remélem, azáltal, hogy ezt elfogadom, az én egyéni milyenségemnél sokkal fontosabb és nagyobb összefüggésekbe is betekintést nyerhetek.
 
F_32-1.jpg
 
 
- Hölgyektől nem illik megkérdezni azt, hogy mikor születtek, így csak affelől érdekldöm, hol születtél, hol jártál iskolába? 
 
- Sohasem zavart a korom, kivéve talán 18 évesen, amikor mindenki elmondta, hogy milyen szép korban vagyok; nagyon boldognak kellett volna lennem miatta. Nem voltam az, de akkor megtanultam, hogy az ember - vagy legalábbis én – így működik: bármiben van részed, nem az a fontos, hogy az objektíve milyen, hanem te hogyan éled meg, mit jelent neked, mit tudsz vele kezdeni.
1958-ban születtem Nagyváradon. Váradhegyalján éltünk, Nagyváradtól kb.hét kilométerre. Közigazgatásilag Váradhoz tartozott, de inkább falu jellege volt, különösen, hogy az ottlakók jó része mezőgazdaságból élt. Szüleimnek első gyermeke voltam; édesanyám éppen húsz évvel idősebb, mint én. Anyai nagyszüleimnek én lettem az első unokája. Mindezt csak azért jegyzem meg, mert ezek a tények meghatározóak voltak az életemben. Húgom közel kilenc, öcsém pedig tizenegy évvel utánam született. Sokáig részem volt az egyedüli unoka kiváltságaiban, aztán meg abban, hogy a tesvéreimnek pótmamája lettem. Mindkettőért nagyon hálás vagyok a sorsnak.
Nyolc osztályt a Hegyen végeztem, 9–10-be Váradra jártam. Utána dolgozni kezdtem egy cipőgyárban, és estiben történelem-filozófia szakon folytattam a tanulmányaim. Az első félév után vezették be azt a rendeletet, mely szerint magyarul ezeket a tárgyakat nem oktathatják, így átiratkoztam mechanika szakra, mert az magyarul volt. Itt érettségiztem. Főiskolára Göteborgban iratkoztam be, 43 évesen. Szocionómiát végeztem, aztán az egyetemen két évig vallástudományt tanultam. Nagyon élveztem tanulni, s igazán kiváltságos helyzetben voltam az utolsó évek alatt, mert akkor már a két nagyobbik gyerekünk is egyetemre járt, gyakran találkoztunk a szünetekben, s örökké volt megvitatnivalónk a tanultakkal kapcsolatban.
 
- Fiatalon alapítottál családot. Férjed, Tóth Károly Antal író neve nemcsak írásai által ismert sokunk számára. A Ceausescu-sanyargatta Romániában egyike volt azon merész embereknek, akik mertek szót emelni a túlkapások, a magyarok elleni intézkedések ellen, a szamizdad kiadványokra gondolok, amelyek szerkesztésében, terjesztésében Te is tevékenyen részt vettél. Megkérlek, néhány mondat erejéig beszélj erről a közös munkátokról.
 
- Tizenkilenc éves voltam amikor Karcsival összekerültünk s ezáltal belecsöppentem egy szellemileg pezsdítő, tevékeny életbe. Õ akkor már gazdag tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezett az Ady Endre Irodalmi Kör vezetésében és szervezésében; mellette magam is bekapcsolódtam, s később bekerültem a Kör vezetőségébe. Nagyon tevékeny és élménydús esztendők voltak, sokminden belefért ezekbe az évekbe. Még az is, hogy többekkel együtt magyar irodalmi lapot akartunk indítani Váradon, amiből ugyan az ismert politikai helyzet miatt semmi sem lett, de nagyon sok tapasztalati hozadéka volt.
1982-ben az Ellenpontok halálosan komoly kaland volt. Ezt akkor is tudtuk, hiszen azokban az években az ember kevesebbért is a szabadságával vagy az életével fizethetett. Amit azonban akkor mi Karcsival ketten még nem tudtunk – talán hála az Úrnak – az az, hogy egész további életünk alakulásában keservesen fontos szerepe lesz az Ellenpontok „utóéletének”.
Azt szokták mondani, a tények makacs dolgok. Magam azonban ámulva tapasztalhattam, bizonyos esetekben milyen cinikus módon íródik a történelem, a népmesei elemeket a mítosz rangjára emelve.
Magam a szerkesztőségi megbeszélésekben, egyes anyagok legépelésében, a lap sokszorosításában vettem részt. A sokszorosított s alaposan becsomagolt anyagot - nagyon lelkiismeretlen módon - a szüleimnél helyeztem el megőrzésre, anélkül, hogy ők ismerték volna a csomagok tartalmát.
Nem akarok az Ellenpontoknál itt sokat időzni, hiszen az elmúlt húszvalahány évben több írás jelent már meg vele kapcsolatban. Könyv is jelent meg róla; dokumentumfilmet is készítettek a közreműködőkkel, amely többször került adásba különböző tévécsatornákon. A világhálón az Ellenpontok teljes anyaga is megtalálható.
Fontosnak tartom azonban elmondani: mennyire sajnálom, hogy az erdélyi magyarság történetében és életében az Ellenpontok (különösen a 8. számban közölt Memorandum és Programjavaslat) érthetetlen módon máig nem került méltó helyére. Meggyőződésem, hogy a megváltozott körülmények ellenére is lenne aktualitása, és széleskörűbb ismerete erősíthetné a közösségi tudatot.
 
- Ezek után azt, hogy miért, meg sem kérdem, csak azt, hogy mikor menekültetek ki Svédországba, hol telepedettek le?
 
- Három és fél évig próbáltunk otthonra találni Budapesten, aztán Göteborgban kötöttünk ki 1988-ban. Állandó letelepedési engedélyt nem kaptunk, ezért volt egy kilenchónapos kanadai kitérőnk is, ezután 1989-ben – immár a svéd letelepedési engedély birtokában – újra Göteborgba érkeztünk, azóta is itt élünk.
 
- Egy tångagärdei önképzőköri táborban találkoztam veled és családoddal. Mikor kapcsolódtál bele a svédországi magyarok nyelvőrző munkájába, mikor lettél az Õrszavak Egyesület vezetőségi tagja?
Milyen feladatot vállaltál az egyesület rendezvényeinek szervezésében?
 
- Az önképzőköri táboroknak óriási szerepe volt abban, hogy jónéhány viszontagságos év után valahol otthon érezzük magunkat ebben a világban. Zsuzsa lányunk és Péter fiúnk – szinte azt mondhatom – ott nőttek fel, a már itt született Marci fiúnk pedig később az anyanyelvi táborban ismerkedett a sajátságosan magyar tångagärdei világgal. Nyaranta vele mentem a táborba, s kezdetben a kicsikkel foglalkoztam, később a nagyokkal sikerült megtalálnom a hangot. Az ott végzett munkán keresztül kerültem be a vezetőségbe is. A tanításon kívül az egyes táborok elméleti előkészítése és részben szervezése lett a munkám. De azt Te is tudod, hogy a szerepek nem különülnek el szigorúan ebben a mi kicsi csoportunkban!
Az elmúlt két évben tanítani, sajnos, nem tudtam. Marci is kinőtt a táborból, de ha odanő, akkor hozzuk majd Ebbát, az unokánkat.
A Szülők Iskolája nagyon a szívemhez nőtt; örülök, hogy sikerült néhány nagyszerű pedagógust, egyben remek embert meghívnunk előadást tartani, kicsit az ő meglátásaik alapján is önmagunk helyzetéről eltöprengeni, elbeszélgetni. Igazán kár, hogy a gyér érdeklődés miatt nem folytathatjuk.
 
- Mi a véleményed a svédországi magyar munkáról? Mit tennél jobban, mit változtatnál az egyesületek tevékenységében?
 
- Én nem látok rá az egész svédországi magyar munkára. Természetesen minden érdekel, de az a szelete, amely az én szívemhez közelebb van a legfontosabb számomra. Talán mert gyerekekkel, ifjakkal foglalkozni egyfajta kegyelmi állapot: az ember úgy érzi, cselekvő részese lehet a Teremtésnek.
Magad is tudod, hányszor jártuk már körbe a hogyan-lehetnénk-jobbak gondolatkörét. Igazából nem tudom min és hogyan kellene változtatni. Meg aztán hiába próbálunk mi bármit, ha nem kapunk visszajelzést. Mindenkinek rengeteg a tennivalója a saját életében, nagyok a fizikai távolságok is az országban. Még azt sem hiszem, hogy az emberek egyszerűen érdektelenek. Inkább azt mondanám, hogy gyakran hamis értékek alapján prioritálunk ebben a mesterségesen felfokozott világban. S ezáltal rengeteg igazi örömtől fosztjuk meg magunkat és gyermekeinket.
 
- Hogyan látod gyermekeid, unokád és jövendő unokáid, általában az itt született, itt élő gyermekek jövőjét a magyarság szempontjából?
 
Nem látom, Ildikó. De nem azért, mert pesszimista vagyok ebben a kérdésben. Csak szerintem nagyon kiszámíthatatlan. Nem tartozom a vészharangot kongatók táborába, már csak azért sem, mert akkor nem tudnék létezni, működni. Az biztos, hogy ha a család, a szülők, nagyszülők nem tesznek meg mindent, ami lehetőségük van és ami hatalmukban áll, hogy a gyerekeik otthon érezzék magukat a magyarságukban, akkor hiába várjuk a csodát. A mások hatása, a barátok, az egyesületi életben és közösségekben szerzett élmények és tapasztalatok nagyon sokat hozzáadhatnak, de az alapot, mint minden máshoz is, a család adja. Nem kell megijedni, ha nincs azonnali eredmény. Gyakran a gyerekeinknek sem könnyű, csak nem mindig beszélnek róla. Az, amit szeretettel, örömmel, természetesen adtunk tovább, élni és működni fog bennük. Lehet, hogy nem akkor és úgy, ahogy elvárnánk, de elveszni nem fog. Csak minden ki kell fussa a maga küzdelmes körét, hogy aztán megerősödve visszatérhessen az eredethez. Tudom, mert megtapasztaltam.
 
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Kérdezett: Tóth Ildikó
 

 

Folytatjuk az Őrszavak Magyar Nyelvápolók Egyesülete vezetőségének bemutatását
 
Beszélgetés Szűcs Sándorral, aki feleségével és két fiával Göteborgban lakik; mestersége szakács.
 
Szerinted mi a szakács dolga egy anyanyelvi táborban?
 
Megpróbálni a táborban étkező gyerekekkel minél több magyar ételt megismertetni. A magyar identitás sokféle szálon, kötődésen és élményen keresztül alakul ki bennünk, s ennek szerves részét képezi a magyar ízek élménye, a magyar étkezési szokások megismerése. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mi a gyerekek többségének kedvenc étele.
 
f_08.jpg
Szűcs Sándor az Őrszavak
vezetőségének tagja, az anyanyelvi
táborok szakácsa
 
Hogyan élted meg azokat a táborokat, amelyekben te voltál a szakács? Mit csinálnál azóta másképpen?
 
Az első tábor rengeteg munkával és stresszel járt, hiszen nem volt semmilyen tapasztalatom arról, hogyan működik egy ilyen tábor, s az is megnehezítette a dolgomat, hogy a konyha alacsony felszereltségű volt. A feleségemmel úgy gondoltuk, hogy a főétkezés kétfogásos legyen, de a két tűzhely ezt nem tette lehetővé. Az akkori terveinket, valamint az étlapot teljesen át kellet írnunk. Semmit nem csinálnék másként, csak másképpen közelíteném meg a dolgokat. Felfogásom szerint az étel minősége nem tükrözheti a konyha felszereltségét, ezért ha jó ételt akarok főzni, az mindig sok munkával jár. A táborba jövő gyerekeknek nem adthatunk bármit, hiszen nem csak az a fontos, hogy jóllakjanak.
 
Hogy kerültél az egyesület vezetőségébe?
 
Az első tábori részvételünk után választottak be feleségemmel együtt a tábor vezetőségébe. A feleségem azóta lemondott a tisztségről azzal a meggondolással, hogy úgyis mindent megbeszélünk és együtt csinálunk, nincs értelme mindkettőnk vezetőségi tagságának. Jöjjön helyette valaki más. Sajnos, egyéb elfoglaltságom miatt én sem tudok mindig részt venni a vezetőség munkájában, de legalább mentálisan követem.
 
Miért tartod fontosnak az egyesület munkáját?
 
Az egyesület legfőbb célkitűzése az anyanyelv megőrzése, ápolása és fejlesztése, ami nagyon összetett feladat. A Svédországban élő magyarok gyermekei ha évente csak 10 napra is eljönnek a táborba, hamisítatlan magyar közegbe kerülnek, ahol barátságok, szerelmek kötődnek, és nem utolsó sorban tudással gyarapodnak. Már "csak" ezért is érdemes dolgozni.
 
Milyen élményeid vannak a táborról, mit tartasz jónak, vagy kevésbé jónak?
 
A táborban szerzett, felnőttekkel kapcsolatos élményeim vegyesek. Többnyire sok áldozatkész, odaadó emberrel találkoztam, akik tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy jól működjön minden, s hogy a gyerekek élményekkel gazdagodva menjenek haza. Viszont találkoztam olyanokkal is, akik valahogy nem tudtak felnőni ehhez a feladathoz. Velük valószínűleg nem találkozunk újra...
 
Rendkívül jónak tartom a témaválasztásokat. Azokon a táborokon, amelyeken részt vettem, a meghívott pedagógusok és művészek kitettek magukért, és mi a feleségemmel csak sóvárogva néztük a történéseket a konyhaablakból.
 
Beszélj a családodról - feleség, gyerekek, nagyobb család.
 
Göteborgban élek a feleségemmel és két kisfiammal. Az idősebbik fiam, Ádám Csaba, 11 éves, ő Budapesten született. A kisebbik, András Móric, aki lassan 2 éves, már itt, Göteborgban. Édesanyám és a feleségem szülei Nagyváradon élnek, a rokonságának többi része Budapesten. Két nővérem és családjuk már több éve itt élnek Göteborgban. Sajnos, fiatalabbik nővéremet három éve elveszítettük, s ezt sem én, sem a család többi része nem tudta a mai napig feldolgozni.
 
Egy beszélgetésünk alkalmával svédországi létünkre reflektálva azt mondtad, hogy ez választott kényszerűség. Hogyan kerültetek Svédországba, mióta vagytok itt, hol dolgoztál illetve dolgozol?
 
Magyarország 2004-es uniós csatlakozása tette fel nálunk az i-re a pontot, s amit már - különböző okok miatt - rég terveztünk, azt 2004 novemberében megvalósítottuk. Vagyis családommal és sok bőrönddel megérkeztünk Göteborgba. Testvéreimnek köszönhetően minden nagyobb megpróbáltatás és trauma nélkül elkezdhettük svédországi életünket. Úgy gondoltam akkor, hogy nagyobb megpróbáltatás az akkor 5 éves kisfiamra, Ádámra vár, hiszen amikor az előiskolát elkezdte, egy szót sem beszélt svédül. Végül nagyon ügyesnek bizonyult s viszonylag hamar beilleszkedett. Feleségem, Kati, nehezen élte meg a szüleitől, testvérétől és az otthoni rokonoktól való elszakadást.
 
Elvileg nekem volt a legkönnyebb dolgom, hiszen én már többször voltam Svédországban, s ahogy megérkeztünk, már volt munkahelyem. Csakhogy előző alkalmakkor egyedül voltam itt, most pedig a családomért érzett felelősség határozta meg számomra az itteni kezdést.
 
Első munkahelyemen, a Wojarszki elnevezésű lengyel vendéglőben nem volt könnyű dolgom. Különösen kezdetben kiszolgáltatott helyzetben voltam, s ezt a főnököm nagyon jól tudta, és ki is használta. Sokat kellett nyelnem, ezzel együtt állandóan úgy éreztem, hogy fejem fölött lóg Damoklész kardja. Itteni elindulásunk pedig az én munkámtól függött, boldogulásunk azon alapult.
 
Ezt a vendéglőt később eladta a tulajdonos, engem pedig megkeresett az Arany Prágához címzett cseh jellegű étterem tulajdonosa, s megkérdezett, hogy nem akarok-e nála dolgozni. Itt sem volt könnyű bizonyítani, de azt hiszem jól sikerült, mert ma már én vagyok a vendéglő konyhafőnöke. Felelősségteljes munka, de nagyon szeretem csinálni. Sok javításra, változtatásra vonatkozó ötletem van; fokozatosan haladok a megvalósításukkal.
 
Szeretek bejárni dolgozni, több okból is. Olyan ételeket készíthetek, amelyekhez igazán értek, s adott az alkotás szabadsága, ami egy szakácsnak nagyon fontos. A másik lényeges dolog az, hogy a munkahelyi hangulat, a kollégák egymáshoz  és a munkához való hozzáállása lehetővé teszi a jó közérzetet. Mind a főnököm, mind a kollégák nagyon rendesek. Itt most jól érzem magam, s remélem ez így is marad.
 
Mit tapasztalsz, milyen az érdeklődés a közép-európai ételek, ezen belül a magyar ételek iránt?
 
Ami a közép-európai - és azon belül a magyar ételek - iránti érdeklődést illeti, nyugodtan mondhatom, sokan szeretik és ismerik ezeket az ételeket. S vannak, akik meg szeretnék ismerni, tehát az érdeklődés állandó. Ez teszi lehetővé a vendéglő folyamatos működését. Szerintem nagy hiánya a városnak és a  göteborgi magyar életnek egy magyar étterem - és ezt nem csak gasztronómiai szempontból vélem így.
 
Hogy érzed magad a bőrödben? Mondj három dolgot amit szeretsz, s mondj hármat, amit nem.
 
Alapjában véve jól érzem magam. Néha talán kevés idő jut a hobbiimra. Nagyon szeretek ugyanis elektronikával foglalkozni, zenét hallgatni és legújabban fotózni. Ha egy másik szakmát kellene választanom, akkor hangtechnikus vagy rádiós műsorvezető lennék legszívesebben. Amit nehezen viselek, az a göteborgi időjárás, és azon belül is a jól elkülönülő évszakok hiánya.
 
Hogyan jelenik meg a kétnyelvűség nálatok?
 
Itthon természetesen csak magyarul beszélünk. Barátaink jórésze magyar, de vannak a munkám révén szerzett lengyel barátaink is. Velük viszonylag ritkán találkozunk, de bármikor számíthatunk egymásra. Svéd barátaink még nincsenek A nagyfiúnk jár magyarórára, amit nagyon fontosnak tartunk. Remélhetőleg továbbra is meglesz a lehetőség arra, hogy gyerekeink magyarul is tanulhassanak. A svéd nyelvet csak házon kívül használjuk hivatalos ügyek intézésekor, munkahelyen, iskolában - vagy ha a szomszéddal beszélünk.
 
Milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan?
 
Terveink között szerepel a családbővítés: van két szép fiúgyermekünk, de szeretnénk a női vonalat is erősíteni, ha az égiek is megengedik. Mindannyian szeretnénk egy kislányt is a családba.
Valamikor szeretnénk egy hosszabb kirándulást megejteni Erdélybe. Ami pedig a munkát illeti, sokat foglalkoztat egy magyar étterem indítása. Szívesen működtetnék egy ilyen éttermet, azt hiszem, az itteni magyarok számára egyebek mellet ez egy közösségépítő lehetőséget is jelenthetne. De ez még nagyon távoli terv; az is lehet, hogy csak egy álom. Bár jó tudni, hogy az álmok néha teljesülnek.
 
 
Kérdezett: Tóth Ilona
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME