A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A stockholmi Magyar Ház Ingatlankezelőségének beszámolója a díszterem felújításáról

Sikeresen befejeződött a díszterem renoválása. Köszönet a támogatásért a Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárságnak! A 2024. évi Együttműködő Nemzet Diaszpóra Program pályázati kiírás kapcsán benyújtott pályázatunkat a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásra javasolta, amely alapján a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező bizottság pozitívan bírálta el. Így meglett az anyagi alapunk a díszterem felújítására.

Díszeterem 8 kicsi

A díszterem mennyezetére gipszkarton került, mivel a régi mennyezet rabichálóval, valamint náddal volt elkészítve az 1900-as évek elején. A számtalan újrafestést már nem bírta, ezért a festék a nézőtérre és az ott ülők fejére pergett. Úgy döntöttünk, hogy a legjobb megoldás az lesz, ha gipszkartont szerelünk a mennyezetre, így két legyet ütünk egy csapásra. A mennyezetre a lelógó csillár helyett spot lámpák kerültek, így szabályozni tudjuk a világítótestek fényerősségét.

Díszeterem kartonozás

A falikaros lámpákat leszereltük, és így a látható elektromos vezetékek is eltűntek. Ezen munkálatokat a Házban működő egyesületek programjaival egyeztetve sikerült zökkenőmentesen megoldani. A Mikulás ünnepség okozott egy kis gondot, mivel a leszerelt színpadi függönyöket vissza kellett tenni, valamint a vetítőt és a hangszórókat is, mivel a munkálatok több héten keresztül zajlottak. Itt még említésre méltó a kilencven darab szék ki- és visszahordása minden egyes teremhasználat előtt. Köszönet Manyasz Gabinak, az Ingatlankezelőség gondnokának, aki türelmesen kitakarította a díszteremben felgyűlt építkezési szemetet a programok előtt.

Szomorú szívvel emlékezünk a nyertes pályázatunk aláírójára, Potápi Árpád János államtitkárra. Pihenése legyen csendes!

Feldőtő Sándor

Ingatlankezelőség volt gondnoka

bga alap logo                              megvalosult                                keszult

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2025. október 18.
Kedves Híradó Olvasók! „Ősz húrja zsong / jajong, busong / a tájon, / s ont monoton / bút konokon / és fájón” – azaz beköszöntött az ősz, ezúttal Verlaine szavaival. A múlt hétvégén még pólóban túrázva élveztük a vénasszonyok nyarát,…
Tovább
Minden csillag – hazatérés a fagyott időbe

Minden csillag – hazatérés a fagyott időbe

Könyvespolc 2025. október 18.
  Olasz Renátó színész-rendező Minden csillag című első filmje üdítően bátor és személyes hangvételű alkotás a kortárs magyar független film palettáján. A történet egy testvérpár – Milán (Olasz Renátó) és Bianka (Waskovics Andrea) – hazatérését követi: hosszú budapesti évek után…
Tovább
A kő szeretete – 2. rész

A kő szeretete – 2. rész

Képzőművészet 2025. március 11.
Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében Az alábbiakban a kétrészes, Tilajcsik Roland szobrászművésszel 2024. április 8-án készült interjúsorozat második része olvasható. Az első rész a Híradó 2024. decemberi számának 22–25. oldalán, illetve a lap weboldalán érhető el. Kérdező: Csikós…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME