Ez az év is elkezdődött...

Nyomtatás

... de még hogy!

Stockholmban már január második hetében beindult az egyesületi élet. A legszorgalmasabbak a színjátszókörösök voltak, akik ekkor kezdték meg próbáik sorát, hogy március végén színpadra vihessék Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány című történetét.

Szintén ezen a héten beindult az UHU (Stockholmi Magyar Családi Kör) is, akik a hagyományokhoz híven kéthetente tartják gyermekfoglalkozásaikat a stockholmi Magyar Házban. Az egyesület január végén egy közeli iskola tornatermében megtartotta nagy népszerűségnek örvendő sportnapját is, február elején pedig családi farsangra került sor jelmezbemutatóval, tombolával, sok játékkal, zenével és tánccal.

A tavalyi év kezdeményezéseit folytatva továbbra is heti rendszerességgel zajlik felnőttek részére néptáncoktatás egyre bővülő taglétszámmal, valamint továbbra is népszerű a szombati magyaróra, ahol a diákok már az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségre is készülnek néhány verssel, dallal.

A házban természetesen továbbra is helyet kapnak a sok éves hagyománnyal rendelkező programok is, úgy, mint a Katolikus Kör minden hónap utolsó péntekjén megtartott összejövetele, a hónap utolsó vasárnapjára eső Istentisztelet és az azt követő ebéd a Lencse Tibor Baráti Társaság szervezésében, valamint a hónap második szerdáján megszervezett szabadegyetemi előadások. A legutolsó alkalmon Antal József ösztöndíjas társam tartotta meg a sok érdeklődőt vonzó, érdekfeszítő előadását A fantasztikus Kosztolányi címmel.

Ezek mellett februárban megtartottuk harmadik magyar főzőestünket, ahol Tóth Csaba ösztöndíjas társam vezetésével a hortobágyi húsos palacsinta elkészítését tanulhatták meg a résztvevők.

 

Szalóki Petra