SOMIT családos tábor

Nyomtatás

Az idei év SOMIT családos tábora szeptember 11–13. között került megrendezésre. A teltházas rendezvényen egy roppant eseménydús hétvégére számíthattak a résztvevők.

Szombat délelőtt jávorszarvas szafari várta a családokat a közeli szafariparkban. Említésre méltó, hogy nemcsak a gyerekeket ejtette rabul a jávorszarvasok etetése és megfigyelése, hanem a felnőttek is ámulattal vettek részt ezen a kalandon. Ebéd után sor került a kézműves foglalkozásokra, ahol a gyerekek szüleikkel együtt vehettek részt a különböző állomásokon. A várva várt textilfestés fogadta a gyerekeket az ebédlőben, a játszósarokban lehetőség nyílt üvegmatricát festeni különböző sablonok segítségével. A harmadik állomáson pedig gyöngyből lehetett képeket készíteni.

A gyerekek által közkedvelt kézműveskedés után hamarosan megkezdődött a zenés-táncos program a konferenciateremben, amelyet Balogh Dávid Attila ösztöndíjas készített elő és vezényelt le. Balogh Dávid Attila ezen a táboron mutatkozott be. Meghívásunkra hamarabb érkezett pár nappal, hogy részt vehessen a rendezvényen, melyet ezúton is köszönünk neki. A játékos és könnyed hangvételű program nagy sikerrel zajlott le, a gyerekeknek lehetőségük nyílt magyarul énekelni, néptáncot tanulni s örvendezni a szüleikkel együtt. A szombati program gyermekdiszkóval ért véget, amelyben a gyerekek díszes ruhába öltözve táncra perdültek, élvezték a gyerekzenét, a technika adta színes fényeket és a füstgépből kiáramló füstöt.

 

Végül, de nem utolsósorban elmondhatjuk, hogy az idei családos tábor mind a vezetőség, mind a tagok részéről átütő sikerrel zárult. A magas részvételi arány és az azzal járó szervezési feladatok kihívás elé állították ugyan a vezetőséget, de mégis azzal a jóleső érzéssel töltötték el, hogy az elmúlt évek korlátozásai nem taszították hanyatlásba a tagok érdeklődését és közösségünkhöz való tartozásuk vágyát. A táborlakók pozitív hozzáállása és jókedve is hozzájárult ahhoz, hogy a SOMIT ezen a hétvégén is maradandó élményt nyújthasson mindazoknak, akik egy igazán családias, magyar közösség részesei szerettek volna lenni.

Fotók: Bitay Zsolt