Eseménydús ősz a stockholmi Magyar Házban

Nyomtatás

Mint minden évben, idén szeptemberben is újra felpezsdült az élet a stockholmi Magyar Házban.

Augusztus utolsó napján megtartottuk Szent István-napi megemlékezésünket és rögtön ugyanazon a napon már a Stockholmi Magyar Családi Kör, közismert nevén UHU foglalkozásaira érkező gyermekek zsibajától volt hangos a ház. A lendületes kezdéshez hasonló ütemben és nem lankadó lelkesedéssel zajlottak az UHU gyermekfoglalkozásai az ősz folyamán: a kicsikkel énekeltünk, mondókáztunk, a nagyobbakkal táncoltunk, tanultunk az erdőről, a szüretről, az állatbehajtásról, a Márton napi hagyományokról és közösen sokat kézműveskedtünk. Idén újításként az egyesület vezetősége igyekezett a 12 éven felüli kamaszok számára is érdekes programokat szervezni, így ők részt vehettek zeneoktatáson, asztrofizikai előadáson, sakkfoglalkozáson, sportnapon.

A korábbi hagyományokhoz híven minden hónap második szerdáján szabadegyetemi előadást szerveztünk. Szeptemberben dr. Szabolcs Antal, szülész-nőgyógyász volt a vendégünk, aki Az örökkévalóság múló pillanatai – életem, pályám, munkásságom címmel tartott érdekes előadást. Októberben könyvbemutatóra került sor, Szarvas Istvánt a Kérdeztem-válaszoltak III. című interjúkötetéről, valamint újságírói pályafutása nagy találkozásairól Moritz László, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke kérdezte. Novemberben egy interaktív előadás keretében Szabó Vivien pszichológus és Bán András coach beszélgetett az érdeklődőkkel a külföldi lét nehézségeiről.

Minden hónap utolsó vasárnapján istentiszteletre kerül sor a Magyar Házban, amelyet a már hagyományossá vált közös ebéd követ a Lencse Tibor Baráti Társaság szervezésében.

Ha a hónap utolsó pénteki napja közeleg, akkor a Magyar Ház rendszeres látogatói már mindannyian tudják, hogy számíthatnak egy, a Katolikus Kör által szervezett színvonalas előadásra és az azt követő finom vacsorára. Szeptemberben ez alkalom egy könyvbemutatónak adott helyet, dr. Szurkos István Amit nehéz kimondani című könyvét ismerhették meg a résztvevők a szerző tolmácsolásában. Októberben Zene és lelki egészség címmel adott betekintést kutatási témakörébe – a zenének az érzelmekre és a viselkedésre való hatásáról – dr. Harmat László, a Linnaeus Egyetem Pszichológia Intézetének docense. Novemberben a Katolikus Kör vendége dr. Pőcze István PhD. volt, aki a mindennapi konfliktuskezelés lehetőségeiről beszélt az érdeklődőknek.

Nevtelen-3
Nevtelen-2
Nevtelen-1
Nevtelen-4
Nevtelen-3 Nevtelen-2 Nevtelen-1 Nevtelen-4

A rendszeres programok mellett két alkalommal is különleges előadást tekinthettek meg az érdeklődők. Szeptember 21-én, Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából zenés irodalmi műsort adott Molnár G. Krisztina, Labant Ada és Labant Csaba, október 4-én pedig a Prömier Színtársulat fiatal színészeinek előadásában A feszültség nő című darab került bemutatásra, igen nagy sikerrel.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezésre október 26-án került sor, amelyen beszédet mondott Sántha Attila költő, író, újságíró és 1956-os gálaműsort adott Kilyén Ilka színművésznő. A megemlékezést és az előadást ünnepi vacsora követte.

A táncoslábúak idén ősszel két alkalommal mulathattak a Magyar Ház hagyományos táncházában, szeptemberben és novemberben. Ez utóbbi alkalommal a gyermekek számára külön gyermektáncházzal indult az este. Jövőre várjuk vissza az érdeklődőket újabb táncházi alkalmakkal!

Új rendszeres programként október végén felnőtt néptáncoktatás indult a házban: minden héten csütörtökön várjuk a mozogni vágyó érdeklődőket. November elejétől szombatonként pedig már magyar nyelvoktatáson is van lehetősége részt venni olyan 6-12 év közötti, írni-olvasni már tudó gyermekeknek, akik alap szinten beszélnek, értenek magyarul, de szeretnék fejleszteni beszéd- és íráskészségüket.

Novemberben megtartottuk az első Magyar Főzőestünket a Magyar Ház konyhájában. Benkő Ilona – akinek ezúton is köszönjük a közreműködést – a csorba leves elkészítését tanította meg a résztvevőknek, majd közösen elfogyasztottuk az elkészült ételt. December 6-án újabb Főzőesttel várjuk a kedves érdeklődőket, december 7-én sor kerül a Magyar Ház hagyományos adventi ünnepségére, december 8-án pedig érkezik a Mikulás a kicsikhez. Az év lezárásaként december 22-én kerül megrendezésre a karácsonyi Istentisztelet szintén a Magyar Házban.

Továbbra is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a stockholmi Magyar Ház programjaira! Friss információkért látogassátok meg honlapunkat a https://magyarhaz-stockholm.com/ címen, vagy csatlakozzatok A stockholmi Magyar Ház elnevezésű facebook csoportunkhoz!

Szalóki Petra