A következőkben olyan egyesületi elnökök mutatkoznak be, akiket az elmúlt egy évben bíztak meg az elnöki feladatok elvégzésével és/vagy hangsúlyosabban szerveződik az általuk vezetett egyesület tevékenysége a gyermekprogramok köré. Szerettem volna megtudni, hogy ki honnan és miért pont ide, Svédországba jött, miként került kapcsolatba az általa vezetett egyesülettel, és milyen elképzelések merülnek fel a jövőre nézve.
„A családtól, háztartásbeli teendőktől, hobbiktól, sportolástól, kikapcsolódástól megvont idő a mi jutalmunk – de ezt önként vállaljuk”
Beszélgetés Bereczky-Veress Biborkával, a Stockholmi Magyar Ház elnökével és a SMOSZ alelnökével
Berecki Emőke: Minden bizonnyal sokaknak nem kell téged bemutatni, de kérlek, mesélj magadról, hogy a Híradó új olvasói is megismerhessenek!
Bereczky-Veress Biborka: Erdélyben születtem, Kolozsváron, hét generációra visszavezethetően kolozsvári vagyok. 1989 decemberében érkeztem férjemmel Svédországba, csaknem egyszerre a húgommal és az ő családjával. A választás adott volt: a szüleim nagy nehézségek árán 1986 februárjában szöktek Stockholmba a két fiammal, akik akkor négy- és hatévesek voltak. Édesapám és Édesanyám mindketten tizenéves korukban politikai elítéltként börtönben voltak az ötvenes évek elején, s később, mint közismert erdélyi írók, újságírók folyamatosan ki voltak téve a szekuritáté zaklatásának, ami a Ceauşescu-korszak végére ép ésszel-egészséggel elviselhetetlenné vált. Csaknem négy év elteltével sikerült megkapnunk férjemmel az eltávozási engedélyt a román hatóságoktól, amelyek így álltak bosszút a szüleimen azért, mert sikerült kicsúszniuk a karmaik közül. Sajnos, akkor még Magyarország nem fogadott be menekülteket, így kerültünk Svédországba, egy héttel a hírhedt diktátor házaspár kivégzése előtt, abban a meggyőződésben, hogy a romániai „aranykor” még néhány évtizedig tartani fog. Az egyetemet Kolozsváron végeztem, a stockholmi Karolinska intézetben doktoráltam és jelenleg a Stockholmi Egyetem alkalmazottja vagyok kutatói beosztásban.
BE: Hogyan kerültél kapcsolatba a magyar egyesületi élettel? Hogyan lettél te a Magyar Ház elnöke? Milyen feladatokkal jár? Mik a jövőbeni tervek?
BVB: A Stockholmi Magyar Ház Közösséggel való kapcsolat szintén adott volt: érkezésünktől kezdve eljártunk a szüleimmel együtt a Magyar Ház csaknem minden rendezvényére, fontosnak éreztük, hogy megőrizzük a magyar közösséggel a kapcsolatot, és ha már létezett egy ilyen egyesület, akkor kötelességünknek is éreztük annak és tagegyesületeinek a támogatását megmaradásuk érdekében. A Magyar Ház vezetőségébe úgy kerültem, hogy a jelölőbizottság egyik tagja – kedves, tisztelt barátunk – felhívott, hogy lennék-e a vezetőség tagja. Munkám és családom miatt nemigen szerettem volna egy ilyen felelős szerepet vállalni, udvariasan kitérő választ próbáltam adni neki, amit akarva-akaratlanul félreértett, így aztán nagy meglepetésemre a vezetőségben találtam magam. A korábbi elnökkel, Feldőtő Emesével nagyon jó barátságban, nagy egyetértésben dolgoztunk együtt. Úgy érzem, nagyon jól kiegészítettük egymást. Nagyon fájlalom, hogy most már nem ő az elnök: sok olyan jó tulajdonsága van, amellyel én sajnos nem rendelkezem. Feltételezem, hogy a jelölőbizottság és a közgyűlés valamennyire értékelte az elmúlt tizenegy év során végzett vezetőségi munkámat, ezért javasoltak és választottak meg az elnöki posztra. Becsületből vállaltam el és remélem, hogy meg tudok felelni ennek a tisztségnek mindaddig, amíg egy, a magyar önazonosság megőrzésének irányában elkötelezett fiatal átveszi tőlem. A legnagyobb kihívás a taglétszám megtartása, a növelésére aligha van esély. A Magyar Ház jelenlegi szerepe nyilván nem azonos a korábbival az EU, a fapados repülőjáratok, Internet, Skype stb. korában, azzal, amit a kilencvenes években vagy még korábban betöltött. Mindazonáltal szeretnénk a Magyar Házba meghívni mind Magyarországról, mind az elcsatolt területekről vagy a szórványból olyan jeles személyiségeket, előadókat, művészeket és elgondolkoztató, szórakoztató vagy tudományos műsorokat, amelyek számot tarthatnak a Svédországban élő magyarok érdeklődésére. Én nem szándékozom a Magyar Ház korábbi irányvonalán változtatni: a jövőben is nagy hangsúlyt fogunk fektetni a nemzeti ünnepeinkre való méltó megemlékezésre, ünnepi műsorokkal, meghívott szónokokkal, kiállítóművészekkel. Folytatni szeretnénk az ismeretterjesztő Szabadegyetem előadásait is. Támogatni szeretnénk sokféle foglalkozást, amely érdeklődésre számíthat: tánctanulást, különböző tanfolyamokat és bármilyen más tevékenységet, amelyre igény mutatkozik. Szeretnénk, ha valaki, aki IT-ben járatos, segítségünkre lenne a honlap naprakészen tartásában, a műsoraink és tevékenységeink szociális médiában való folyamatos népszerűsítésében.
BE: Milyen szerepe van a SMOSZ-nak a svédországi magyar egyesületek életében? Milyen támogatást nyújt nekik?
BVB: A SMOSZ a svédországi magyar közösségi élet gerincét képezi. Irányításával, segítségével két olyan értékes saját otthonunk van – a Stockholmi Magyar Ház és a hällebergai közösségi tábortanya –, amilyennel kevés más etnikai egyesület büszkélkedhet Svédországban. A SMOSZ anyagi és erkölcsi támogatására számíthatnak a tagegyesületek. A SMOSZ vezetősége mindenkor olyan alaposan megfontolt döntéseket hoz, amelyek a svédországi magyarok egyesületi életét támogatják, lehetőséget teremtenek a találkozásokra, és a rendezvények által a magyar identitás ápolására, megőrzésére. Bizonyos esetekben nagyon nehéz határozatot hozni, de mindig a közösség legmesszemenőbb érdekét tartja szem előtt a vezetőség.
BE: Milyen kapcsolatot ápol a SMOSZ az anyaországgal és hogyan viszonyul Magyarország (a magyar kormány) a diaszpórában élő magyarokhoz?
BVB: A SMOSZ nagyon jó kapcsolatot ápol az anyaországgal és svédországi külképviseletével. Örömünkre szolgál, hogy a jelenlegi magyar kormányt alkotó pártok elkötelezettek a nemzeti kérdés irányában és felismerték, hogy milyen jelentős nemzeti érdeket és értéket képvisel a határokon kívül élő magyaroknak az anyaországgal szembeni elkötelezettsége. Sajnálatos módon nem minden anyaországi párt tartja ezt lényegesnek. Itt furamódon egy román politikust hoznék fel ellenpéldának. Ion Brătianu, a nemzeti liberális párt elnöke, aki Románia miniszterelnöke volt a trianoni diktátum előkészítésének idején, mondta: első-, másod- és harmadsorban román vagyok, csak negyedsorban liberális. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Károlyi Mihály ugyanekkor hasonlóképpen viszonyult volna magyarságához. Tanulhatnánk a svéd politikusoktól is: a kormánypártok és ellenzékeik a saját belügyi érdekszféra-ellentéteinek dacára nemzetközi vonatkozásban hermetikusan összezárnak és csak a nemzet érdekeit tartják szem előtt. Szeretném, ha a SMOSZ közvetítene egy kérést a magyar kormánynak: hozzanak létre egy olyan kormányablakot, ahol a számos, a világ minden részéről az anyaországba költöző magyarok egy helyen elintézhetnek a hazatelepüléssel járó minden adminisztrációt. Mindezt saját családi tapasztalatomra is alapozom – a fiam a közelmúltban költözött családjával Új-Zélandról Magyarországra, ahol még mind a mai napig a különböző hivatalok bürokráciai hálójában evickélnek.
BE: Van-e, amiről nem kérdeztelek, de fontosnak tartod megemlíteni?
BVB: Igen, egy furcsa és kicsit humoros esetet szeretnék megemlíteni: Feldőtő Emese mesélte, hogy miután Magyarországra költöztek, beszélt a Stockholmi Magyar Ház egy régi tagjával, aki megkérdezte, hogy hogyan szánta rá magát arra, hogy feladja azt a jól fizető beosztást, amit a Magyar Ház elnökeként betöltött. Bár már magyarországi hivatalokban is csodálkoztak azon, hogy az egyesületi munkát teljesen önkéntesen, minden anyagi juttatás nélkül végezzük, sajnálatos, hogy még a régi egyesületi tagok között is akad olyan, aki úgy gondolja, hogy az elvállalt vezetőségi munka valamilyen anyagi juttatást von maga után. Ehelyett a családtól, háztartásbeli teendőktől, hobbiktól, sportolástól, kikapcsolódástól megvont idő a mi jutalmunk – de ezt önként vállaljuk.
Imreh Kope Erika, a „Petőfi” Magyar Egyesület elnöke (Ljungby)
Tíz évvel ezelőtt jöttem – felemás érzésekkel – a két tizenéves lányommal együtt Ljungbybe a férjem után, aki akkor már egy éve itt dolgozott. A lányok szíve majd megszakadt, én pedig véresszájú lokálpatrióta létemre a szívem ellen döntöttem. Az első év nagyon nehéz volt, érzelmileg különösen az iskola légköre viselte meg a lányaimat, nekem pedig hiányzott minden, sokat sirattam még a kátyús utcákat is, nem beszélve az otthon maradt szeretteinkről. Erőt az adott, hogy példát kell mutatni a gyerekeknek kitartásból.
Sikerült első perctől munkát találnom és elkezdtem a nyelvtanulást, a lányoknak pedig jól ment az iskola. Ekkor már ők erősítettek engem. De frusztrált, hogy „megszöktem” otthonról, árulónak éreztem magam és szerettem volna tenni magyarságomért, törleszteni az örök adósságból, mellyel tartozom nemzetemnek, hazámnak, Istenemnek. Egy szilveszteri bálon, ahol senkit nem ismertem, Bokor Domokos bácsi szólított meg először. Tőle érdeklődtem, Domi bácsi pedig pillanatok alatt útbaigazított. Márciusban már a kórust erősítettük. Meleg, kedves fogadtatásra találtunk és a lányokon is láttam, hogy mintha csupa nagymamára leltek volna. Otthon kezdtük érezni magunkat a Benczédi tanárnő vezette kis csapatban. Meghívást kaptam a gyermekfoglalkozás vezetésére, amit örömmel vállaltam, ameddig időmből kitelt. Majd felkértek a kulturális feladatok ellátására, amit szintén örömmel vállaltam. Eközben a templomban is aktívan dolgoztam. Először Ljungbyben, a mi segítségünkkel tartottak elsőáldozást és bérmálkozást magyar katolikus szertartásban.
A jövőben a gyermekeket szeretnénk megszólítani, behozni, benntartani őket. Gyermekeink körül forog kis magyar világunk. A nagymamák kórusba, retróbuliba jöhetnek, az anyukák a témabulikban találkozhatnak egymással, színházrajongóknak is kínálunk lehetőséget, a templomban is ott vagyunk. Van egy hely, egy közösség, ahol nemzeti ünnepek alkalmával együtt érezhetjük magyarnak magunkat. Mindez közvetve és közvetlenül a gyermekek nemzeti identitásának kialakulását szolgálja. Mi pedig dolgozunk tovább, hogy megtartsuk, amit nagy „öregjeink” felépítettek, hogy legyen mit továbbadni gyermekeinknek, jövőnk zálogainak.
Beszélgetés Majoros Ferenccel, a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület elnökével (Göteborg)
Antal József: Mesélj magadról, honnan származtál el Svédországba? Miért Svédország mellett döntöttél? Miként teltek az első évek idegen földön?
Majoros Ferenc: Az, hogy külföldön próbáltunk szerencsét, döntő részben feleségemnek, Annának köszönhető, aki sportolt az Egyesült Államokban, dolgozott Londonban és mindig is vágyott arra, hogy közös életünk során mindenképp éljünk Magyarországon kívül is. Én pont ellenkezőképp gondolkodtam, mondván, otthon kell otthont teremteni. Emiatt nem költöztünk például Angliába, vagy engedtünk el egy németországi lehetőséget. De a sors mégis úgy hozta, hogy csak felkerekedünk, és az irány végül Svédország lett, ahová már az akkor féléves kislányunkat is hoztuk. Szegediként nekem Göteborg gyorsan megtetszett, köszönhetően a Göta folyónak és a rajta átfutó hidaknak, amelyek hangulata sokszor a Tiszát, a szegedi Régi- és Új-hidat juttatják eszembe, míg Hisingen könnyen azonosítható Újszegeddel, Szőreggel. Azóta sem bántam meg, hogy annak idején belevágtunk.
AJ: Hogyan találtál rá az egyesületre, amelynek most már elnöke vagy? Beszélj kicsit az egyesület tevékenységéről!
MF: Azt már az elejétől tudtuk, hogy a gyermekünknek, akinek az öccse már itt született, szüksége lesz egy helyi közösségre, ahol a magyar nyelvtudása játék közben, mondhatni magától fejlődik. Ugyan a mai világban akár naponta lehet az otthon maradottakkal videóhívással beszélni, a nagyszülők még akár vigyázhatnak is a gyerekekre, ha oda tudják őket valamivel ragasztani a képernyő elé, és a mindennapi, olcsó repülőjáratoknak köszönhetően a személyes találkozók is igen gyakoriak, de ez mégsem pótolja teljesen a közösségben eltöltött időt. Ezért az interneten kerestük a lehetőségeket és találtunk rá a Tavaszi Szélre, ahová lassan öt éve járunk rendszeresen. Az, hogy most ennek az egyesületnek az elnöke lettem, az részben annak is köszönhető, hogy svédországi létünk alatt megpróbálok sokat befogadni a svéd életérzésből, melyben fontos szerep jut a helyi, alulról jövő közösségépítésnek, lásd például a szülők által működtetett gyereksport-klubokat. Ebből merítve, a magyarországi Bethlen Gábor Alap támogatását élvezve és a kor kihívásait szem előtt tartva visszük tovább, hozzám hasonló lelkes szülők segítségével, ezt a „piciny műhelyt”, a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesületet, amelyet az ide elszármazott magyar szülők, kiknek gyermekei lassan már maguk is szülők lesznek, ránk hagyományoztak.
Tímár Róbert, a Jönköpingi Magyar Egyesület elnöke
Timár Róbert vagyok, 37 éves, kétgyermekes apuka. Mezőtúron születtem, és ott is nőttem fel. Tanulmányaimat Mezőtúron, később Szolnokon végeztem. Iskolai éveim után Budapestre költöztem és ott éltem 8 évet. Ez idő alatt sokat utaztam a párommal belföldön és külföldön egyaránt. Mindig is nyitottak voltunk más kultúrák és népcsoportok megismerése iránt. 2013-ban hoztuk meg azt a döntést, hogy külföldön próbáljuk meg tovább folytatni az életünket. Kinti munkám során egy svéd céggel kerültem kapcsolatba, és a felmerülő lehetőség során Svédországba költöztünk. Nekünk is, mint mindenki másnak, izgalmakkal és kihívásokkal teltek az első éveink...
A jönköpingi magyar barátaink révén kerültünk kapcsolatba a helyi magyar egyesülettel, melynek rendezvényeire szívesen jártunk. Idén januárban az előző vezető engem jelölt az elnöki pozíció átvételére, amelyet a vezetőségi tagok egyöntetűen elfogadtak.
Az egyesület az elmúlt években számos olyan programot szervezett, melynek a gyermekek és a családok álltak a középpontjában. Népszerűek voltak többek között a hétvégi gyermekfoglalkozások, a Mikulás ünnepség, a farsangi mulatság és a kirándulások. Sajnos a mi egyesületünk életét is befolyásolta a koronavírus, számos programunkat le kellett mondanunk és egy új helyzettel kellett megbirkóznunk. Kapcsolatban szerettünk volna maradni a tagjainkkal, így született meg az az ötlet, hogy kreatív csomagokat készítsünk a gyermekeknek, otthoni foglalkozásra. Ez a „program” nagy népszerűségnek örvendett, sokan kértek haza kreatív csomagokat. Reméljük, hogy ez csak egy ideiglenes megoldás volt és a jövőben ismét találkozhatunk, ünnepelhetünk együtt!
Az egyesület jövőjét most elsősorban külső tényezők határozzák meg, tekintettel arra, hogy még mindig pandémia van. Nagyon nehéz így tervezni, de szerencsére az egyesületünk tagjai nagyon érdeklődőek. Bízunk benne, hogy az év hátralévő részében ismét lehetőségünk lesz változatosabbnál változatosabb programokat szervezni!
Kovács Sándor, a Pannónia Klub elnöke (Malmö)
Magyarországról, egy Szabolcs megyei településről, Balkányból származom. A katonai szolgálat után Budapesten kezdtem dolgozni egy mérnökirodában. Rövid németországi kitérő után, a véletlen folytán kerültem Svédországba. Az első 2,5 évben nem volt kapcsolatom svédországi magyar szervezetekkel. Voltak magyar kollegáim, de én a svéd társadalomba való beilleszkedésre és a nyelv(ek) mihamarabbi elsajátítására koncentráltam.
A Pannónia Klub 2006-os születésének idején én Göteborgban éltem, de tanúja voltam és figyelemmel kísértem az egyesület életének több meghatározó eseményét. Malmőbe 2014-ben költöztem. Már akkor felkérést kaptam, hogy vállaljak részt az egyesület munkájában. Ekkor még tisztelettel nemet mondtam, kisfiammal viszont már pici korától kezdve rendszeresen látogattuk a gyerekfoglalkozásokat. Lányom születésekor, 2018-ban már aktív tagja voltam a vezetőségnek.
Az elmúlt 5 év alatt az egyesület gyermekfoglalkozásait látogató szülők között baráti kapcsolat alakult ki, aminek köszönhetően összejött egy lelkes kis csapat, amely végül februárban váltotta a leköszönő vezetőséget. A klub aktuális tevékenységei főleg a gyerekek, illetve gyermekes családok számára szervezett különböző szabadtéri programokban merülnek ki, de szeptembertől ismét szervezhetünk beltéri foglalkozásokat is, mint a lezárások előtt.
Hosszú távú terveink igen ambiciózusak. A gyermekprogramok fejlesztése mellett szeretnénk szélesebb rétegeket is elérni. Színházi előadások, stand-up estek, zenés vacsorák, ünnepi megemlékezések, egynapos, illetve egész hétvégés kirándulások, esetenként más magyar egyesületekkel való közös programok szerepelnek a távlati céljaink között.
A többes számban fogalmazás pedig nem véletlen, ugyanis egy lelkes és dolgos vezetőségi csapat, illetve maga a tagság aktív részvétele, segítsége nélkül mindezek az elképzelések megvalósíthatatlanok. Számomra egy egyesület mindig is egyfajta nagy családot jelentett. A svédországi magyar családomat, ahol mindenki „amatőr” nagykövetként képviseli a magyar nemzetet és ezt a nemzettudatot igyekszik átörökíteni gyermekeinkre, hogy ők is büszkén élhessék meg magyarságukat itt, a lakóhelyünknek választott Svédországban.
