A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Csak két hónap, mégis mennyi minden történt!

Amikor ezek a sorok íródnak, még csak február vége van, böjti időszak, de a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület már túl van, nemcsak a farsangon (amely Kapusi Szabolcs ceremónia- és bábmester vezényletével idén is fergetegesre sikeredett, tánccal és zenével, jelmezes megmérettetéssel, fánkokkal és az elmaradhatatlan tombolával-tombolással a végén), hanem több, jól sikerült gyerekfoglalkozáson is. Januárban egyből egy igen kedves ismerős tért vissza és tartott egy jól sikerült összejövetelt az új év első találkozóján, Göteborgban. Korábbi ösztöndíjasunk, Nagy Anett (aki korábban a Kőrösi Csoma Sándor program keretében ösztöndíjas hónapjait Nyugat-Svédországban töltötte) látogatóba jött vissza, és ha már így tett, egy mesefoglalkoztatással lepte meg újra a gyerekeket. Így ezen a foglalkozáson egy mesével, lufikkal, mogyorókrémes és lekváros gofrikkal, valamint sok játékkal indítottuk el az egyesület új évét és a farsangi szezont.

A hangos olvasás világnapján k

A következő foglalkozást már egy házaspár tartotta, ugyanis Molli szülei, Vali és Halu elvállalták, hogy január végén ők fogják levezényelni a vasárnapi programot. A jól megszokott kézműveskedés mellett aznap hatalmas verseny kerekedett, ahol az ügyességé volt a főszerep. Eltérő méretű labdákat kellett – pontokért cserébe – különböző méretű kosárba, pohárba dobni, egyre nehezített feltételekkel, ahol a győztes egy névre szóló diplomát vitt haza a nap végén. Jó volt látni, ahogy a gyerekek sorban állva, izgatottan várták, hogy rájuk kerüljön a sor, de amikor mindez megtörtént, akkor bizony mindannyiuk erősen koncentrálva próbált pontot szerezni. Februárban is volt klasszikus, vasárnapi gyerekfoglalkozás, ahol a magázódásról tudtak meg egyet s mást az összesereglett fiatalok. Ez ugye Svédországban különösen nehezen elmagyarázható nyelvi formátum, hiszen a svédek már régen elhagyták a magyarul még előforduló „maga”, „ön” vagy sokszor „tetszik tudni” formátumot.

Klasszikus foglalkozás főszerepben a labda k

A gyerekek nem is mutattak túlzott érdeklődést a téma iránt, ezért egy kisebb trükköt kellett bevetni a figyelmük elnyeréséhez. Ehhez kapóra jött, hogy a foglalkozás időpontjához közel esett a hangos olvasás világnapja (február első szerdája), így volt miért elővenni a mesekönyveket és felolvasni a Bogyó és Babócát, valamint a Kufli meséket, de úgy, hogy a párbeszédeket magázó formátumban hallhatták a gyerekek. Ezután volt interaktív rész is, ugyanis a Mátyás király meg az igazmondó juhász meséje közben a bal kezüket kellett felemelniük, amikor tegeződést hallottak, magázódásnál pedig a jobb kezüket. Ugye ebben a mesében a német császár Mátyáshoz és juhászához tegeződve szól, de a juhász az urakkal magázódva beszél. Érdekes, eseménydús volt tehát az évkezdet Göteborgban, tele gyerekzsivajjal, baráti látogatásokkal.

Írta és fotók: Majoros Ferenc

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2026. június 22.
Kedves Híradó Olvasók! Ezúttal negyedik alkalommal jelenik meg kizárólag online formában a Híradó, azaz a 2026. júniusi szám cikkei, beszámolói „csak” a lap honlapján olvashatók. Igen gazdag programdömpingről számolhatunk be az egyesületi élet területéről, a nyári szünet előtt. Sikeres táborokról…
Tovább

Legfrissebb cikkek

2026. június 24.
2026. június 24.
2026. június 24.
2026. június 23.
2026. június 23.
2026. június 22.
Liminal state

Liminal state

Könyvespolc 2026. június 24.
A küszöbhelyzeteket sajátos dinamika jellemzi. A világ látszólag változatlan, mégis elmozdul benne valami alapvető: a régi formák elveszítik tartásukat, az újak pedig még nem nyertek alakot. A liminalitás az átmenetek belső logikáját írja le: az elválás, a köztes állapot és…
Tovább
Finom illesztések – Golden repair

Finom illesztések – Golden repair

Képzőművészet 2026. március 26.
„Mit tud nyújtani egy múzeum mint fizikai és szellemi tér a helyreállítás és a jóllét koncepciójának hangoztatásán túl egy gyógyulásra vágyó világban?” A családban gyakran emlegetett gyerekkori emlék, amikor unokanővérem Commodore 64 gépét kötöttük össze a tv-készülékkel kábelek segítségével, és…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME