Diaszpóra hírek

Nyomtatás

A tavaszi online tisztújító SMOSZ közgyűlés vendégei között köszönthettük Potápi Árpád János államtitkár urat és Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető asszonyt a Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről. Diaszpóra híreink következnek, első kézből, az államtitkári beszámoló alapján.

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a SMOSZ tagjait, az elnökség tagjait, mindenkit, aki bekapcsolódott az online közgyűlésbe! Szeretnék köszönetet mondani azoknak az elnökségi tagoknak, elnök úrnak, akik az elmúlt időszakban vezették a 47 éve megalakult SMOSZ-t, s megtettek mindent annak érdekében, hogy a svédországi,
körülbelül harmincötezres magyarság meg tudja őrizni az identitását, kultúráját, hagyományát és a magyar nyelvet, s fontos hidat tudjon képezni Magyarország és Svédország, illetve a Kárpát-medencei magyarság és a svédországi magyarok között.
A svédországi magyarságnak kiemelkedő szerepe volt a nyugat-európai magyarokat tömörítő ernyőszervezet (NyEOMSZSZ) létrejöttében és ennek a munkájában mindig is úttörő és kiemelkedő szerepet játszottak a svédországi magyarok, illetve Bihari Szabolcs elnök úr, ezt is szeretném megköszönni. Valamint azt is, hogy ha az elmúlt 10-11 évben olyan méltatlan támadások érték a magyar kormányt vagy Magyarországot, amelyeket jogtalannak éreztünk, akkor mindig megszólaltak, s kiálltak Magyarország mellett.

Potápi Árpád János államtitkár úr
A Nemzeti Összetartozás Évéről még 2019-ben döntött a magyar Országgyűlés, akkor úgy gondoltuk, hogy számos rendezvénnyel, programmal hívjuk fel a magyar nemzet problémáira a világ figyelmét és méltó körülményeket teremtünk mindenhol a világon ahhoz, hogy meg tudjunk emlékezni a 100 évvel ezelőtt történt eseményekre. Ez sajnos sok esetben nem, vagy másképp valósult meg, mint amire számítottunk. De ami külön öröm a számunkra, hogy a diaszpórában élők aktívan bekapcsolódtak ebbe az online világba videóüzenetekkel, kisfilmekkel. Ilyen volt a svédországi magyarok üzenete a Magyar vagyok c. projektben, de az Összetartozásunk Tüze akcióhoz is nagyon sok svédországi magyar közösség kapcsolódott. A Miénk a város című játékban négy diaszpórában élő gyermek is nyert könyvjutalmat. Önök is emlékezhetnek a június 4-hez kapcsolódó Milyen jó, hogy itt vagyunk című pályázatra, melyre nagyon sok helyről érkezett be videóüzenet, kisfilm. A Diaszpóra Tanács 10. ülésére is sajnos online térben került sor. November 26-án együttesen tartottuk meg a Diaszpóra Tanács ülését, illetve azt követően a MÁÉRT ülését, s közösen határoztunk arról, hogy 2021, amikor közösen legyőzzük a járványt, a nemzeti újrakezdés éve lesz. A Nemzeti Újrakezdés Éve programsorozatnál arról döntöttünk, hogy minden hónap kap egy tematikus programot, ebben a 12 hónapban vissza fognak köszönni azok a motívumok, amelyeket az elmúlt években emeltünk ki. A január hónap a sporté volt, a február a gyermekegészségügyé, a március pedig a közösségek hónapja. Február 26-án tartottuk meg a hétvégi magyar iskolák 4. találkozóját – online módon sokkal többen csatlakoztak ehhez a rendezvényhez –, melynek 35 országból mintegy 150 résztvevője volt. Svédországból öten voltak ott az online térben rendezett konferencián.
A pályázatainkat az idei évben is meg fogjuk hirdetni. Az első felhívásnál működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre pályázhatnak majd a különböző szervezetek. A második felhívásban programok, rendezvények szervezésére, tartására lehet majd pályázni (miután a vírushelyzet enyhül, s újra lehet programokat tartani).
A KCSP programról is kell beszélnünk. Sajnos 2020 nyarán nem került meghirdetésre, mert nem láttuk biztosítottnak, hogy ösztöndíjasaink ki tudnak menni az állomáshelyeikre, egyáltalán az adott országok hajlandóak-e, a szervezetek pedig tudják-e őket fogadni.
A fontos az, hogy a diaszpórában élő fiatalokat meg tudjuk szólítani és be tudjuk vonni a magyarországi középfokú és felsőfokú képzésbe. A gimnáziumi képzést a vírushelyzet miatt egyelőre nem tudtuk elindítani a sárospataki református kollégiumban. Terveink szerint a következő évektől valóban be tud indulni ez a képzés, s a járvány lecsillapulása, megszűnése után a felsőoktatásba is be tudjuk vonni a diaszpóra fiatalságát.
A Rákóczi Szövetség 2019-ben is ezer diaszpórában élő fiatalt tudott hazahívni a Kárpát-medencébe (a programban az anyaországon kívüli helyszínek is szerepelnek). 2020-ban ez nem valósult meg, az idén akkor jöhet létre, ha enyhül a járványhelyzet. Közben zajlik a sátoraljaújhelyi táborhely átalakítása, korszerűsítése, kapacitásbővítése. Sátoraljaújhely azért is jó helyszín, mert a magyar történelem arról a tájról indult el, nagyon közel van a Felvidékhez, Kárpátaljához, Erdélyhez, néhány kilométerre van Borsitól, Rákóczi Ferenc szülőhelyétől, illetve a karosi, honfoglaláskori temető is a vonzáskörzetében van.
Ezúton gratulálok Bihari Szabolcs elnök úrnak és az újonnan megválasztott vezetőségnek is!