Az Önképzőkör nyári táboráról

Nyomtatás
 
A június 22. és 26. között megrendezett tångagärdei önképzőköri táboron idén is szép számmal vettünk részt. Az időjárás (szokás szerint) ezúttal sem kedvezett, de a társaság és az előadások mindenért kárpótolták a táborlakókat.
A tábor egyik vendégelőadója Gulyás Gyula dokumentumfilm rendező volt. Pályáját mint amatőr filmes kezdte a 60-as évek elején. Az előadásából megtudtuk, hogy egy erdélyi tanulmányút, és az akkor tapasztalt élmények, valamint az akkor szuper 8-as kamerával készített felvételek indították el ezen a pályán.
 
Ezt a filmet, amelyet a 60-as évek elején kezdett el forgatni Széken, mint egy végeérhetetlen történetet folytatott egészen a 90-es évekig. Ennek a filmnek egy digitális változatát láthatta a közönség Tångagärdén. Hosszú filmes pályáján mintegy 60 alkotást készített, de ebből csak kettő volt játékfilm. Ebből az egyiket, egy Csíki László regényből forgatott adaptációt, "Fény hull arcodra, édesem", láthatták azok a kitartó nézők, akik a késő éjszakába nyúlva is lelkesen ültek a vetítőteremben.
 
A tábor másik vendégelőadója fiatal költőnő volt, Terék Anna. Anna a Vajdaságból, pontosabban Bácskatopolyáról került Budapestre, ahol most végzi pszichológiai tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Eddig egy önálló kötete jelent meg Mosolyszakadás címmel, amelyből az előadásán hallhatott néhány verset a közönség. A Sántha Hangával folytatott beszélgetés során beható képet kaphattunk egy, a 20-as évei elején járó diáklány pontos megfigyeléseiről, szerelmeiről, életkörülményeiről, a felnőtt nővé válás korántsem egyszerű útjáról.
 
Szombat délelőtt Sall László tartott előadást a magyar kultúra és a nyelv fenntarthatóságáról és ennek nehézségeiről a mindennapokban. A délután folyamán egy kerekasztal-beszélgetés keretében a tábor résztvevői személyes élményeiket, tapasztalataikat oszthatták meg ebben a témában, ami többé vagy kevésbé, de mindenkit foglalkoztat egy többkultúrájú közegben, mint amilyenné a svéd társadalom vált az elmúlt húsz évben.