Még mielőtt rátérek a beszámolómra, meg kell köszönnöm az egyesületünk vezetőinek a példás magatartást, komolyságot, tenni akarást, ez által a támogatásukat.
Nélkülük nem tudnám az újraépítést megtenni. Látva és érezve az egyesület iránti elkötelezettségüket sarkall, hogy mindent megtegyünk a hosszútávon való megmaradásért.
Nem egyszerű feladat, de velük együtt könnyebb.
Az egyesület tagságának, vagy azoknak, akik még nem tagok, de jelenlétükkel támogatnak, ugyancsak tisztelet és megbecsülés jár. Egy nemes feladattal bíztak meg bennünket, vezetőségi tagokat, és pedig, hogy méltóan képviseljük őket, megvalósítsuk elképzeléseiket, talpalatnyi hazát teremtsünk mindannyiunk számára.
A kevés taglétszámmal rendelkező egyesület nem hosszas életű. Előbb-utóbb a teljes megszűnéshez vezet. A gyenge anyagi alapok is a megszűnés okai közé sorolhatók.
Mint SMOSZ vezetőségi tag, rálátásom van az egyesületek helyzetére. Vannak, melyek sikeresebbek, másoknak nagyon kell küzdeni a megmaradásért. Általános taglétszám csökkenés tapasztalható az országos szervezetünk egyesületeinél. A taglétszám csökkenésnek több oka van, ezt most nem szeretném taglalni.
Azon egyesületek közé akarunk tartozni, akik a saját útjukat járják a szövetségen belül, akik felismerték, hogy a változott körülmények között másként kell egyesületi életet teremteni, megtartani. Tudom, hogy nehéz felvenni a küzdelmet a ma már itt is fogható magyar TV-adásokkal, vagy az otthon is megosztást előidéző politikai élet hatásaival szemben. A nemzetben gondolkodás, a hovatartozás kérdése át kell íveljen e fölött. A virágos mezőt a sokszínűsége végett szeretjük, a nemzetünket is így kell szeretnünk. A nézetkülönbség nem ellenséget jelent, csak másként gondolkodást, nem szabad engednünk, hogy megosszon bennünket, itt élőket. A magyarságtudatunk megtartása nemzetünk javát kell szolgálja, itt vagy az anyaországban egyaránt.
Én azon személyek közé tartozom, remélem, hogy sokan osztoznak a véleményemmel, akik itt Svédországban is gyökeret vertek, de ugyanakkor megmaradt az ősi talajában is a gyökér, a kötődés. Az itteni szomszédomnak „du är en av oss” vagyok, az otthoninak pedig már svéd. Ezek csak ránk aggatott jelzők. Tamási Áron négere által kimondott gondolat, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” oldja fel e kettős állapot skizofréniáját.
Ha ezt nem tévesszük szem elől, és hiszünk a fenti gondolatokban, akkor itt is megteremthetjük az otthont, sokan ezt meg is tették.
Az egyesületi életünkben való részvétel a nemzeti hovatartozás csendes megvallásának megnyilvánulása. Legyünk tagjai egyesületeinknek, de ez által ne határolódjunk el a svéd honfitársainktól. Kamatoztassuk az itt szerzett tapasztalatainkat, tudásunkat otthon, vagy éppen fordítva.
A Hungária Klub elnökeként örömmel mondhatom, hogy évről évre nő a tagság létszáma.
Még nem sikerült teljesen, de már vannak biztató jelek, hogy a vegyes házasságban élő honfitársaink is szívesen eljöjjenek a rendezvényeinkre. Céljaink közt ez is ott van.
Szándékunk változtatni eddigi műsorpolitikánkon, olyan programokat is meg akarunk valósítani, melyre eljöhetnek a svéd vagy más nemzetiségű barátaink, érdeklődők, jól érezhetik magukat velünk, és mi is velük.
Ilyen esemény volt az is, amikor a közel-múltban be kellett mutatnunk az egyesületünket.
Az írásom elején azzal kezdtem, hogy: „még mielőtt rátérek a beszámolómra...,”. De eltekintek ettől,nem akarom a száraz adatok felsorolását, hogy kit fogadtunk, kit nem. Nem ez tesz bennünket közösséggé, hanem az, ha meg tudjuk teremteni az otthoni hangulatot, amiért érdemes lesz az egyesületünkhöz tartozni.
Céljaink közé tartozik a tagság további erősítése, igaz, hogy ez minden egyesület érdeke is.
Terveink közé tartozik a dél-svédországban működő egyesületekkel való szorosabb együttműködés.
Tegyük közzé tapasztalatainkat a közösség érdekéért!
Sokunk, akik a magyar munkában részt vettünk a nyugdíjkorhatár felé közeledünk, bennünk a kérdés, hogy az eddigi munkánkat kik folytatják majd?
Jól eső érzés tölt el, hogy a frissen választott SMOSZ vezetőségében már ott van a fiatal generáció.
Át kell adnunk helyeinket, teret kell biztosítanunk számukra, bízva bennük, hogy jól végzik a küldetésüket. Számomra ez az utolsó megmérettetés, mint SMOSZ vezetőségi tag. Nem fogok engedni többé a rábeszélésnek.
Be kell vallanunk, hogy fiataljaink egy része távol maradt az egyesületi munkától, és ez elgondolkodtat. Mi az, amit másként kellett volna tennünk, hogy minél többen köztünk legyenek? Ugyanakkor öröm tölt el mikor hallom, hogy sikeres emberek, szakemberek ki-ki a maga területén.
Tudom, hogy az egyesületünkben történtekről kellett volna írnom, ezt a közgyűlés alkalmával megosztottuk az ott jelenlevőkkel.
Úgy gondolom, meg kell osztanunk mindazt, ami bennünk megfogalmazódik az egyesületeink, szövetségünk jövőjével kapcsolatosan. Többek közt ez az egyik fontos tényezője a fennmaradásunknak, ha úgy tetszik a megmaradásunknak.
Blénessy Zoltán, Hungária Klub, elnök