Június harmadik hetében Dr.Göncz Kinga rövid hivatalos látogatást tett Stockholmban. Sántha Ferenc szerekesztõ ez alkalommal tette fel a Híradó kérdéseit a külügyminiszter asszonynak.
1) Milyen alkalomból látogatott Stockholmba Külügyminiszter Asszony?
Carl Bildt külügyminiszter meghívására hivatalos látogatásra érkeztem Svédországba, hat év óta az első magyar külügyminiszterként. Utam sajnos csak egy félnapos, „reggel indulunk - este visszautazunk” jellegű gyors vizit volt. Ez gyakorlattá vált, különösen EU-s viszonylatokban, hiszen az EU külügyminiszteri találkozóin, valamint más, többoldalú nemzetközi találkozókon mindketten rendszeresen részt veszünk, látjuk egymást. Ezek keretében azonban csak a legfontosabb ügyek gyors megbeszélésére van lehetőség, míg a mostani kétoldalú találkozón nyugodtabb keretekben, hosszabb időtartamban tudtuk átbeszélni a két ország kapcsolataiban napirenden szereplő kérdéseket, valamint az uniós együttműködés és a nemzetközi kapcsolatok aktuális kérdéseit. Látogatásom érdekessége, hogy ugyanazon héten került sor az EU külügyminisztereinek találkozójára, valamint az állam- és kormányfőket összefogó Európai Tanács ülésére, így svéd partneremmel egy hét leforgása alatt háromszor is találkozhattam.
2.) Hogyan foglalná össze a rendszerváltozás óta eltelt időszak magyar külpolitikájának a határon túli magyar közösségek megmaradása érdekében tett erőfeszítéseit? Milyen koncepció képezte ennek a gyakorlatnak az alapját, és melyek azok a konkrét eredmények, amelyek e közösségek megmaradását az ön megítélése szerint eredményesen segítették?
A nemzetpolitikai kérdések kezelését történelmi örökségünk hosszú időre az ország mindenkori vezetésének feladatává és kötelességévé tette, miközben a megoldások, válaszok természetszerűleg változnak, igazodnak a környező világ változásához.
Külpolitikánk rendszerváltozáskor megfogalmazott hármas prioritásának valamennyi elemét sikerült a határon túli magyar közösségek érdekének szolgálatába állítanunk. Az euroatlanti integráció megvalósulása jelentősen megkönnyítette az unióhoz velünk együtt csatlakozó Szlovákiában és Szlovéniában, valamint a tagságát tavaly elnyerő Romániában élő magyar közösségekkel a kapcsolattartást, szomszédságpolitikai törekvéseink eredményeképpen a kilencvenes években sikerült kisebbségi jogi garanciákat is tartalmazó alapszerződéseket kötnünk szomszédainkkal, a harmadik prioritást pedig mindvégig maga a határon túli magyarság támogatása és a kisebbségvédelem képezte.
A határainkon túl élő magyarságért viselt felelősség szerves és elválaszthatatlan része a magyar külpolitikának. A nemzetpolitika elveinek meghatározása és gyakorlatának irányítása elsősorban a Miniszterelnöki Hivatal feladata, a Külügyminisztérium a diplomácia, a jószomszédi kapcsolatok eszközeivel támogatja ezt a tevékenységet.
3.) Magyarország külkapcsolati stratégiája – amelyet ez év februárjában fogadott el a kormány – nem említi sem az V. Stratégiai Főirányok, sem a VI. Magyarország cselekvési területei fejezeteiben a nyugat-európai szórványmagyarságot, annak ellenére, hogy ezek a közösségek mindvégig vállalták – és vállalják ma is – nemzeti identitásukat, és áldozatos munkájukkal segítették a haladó gondolkodású, rendszerváltó erők győzelemre jutását Magyarországon is. Van-e esély arra, hogy ezek a közösségek is, eddigi erőfeszítéseikhez és eredményeikhez méltó helyet kapjanak a nemzetstratégiai elgondolásokban, a konkrét cselekvési programokban?
Való igaz, hogy a nemzetpolitika tárgyalásakor - különösen a Kárpát-medencei közösségekhez képest - kevesebbet beszélünk a nyugati magyarságról. Ezen a kormány változtatni szeretne, erőteljesebben kíván a világ különböző részein élő magyarságra támaszkodni. Szeretném megjegyezni, hogy éppen e törekvés jegyében Magyarország külkapcsolati stratégiája „Második főirány: sikeres magyarság a régióban” fejezetének „Támogatás a kisebbségeknek” című alfejezete a diaszpórában élők identitásőrzésével is foglalkozik.
4.) Hogyan viszonyul egymáshoz a fent említett Magyarország külkapcsolati stratégiája, illetve az Országgyűlés elnökének javaslatára készülő nemzetstratégiai törvény tervezete? Melyek a közös pontok, melyek az eltérések a két elképzelés között, milyen kérdésekben történtek előzetes egyeztetések?
A nemzetpolitika elveiről, az együttműködés szükségességéről, a határon túli magyarokkal és a szomszédos országok kormányaival, önkormányzataival közösen kigondolt fejlesztésekről, a nemzeti identitásnak – az oktatás és a kultúra segítségét igénybe vevő – megőrzéséről gyakorlatilag egyformán gondolkodnak a magyarországi és a határon túli magyar politikai erők.
A nemzetstratégiát alakító, a támogatáspolitika és fejlesztéspolitika elveit kidolgozó és megvalósító miniszterelnöki hivatali szakállamtitkárság nemzetpolitikai koncepcióját a kormány 2006-ban elfogadta. A koncepcióban megfogalmazott elveket érvényesítettük a külügyminisztérium vezetésével kidolgozott külkapcsolati stratégia megfelelő fejezeteiben. Ezeknek véleményem szerint szerepet kell kapniuk más fórumokon és megnyilatkozásokban is. Ezt a megközelítést – a legitim külhoni magyar szervezetekkel közösen kialakított fejlesztésközpontú nemzetpolitikát – tette magáévá az Országgyűlés, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma is, amelyet a parlament elnöke vezet.
5.) Milyen volt Magyarország külkapcsolati stratégiájának otthoni, illetve Kárpát-medencei fogadtatása? Érkeztek-e észrevételek a szomszédos államok részéről?
A külkapcsolati stratégia megalkotásakor törekedtünk nemzeti konszenzus elérésére, a társadalom minél szélesebb rétegeinek bevonására a kidolgozás folyamatába. Ennek jegyében a stratégia kormány által első olvasatban jóváhagyott tervezetéről konzultáltunk az országgyűlési pártokkal, az Országos Érdekegyeztető Tanács tagjaival, a tudományos élet jeles személyiségeivel, a határon túli magyarok pártjainak és szervezeteinek képviselőivel, a magyar gazdasági élet meghatározó vállalatainak és képviseleti szervezeteinek vezetőivel, az önkormányzati szövetségek képviselőivel, a külkapcsolatokban érintett civilszervezetekkel. A megkérdezettek a stratégiában foglalt elvekkel és célokkal általában egyetértettek, a megadott határidőn belül hozzánk eljuttatott észrevételeiket, javaslataikat igyekeztünk figyelembe venni, a stratégia végleges szövegébe beépíteni.
A hazai pártok közül – erőfeszítéseink ellenére – sajnos nem mindegyikkel sikerült teljes egyetértésre jutnunk a stratégiáról. Bár a magyar külpolitika prioritásait – így a határon túli magyarság támogatását – hasonlóan ítéli meg kormány és ellenzéke, a célok megvalósítását néha másként, más eszközökkel képzeljük el. Úgy vélem azonban, hogy ez a nézetkülönbség a gyakorlatban, a végrehajtás során áthidalható.
A stratégiáról az első olvasatbeli elfogadás után konzultációt szerveztünk a Budapestre akkreditált nagyköveteknek is. A szomszédos államok képviselői a stratégiával szemben ellenvetést nem fogalmaztak meg; ha kérdeztek, inkább a célok eléréséhez szükséges eszközök iránt érdeklődtek. Vagy fél tucat ország jelezte érdeklődését a stratégiaalkotás munkálatai iránt, kért ennek megismerésére konzultációs lehetőséget. Ezen egyeztetések nagyobb része már le is zajlott az elmúlt hónapokban.
Az érdeklődők kedvéért szeretném megjegyezni, hogy a dokumentum mind magyar, mind angol nyelven elérhető a külügyminisztérium honlapján, bátran elolvashatják.
6.) Hogyan készül a magyar külpolitika a 2011-ben esedékes EU-s (társ)elnöksége alatt érvényre juttatni a stratégiában foglaltakat? Milyen kézzelfogható eredményekre számíthatnak a kárpát-medencei, illetve a nyugat-európai magyar közösségek az elnökséget követő időszakban?
Mind a nemzetközi, európai, mind a magyar politika prioritásainak megfelel, hogy elnökségünk idején súlyt helyezünk majd az unió keleti szomszédságpolitikájának erősítésére, a nyugat-balkáni térség integrációjának elősegítésére. Célunk a stabilitás és fenntartható fejlődés övezetének kiterjesztése, a biztonság és jólét perspektívájának megteremtése térségünk valamennyi országa számára. Kiemelt feladatunk gondoskodni arról, hogy hazánk schengeni csatlakozása minél kevesebb nehézséggel járjon a közép- és kelet-európai térség unión kívüli országaival, a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásban. Ennek jegyében tavaly kishatárforgalmi megállapodást kötöttünk Ukrajnával, s diplomáciánk nagy szerepet játszott abban, hogy a nyugat-balkáni országok vízumkönnyítési megállapodást köthettek az unióval. Elnökségünk idején sokat tehetünk a kelet- és délkelet-európai országaival folytatott vízumliberalizációs párbeszéd sikerre vitele, a vízummentesség biztosítása érdekében. De az unió belső fejlődése, a schengeni övezeten belül megvalósuló szabadság közelebb hozza egymáshoz a kárpát-medencei és nyugat-európai magyarokat is, könnyíti családi, turisztikai, vagy akár munkavállalási, letelepedési célú utazásukat, kapcsolattartásukat.
7) A SMOSZ évekkel ezelőtt eljuttatta elképzeléseit az egykori Integrációsügyi Hivatalhoz, amelyben vázolta egy esetleges itteni nemzetiségi önkormányzatnak a modelljét, (éppen a Magyarországon működők mintájára). Ehhez az elképzeléséhez magyarországi állami szervek támogatását is megszerezte, volt-e alkalma Külügyminiszter asszonynak ebben a kérdésben tájékozódnia, illetve szóba került-e a svéd partnerivel zajló tárgyalásai során itteni közösségünk?
Stockholmi tárgyalásaim során csupán röviden említettük meg az svédországi magyar közösséget, hiszen a társadalom-integrációs kérdések nem tartoznak sem az én, sem pedig svéd kollégám, Carl Bildt külügyminiszter portfóliójához. Tudok arról, hogy hogy Svédország 1999-ben csatlakozott az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményéhez, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájához. Ezek ratifikációja során viszont csak azokat a nemzeti és etnikai csoportokat ismerték el kisebbségként, akik már 1900 előtt is a mai Svédország területén éltek, továbbá, amelyek történelmi, nyelvi, kulturális, vagy vallási összetartozásukat és identitásukat kinyilvánították (ennek alapján 5 népcsoport, illetve nyelv kapott kisebbségi státuszt: a lapp, a svédországi finn, a tornedaliak, a romák és a zsidók). A kisebbségi státusz megadása nélkül úgy tűnik, nincs valódi esély arra, hogy a magyarországihoz hasonló nemzetiségi önkormányzati modell kerüljön alkalmazásra, s magyar nemzetiségi önkormányzat jöjjön létre.
8) Végezetül: rövid stockholmi látogatása alkalmából mit üzen a Híradó olvasóinak, itteni közösségünknek?
A magyar kormány folytatni kívánja a nyugat-európai magyarsággal, így a svédországi magyar közösséggel eddig kialakult együttműködését és lehetőségeihez mérten támogatni kívánja a magyar kultúra és anyanyelv ápolását célzó erőfeszítéseket. E tekintetben büszkeségre ad okot, hogy a több hullámban Svédországba érkezett magyarok egyrészt sikeresen illeszkedtek be a svéd társadalomba, másrészt valódi közösségként rendkívül sokat tesznek kulturális önazonosságuk megőrzéséért, és az anyaországgal fenntartott kapcsolataik erősítéséért. Örömömre szolgál, hogy svédországi honfitársaink megkülönböztetett figyelmet fordítanak az anyanyelvi oktatás különböző formáira, valamint a magyar ifjúsággal való törődésre, az „utánpótlás-nevelésre”. Nagyra értékeljük azt, hogy az itteni közösség a saját tagjaival való törődésen túlmenően számos akciót szervezett mind az anyaországi, mind pedig a Kárpát-medence területén élő magyarság megsegítésére. Ezúton is kívánok további sok sikert a Híradó olvasói, valamint a svédországi magyarság számára az értéket teremtő közösségi erőfeszítésekhez.
